A Magdolna nővérek vagy annak dán párdarabja (Ustyrlig) a patriarchális normáknak meg nem felelő nők kriminalizálásáról ad számot, az Eljön a nap kamaszait egy kvázi fegyenctelepre száműzik. Gianni Amelio valóságos történetet feldolgozó, A hangyák ura című filmjében például egy professzor és egyetemista tanítványa közötti konszenzusos homoszexuális kapcsolatot bünteti az olasz bíróság egyrészt börtönnel, másrészt kényszergyógykezeléssel (hátha az elektrosokktól elmúlik a hajlam). Ugyanekkor Olaszországban még a kiskorú által elkövetett nemi erőszakot sem büntették, ha az erőszaktevő házasságot ajánlott áldozatának. És 1966-ig egy nő sem merte visszautasítani a becsületét a társadalom szemében visszaállító ajánlatot. Ekkor adta fel egy szicíliai lány az egész környéket markában tartó maffiózó fiát a csendőrségen, és vált a női alárendeltségbe való bele nem nyugvás szimbólumává. Az első nagyjátékfilmjét rendező Marta Savina jól látta meg, de nem tudta kibontani a drámát. A brutális erőszakot egy kicsit durvára sikeredett lányrablássá tompította, hogy a bíróságon ne legyen mindjárt minden egyértelmű. Ám amerikai stílusú tárgyalótermi drámaként csak annyira hiteles a középkori szituáció, mint amennyire hiteles parasztok a szereplők, akik éppen csak, hogy nem szalvétával fogják a kapát a decemberi krumpliszedés közben. Inkább a hiteles amatőrök alkalmazásának neorealista hagyományát kellett volna alkalmazni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
