Aztán – még be sem gyógyult a seb – egy másik. Őrjöngése múltával egyikük sem tud magyarázatot adni tettére, de a főnök a további atrocitásokat megelőzendő az áldozatot küldi haza, tervezgessen csak otthonról. Ahol azonban az egész ház ellene fordul. Elmenekül, de akivel csak találkozik, bántani akarja, lehetőleg valami éles és nehéz tárggyal. Még a pincérnő is, akinél a közös szimpátia okán meghúzza magát. Tudomást szerez róla, hogy vannak más, a társadalomból érthetetlen okból kiközösítettek, akik gyilkos indulatot váltanak ki embertársaikból. Nincs menekvés a terjedő erőszak elől, végül szelíd Vincentünket is megfertőzi az ölni vágyás.
A film által elővezetett szituáció és a thrilleres-horrorfilmes hangvétel miatt a nézőben előbb-utóbb feltámad az igény valami, ha nem is racionális, de legalább misztikus magyarázatra, értelmezési keretre. De nem kapja meg, mert a történések az allegória felé veszik az irányt. Viszont nem derül ki, hogy minek is az allegóriáját látjuk, mert annyi mindent lehet belemagyarázni a feszült képsorokba, a társadalmi megosztottságtól a modern ember paranoid gyűlöletkultúrájának kifejeződéséig. Végül az egész átfordul disztópiába, mindenki mindenki ellen, eljön a világvége, hurrá, lehet a józan észt kidobni az ablakon.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
