Radikális

Szép dolog a művészi önkifejezés meg a narratíva, a koncepció meg a konstrukció.

De amikor a valóság pofán veri az embert, a leghelyesebb azt úgy közvetíteni, hogy mindenki, úgy értem: mindenki megértse. Ez a művészi alázat. Igaz történetet mesél Chris­topher Zalla, hősei valóságos emberek, úgy is, mint egy film hiteles figurái, és úgy is, mint hús-vér emberek. A drogkartellek által uralt mexikói határvárosba érkező, a szigorú, ám eredménytelen porosz oktatási módszerek helyett a felfedezésre, megtapasztalásra, önálló gondolkodásra építő tanárember hamar kihozza reménytelennek ítélt, jobbára nyomortanyákon és bűnözők közt szocializálódott tanítványaiból szunnyadó képességeiket. Ám a saját értékes voltukra eszmélő és a számukra rendelt sors helyett maguk elé más, jobb, emberhez méltó célokat tűző kiskamaszok csakúgy szembekerülnek közegükkel, mint a tanár a sajátos módszereit nem toleráló tanfelügyelőséggel. Ugyanis a vérengző kartellnek ugyanolyan megfé­lemlített szolgákra van szüksége, mint az államhatalomnak. A filozófia iránt érdeklődő kislányt kiveszik az iskolából, hogy folyton teherbe eső anyja helyett a kistestvéreit gondozza. A családilag egy kartelltől függő fiút nem engedi kiszállni a bűnszövetkezet. Csak a szeméttelepi lány tud kiemelkedni, aki Gaussról még csak nem is hallott, de reprodukálta híres megoldását az 1 és 100 közé eső számok összegéről. Az ő szüleit (a filmben csak az apját) is meg kellett győznie a zsenijére felfigyelő tanárának, hogy egy elkallódó tehetség nem csak az érintett vesztesége.