Testcsere

  • 2011. november 30.

Film

 


Nem volna igazságos két végigröhögött óra után azon sopánkodni, hogy néhány altesti poén is becsusszant a filmbe, és a végén szájba rágják a tanulságot. Persze.

 

S a kiindulópont is egy nagy marhaság. Van két kamaszkori jóbarát. Harminc felé közeledve Mitch még mindig felfedezésre váró, de reklámfilmezésen túl soha nem jutó színész (ám henyéléstől a csajozásig mindent megengedhet magának, ami szerény büdzséjébe belefér), Dave viszont menő ügyvéd és lelkiismeretes családapa, menő terepjáróval fejezi ki társadalmi megbecsültségét (ám arról már nem is ábrándozik, hogy azt tegye, amit valójában szeretne). Mígnem egy közös lerészegedést követően egymás testében ébrednek fel, s a másik életét kénytelenek élni. Amit előző este még kölcsönösen irigyeltek, az most elviselhetetlen: a laza segédszínész egy üzleti tárgyaláson kénytelen helytállni, valamint szembesülni a számára addig csak csábításhoz előmosakodott formában létező női nem egy másik, idegenül vegetatív oldalával. A karót nyelt jogász viszont egy pornófilmforgatás közepén találja magát, és barátja sajátos szexuális életébe kellene bekapcsolódnia.

A film ebből a helyzetből meríti a humorát, s igen okosan nem pakol rá semmi egyebet. Szereplői nem retardált karikatúrák, hanem hézagmentes komolysággal végigjátszott karakterek, Jason Bateman és Ryan Reynolds az emberi esendőségből építkezve, a társadalmi szerepek mögött bujkáló kisfiút előcsalogatva mutatják fel a vágyak természetére vonatkozó örök konklúziót, mely szerint a beteljesületlenségnél csak a beteljesedés kínosabb.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.