Van Pápánk!

  • 2012. január 25.

Film

Vagyis nincs. Nanni Moretti filmszatírának szánt, cseppet unalmas pamfletjében ugyanis a tisztségre esélytelennek vélt, váratlanul mégis megválasztott bíboros nem képes elfoglalni Szent Péter trónusát.

Hiába az apostolról elnevezett téren várakozó tízezrek, hiába az előbb meghökkenő, majd kétségbe eső kardinálisok, hiába ima és dühroham - az újdonsült Szentatya elmenekül a feladat elől, nem érzi magát képesnek rá.

Míg a Vatikánba zárt bíborosok egy - eredetileg a pánikba eső pápa kezelésére odahívott - hóbortos pszichiáter vezényletével gyermeteg pótcselekvésekkel múlatják az időt (a reverendában bonyolított röplabdabajnokságot nyilván a vezetésre történő természetes kiválasztódás példázatának szánja a rendező), addig a pápa Róma utcáin kóborolva keresi elveszett önmagát. Egy vendégszereplésre érkező színtársulatba belefutván felidézi ifjúkorát, hamvába hullt színészi ambícióin mereng. A rendező szándéka világosabb már nem is lehetne: az egyház teátrális, ám kiüresedett formáit és a színházi mesterkéltségben mégis megmutatkozó személyességet úgy állítja párhuzamba, hogy közben ellenpontozza is.

Vannak Moretti filmjében érdekes szituációk, van valami szatirikus él és a szokottnál kissé szélesebb látószögű társadalombírálat, ami nem valami helyi anomáliát vagy a politikai rendszer működésének problémáit veszi tárgyául, hanem az emberi természet késztetését, hogy egy megfellebbezhetetlen vezetőt, példaképet kövessen. Eljátszik a gondolattal, hogy egyszer a legeslegmagasabb (egyházi, politikai, társadalmi - mindegy) vezetői pozícióba helyezett ember nem mond le saját emberi méltóságáról a közéleti méltóságért cserébe. Ám elmélyülni nem tud sem a társadalomkritika, sem az emberi dráma, ugyanakkor a szatirikus él sem vág semerre. Ha a cél az óvatos megmosolyogtatás volt, és az "aha, érdekes" jellegű rácsodálkozás elérése, akkor az maradéktalanul teljesült.

Forgalmazza a Cirko-Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.