Luke Korem: Milli Vanilli című dokumentumfilmje és Simon Verhoeven szóban forgó játékfilmje is Fab és Rob, a két csóringer háttértáncosból lett világsztár tündöklését és bukását próbálja felidézni.
A Boney M.-et létrehozó és befuttató zenei producer, Frank Farian következő nagy dobása a Milli Vanilli volt a nyolcvanas évek végén. Ám a Boney M. tagjai tudtak énekelni (a három nő legalábbis) és koncerteken a saját hangjukra tátogtak, a duó viszont csak imitálta az éneklést, hogy atletikus szépfiúkként megtestesítsék a cinikus producer (üzlet)filozófiáját, mely szerint a közönség a szemével hallgat. És a nagyon alulról jött fiúk összekeverték magukat a szerepükkel. Elhitték, hogy tényleg azok, akiknek látszanak. Megzsarolták Fariant, aki erre válaszul leleplezte az egész trükköt, és jött a zuhanás. A szemérmetlen kihasználás példázata és az érdemtelen siker jellemtorzító hatásáról szóló értekezés egyensúlyban van a dokuban: utóbbiról a ki nem érdemelt Grammy-díj átvételét követő eset tanúskodik, amikor elhajtották a gratulálni készülő Paul McCartney-t. Ezzel szemben a bukás után a padlóról felállni nem tudó, nincstelen junkie-ként elhunyt, és így az eset áldozatának joggal tekinthető Rob testvére közreműködésével készült játékfilm felmenti a két, sikertől megrészegült fiatalembert, egyféle szabadságharcnak láttatva azt a képesség hiányában nyilvánvalóan vállalhatatlan törekvést, hogy a valóságban is ők énekeljenek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
