A zsömlében legyen sok és legalább az ízlelőbimbókat kielégítő hús. A folyadékban meg buborék. És cukor! Sok cukor.
Az ember, ha olyan filmre téved be, mint ez, szintén nem érez csalódást, ha az élet reménytelenségétől szenvedő értelmiségiek borongása vagy a Nagy Rendező filozofikus látomásainak színpompás három és fél órája helyett piff-puffos virgonckodást kap, mely egy képregény nyelvi igényességével és egy repülőtéri ponyvaregény mellé rendelhető vizualitással egyetlen dekódolható állítást fogalmaz meg: hogy a főhős(nő) mennyire belevaló csaj. Tűsarkúban menekül a rosszarcúak elől, secperc alatt elsajátítja a mesterlövészet fortélyait, egyedül okosabb, mint az egész rendőrőrs, s persze mindeközben magába bolondítja az ellenfelet - bár, amikor egy hiányos fogsorú, tetovált vadállat ütlegeli, attól átmenetileg összekócolódnak huncut tincsei (nem a vadállaté; az kopasz is).
A sztori ún. fordulataira időt vesztegetni sem érdemes, a rendezés hozza a B (inkább C) filmes sztenderdet, minden azon múlik hát, hogy bírjuk-e nézni a főszereplőt 88 percen át (a 92-ből). Van-e benne elég vonzerő, kurázsi, humor.
A gyártásában is érdekelt Katherine Heigl ezúttal kilép a megszokott vaníliafagylalt-imázsból, s vagány mimikát próbál fel érdektelen arcára, ezzel teljesíti is, ami egy róla szóló reklámfilmtől elvárható.
Forgalmazza a Big Bang Media
