...viseljék bármilyen hivalkodóan deformáltságukat, valójában azt élik meg mindennap, hogy ők nem elég jók. Korom Anna filmjének hőse végtelenül magányos. Nem mintha nem lennének (persze felszínes) emberi kapcsolatai. Egyedülléte, társtalansága egzisztenciális (bár tudattalan) választás. Az agyonplasztikázott és -sminkelt arc, a hosszú, színes körmök, a csiricsáré ruhatár nem elfedik, hanem kihangsúlyozzák a korosodást, a riadt, folyton tükröt kereső tekintet pedig önbizalomhiányról tanúskodik. És akkor a társkereső oldalon szembenéz vele harminc éve nem látott szerelme, kihagyott lehetősége, balsorsának vétlen okozója, meg nem szült gyermekeinek sosem volt apja. A közelgő randi pánikreakciót vált ki a személyazonosságát titkoló nőben, a város összes plasztikai sebészénél bepróbálkozik egy gyors ajakfeltöltésre, de vagy egy későbbi időpontot adnának neki, vagy egy korábbi tartozását hajtanák be rajta. Végül maga végzi el a beavatkozást, étolajjal, vállalva a következményeket azért az egy nyomorúságos éjszakáért.
Ritkán látni ilyen erős atmoszférájú környezetábrázolást: egy megélni nem mert, ezért alacsonyrendű célokért feláldozott élet kudarcát hordozzák az igénytelen tárgyak, a romló hús, a löttyedő, kendőzetlenül feltárt idomok. A csinos komikának és bulvárszínésznőnek elkönyvelt Nyertes Zsuzsa fizikális és lelki értelemben egyaránt fojtogatóan drámai alakítása olyan művészi alázatról tanúskodik, amilyenre csak a legnagyobbak képesek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
