TPP

Mondjuk, pofa kell hozzá, hogy valaki egy klasszikus regény, zenemű vagy (mint itt) film címét lenyúlja.

Utcalánynak lenni is csak egy foglalkozás. Szolgáltatás, amiért a kuncsaft fizet. Ha elégedett, visszajár.

Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség. 

Van távolabbi hely Bolívia pusztaságainál? Van a (többi közt filmet is) fogyasztó(i) társadalom civilizációs előnyeit élvező, és annak bajaival küzdő ember számára idegenebb problematika, mint egy tanyáján magára maradt, vénülő házaspár küzdelme az elemekkel, a közelítő halállal?

Spielberget szokták a világ legjobb filmrendezőjének is nevezni egyesek. Nagyon nem az, viszont az újabb kori, elsősorban amerikai filmtörténetnek, és a műfajra gyakorolt amerikai kulturális befolyás kizárólagossága miatt a világ filmtörténetének is csakugyan meghatározó, kifejezetten emblematikus alakja.

Haffmann úr ékszerész. Kiváló szakember. Szerény műhelyéből kikerülő egyedi brosstűi, fülbevalói keresettek, tisztes megélhetést biztosít családjának.

Ezúttal szemléletes, találó, kifejező a magyar cím.

Jól mondja nyilatkozataiban a rendező: csakugyan családi dinamikák határozzák meg ezt a filmet – de nem abban az értelemben, amelyben ő gondolja.

Ez a film a gyerekkorról szól. Nem a szelektív emlékezés megszépítő messzeségébe veszett gyerekkorról, hanem a valóságosról.

Van a svéd gyerekkönyvekben, -filmekben valami irritáló nyájasság. A „mindenre van megoldás” és a „nahát, te is pont olyan vagy, mint én, csak másképp” lapos optimizmusa.

Hogy előbb-utóbb filmen is megörökítik az alkalmazottaival, színésznőivel évtizedeken át következmények nélkül erőszakoskodó Harvey Weinstein bukását, az kezdettől nyilvánvaló volt.

Meghal az iszlám világ emblematikus intézménye, a kairói vallástudományi egyetem (Al-Azhar) vezetője.