Film

A fekete ruhás nő

  • 2012. április 29.

Film

Rájár a rúd Mr. Kippsre, az ügyvédbojtárra. Fiatalon özvegyült meg, egyetlen kincse kisfia, akitől sűrűn elszólítja a kötelesség: most is a múlt századelő Angliájának egy alig civilizált vidékére, holmi ingatlanügyeket rendezendő. Ám az örökké esős-ködös, tengerparti falucskától látványosan elkülönülő épületet rettegik a helybéliek;

úgy tartják, a kastély (fiát elvesztve öngyilkossá lett) úrnőjének boldogtalan lelke visszajár, s ahol megjelenik, ott nem marad el az erőszakos gyermekhalál. Brrr! És tényleg: szegény Kipps úrnak szerfelett borzalmas borzalmakkal kell szembenéznie. De nem hátrál, mert nem hátrálhat: munkáját veszítené el, pedig fel kell nevelnie félárva porontyát.

Rájár a rúd Daniel Radcliffe-re, e bátor jogász alakítójára is. Most, hogy Harry Potter összes kalandja véget ért, s nem kapkodnak a kiérdemesült varázslótanoncért sem egyéni hangú művészfilmesek, sem kasszasikeres romkomok sztárcsinálói, kénytelen elvállalni minden baromságot. Így ezt is, amiben, ha épp nem pókhálós folyosókon óvakodik, egyik kezében pislákoló gyertyával, másikban magasra emelt baltával (melynek szellemekkel szembeni hatékonyságáról nem vagyok teljesen meggyőződve), vagy büdös mocsárban búvárkodik oszló hullák után, akkor kénytelen színészi eszközeit részben tekintete ajzottságának folytonos reprodukálására, részben dikciójának fojtottságára korlátozni. Brrr! És tényleg: szegény Radcliffe úrnak teljes odaadással kell elővezetnie a komolyságot ebben az ijesztgetésre alapuló üzleti vállalkozásban (amelynek végtelenül direkt ún. motívumaiból a műfaj iránt divatosan elfogult kritikus bizonyára összeábrándozna valami mély értelmű szimbólumrendszert). De nem hátrál, mert nem hátrálhat: ismertségét veszítené el, ha ölbe tett kézzel várna valami értelmes feladatra.

Pedig lehet, hogy meg tudna felelni neki.

A Budapest Film bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.