Dokumentumfilm

Severn, gyermekeink hangja

  • 2012. május 19.

Film

Jean-Paul Jaud néhány évvel ezelőtti - elég vitatott - dokumentumfilmjében egy provanszál falu polgármestere bevezeti a bioétrendet az iskolában, előnyben részesítvén a környékbeli gazdák termékeit - az alkotó egy éven át követte az intézkedés keltette konfliktusokat.

Elkötelezett természetvédővel állunk tehát szemben, akitől nem idegen a sarkos fogalmazás, és aki ezúttal tágítja a kört. Nem csak francia, de kanadai és japán példákon keresztül mutatja be a teljesen általánossá lett környezetrombolást - másrészt a továbblépés lehetőségeit kutatja, a környezettudatos élet számos és cseppet sem kivitelezhetetlen formáját felvillantva. Filmjének apropója, hogy első gyermekét várja az a kanadai asszony, aki kislányként, 1992-ben egy ENSZ-csúcstalálkozón a világ gyermekeinek nevében a környezetrombolás megállítására kérte a világ vezetőit. Ma a politikusokhoz nincs már mondanivalója, a filmes nyilvánosságon keresztül a többieket kívánja megszólítani. Közlendője nem változott, hiszen a világ sem. Abban hisz, hogy a tudatosság növelése még megakadályozhatja, hogy pöcegödörré változzon a Föld.

A filmben megszólalnak más környezetvédők vagy környezettudatos gazdálkodást folytató farmerek Vancouvertől Korzikán át Japánig. Kissé beállított helyzetekben, dúsan termő mezőn vagy épp egy hevesen gőzölgő atomerőműnél, és néha bizony keresettnek ható beszélgetéseket folytatnak, vagy túl csiszolt monológokat adnak elő, bele a kamerába. És, igen, van artisztikus éneklés a hajnali erdőben, eksztatikus taiko-dobolás, polifon korzikai férfikórus, hamisan trombitált Örömóda, s egyéb, szervesnek csak kevéssé tűnő ún. filmes eszközök, amelyek a rendező szándékával ellentétben nem megemelik a filmet, inkább külsődleges gesztusnak tűnnek.

Ám a közlés mégis erőteljes, a minden kockából sugárzó felelősségérzet hiteles, a közölt adatok és elemzett tendenciák felrázó erejűek.

Az Anjou Lafayette bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.