Két taxis műszakja a bukaresti éjszakában tartogat annyi fordulatot, mint egy krimi (bár itt nincs elkövető, csak áldozat: ti. a két csóringer sofőr), és van olyan szórakoztató, mint egy jófajta francia vígjáték – bár nagyon nem francia a markánsan kelet-európai utazóközönség, és ez érvényes a szállítóikra is. Mindkét csoport kényelmetlenül ismerős lehet, úgy is, mint társadalmi keresztmetszet (az utasok: a buliba tartó értelmiségitől a nagyképű műsorvezetőn át a hatalmát kéjjel fitogtató maffiózófeleségig) és úgy is, mint egyénített, mégis tipikus figurák: a magát az élet császáraként megjátszó, alfahímszerepet imitáló, mindenkit kioktató, ám meghunyászkodásra mindig kész Egyik, és a lúzerségét palástolni sem tudó, de önreflexióra képes Másik, akinek kizsigereltsége miatt éppen összeomlik a kapcsolata.
Ravasz film: egyszerűbb szerkezete nem is lehetne (felváltva mutatja, hogy mi történik a két autóban és környékén), mégis feltárul egy egész világ, és bár a sorjázó jelenetek humorosra vannak véve, azért mégiscsak egy keserű állapotrajzot látunk, páriasorsuk megváltoztatásában hiába reménykedő emberekkel, akik saját boldogtalan helyzetük megváltoztatása helyett mások életébe másznak bele, másoknak adnak kéretlen jó tanácsot. Nem ismerős ez valahonnan? Torkunkra fagy a nevetés.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
