Utószezon a tengerparton: bizarr figurák gyülekeznek, s ádázul próbálják magukat jól érezni. Egy első látásra középkorú férfinak tűnő kiskamasz nagy nehezen felbocsátott papírsárkánya előbb benéz a szado-mazo együttlétre készülő páros ablakán, majd az elszabadult orsó felkapja egy nő nyakláncát, s a papírrombuszt egészen a nudista strandig kénytelen követni a két szemérmes ember (persze meztelenül), ügyelve, nehogy véletlenül egymásra nézzenek. Egy nyugdíjas pár a maga négy négyzetméteres vityillójában bonsai méretekben igyekszik reprodukálni a városi élet kényelmét. A csupa feketébe öltözött rokonság a templomból ásványvizes palackban elcsórt szenteltvízzel hinti be a koporsóba fektetett nagypapát - az öregen kedvenc piros szöszmöszmackója.
És így tovább. Dialóg nélkül is tökéletes egységgé összeálló mikrotörténetek, vaskos egyértelműséggel vagy éppen finoman feltáruló világ, felhőtlenül szórakoztató másfél óra - mindez Pascal Rabaté képregényszerzőtől. E munkának már nincs rajzos előélete, de befigyel Jacques Tati, s nem is csak a hasonló tematikájú és hatásmechanizmusú Hulot úr nyaral, hanem a kései filmek révén. Nyilvánvaló a rokonság továbbá a kultikus Aaltra és Bérgyilkost keresünk... c. filmeket jegyző Benoit Delépine - Gustave de Kervern páros sajátos látásmódjával (utóbbi játszik is a filmben). Mégis eredeti produkciót látunk: apróságokból, szavak nélkül bomlanak ki egész sorsok, amelyek a maguk vázlatosságában is pontosan láttatnak egy-egy csapdaszerű élethelyzetet, hogy benne önmagunkat nevessük ki.
A CineReal bemutatója
