Urfi Péter

Amália Rodrigues halálának tizedik évfordulója az ájult tisztelet kitörései mellett a fado és "királynője" körül kavargó közhelyek újragondolására is alkalmat adhat. Rodrigues sikere egyedülálló és töretlen, de nehéz szétszálazni, mennyi ebben a személyes kultusz, a tehetség, a felhasznált és átalakított hagyomány - és mennyi a politika szerepe.

"A világirodalom egyik legmagányosabbja. A világirodalom egyik legnagyobb formaművésze... A legeurópaibb latin-amerikai (fehérek közt egy... na igen). A legkevésbé ismert a század legnagyobbjai közt" - írta Esterházy Péter az irodalmi publicisztikáira oly jellemző okos és túlzó lelkendezéssel öt éve, amikor a L'Harmattan Kiadó útjára indította kilenckötetesre tervezett szériáját. "E most induló Cortázar-sorozat egyik fénypontja lesz a később megjelenő nagy regény, a Rayuela (Ugróiskola), ahogy lazán mondani szokás, a spanyol (nyelvű) Ulysses." Volt tehát várakozás, mégpedig joggal, hiszen az argentin író (hogy a legeknél maradjunk) a világirodalom egyik legrafináltabb novellistája, aki a ritkás és esetleges korábbi megjelenések után végre nálunk is egyszerre krimiszerűen izgalmas és felfejthetetlenül összetett elbeszélések szerzőjeként vált ismertté. Most pedig itt a "fénypont", a legendás nagyregény, de egyelőre nemhogy az eladási toplistákon nem találkozunk a könyvvel, de lapunk irodalmi rangsorának ítészei sem nyugtázták az eseményt.

A Pécsi Ítélőtábla május 27-én helybenhagyta a Somogy Megyei Bíróság elsőfokú döntését, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulóit, V. Dávidot és K. Mihályt osztálytársuk, Szabó József meggyilkolása miatt tizennégy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Rengeteg közhely és előítélet tapad a közbeszédben az idősekhez általában, pedig a legkevésbé sem homogén csoportról van szó. Mindenki maga szerint öregszik.

Cirkuszi idomárból lett színházi mindenes. Évekig a világ egyik legbefolyásosabb színházi lapja, a Theatre Quarterly kiadója volt, UNESCO-szakértőként pedig nemcsak a hetvenes évekbeli magyar színházról írt jelentést, de dolgozott Gandhi asszonynak és Szaddám Huszeinnek is. Jelenleg egy értelmi fejlődésükben akadályoztatott színészekkel készülő darabon dolgozik Pécsett. Ott beszélgettünk vele.

Herceghalom az enyém! - hirdetik óriásplakátok a fővárosban. A reklámozott blog arról tudósít, hogy egy bizonyos Rudolf herceghalmi birtokai visszaszerzéséért küzd. A kedves viccnek tűnő médiahack azonban komoly indulatokat kavar, és etikai kérdéseket is felvet.

A költőként már-már kultikusnak számító szerző utoljára 1989-ben jelentkezett regénnyel. A könyvhétre megjelenő Kedves Ismeretlen terjedelmes, kacskaringós próza, a Kádár-korszak és egy benne felnövő srác egyszerre földhözragadt és mitikus története. Nem volt könnyű szülés.

Visszafogottabb feltételezések szerint is magyarok százezreinek kellene ácsorogniuk az alvásklinikák váróiban, de a többség azt sem tudja, hogy léteznek ilyenek. Urfi Péter

Kis vidéki villa csendes kerttel, a házban könyvek és képek. A balatonfüredi fordítóházról kevesen tudnak, pedig a magyar irodalom közvetítőinek átmeneti otthona kultúránk egyik legfontosabb helye. Akkor is az, amikor nem tartanak benne jelentős európai konferenciát - most viszont éppen erről volt szó.

28 évesen három verseskötet szerzője, számos díj birtokosa: sikeres fiatal költő. Lapunk egy évvel ezelőtti irodalmi listájára két művét is beszavazták a pontozók. Most egy kisregényen végez utolsó simításokat, és hamarosan megjelenik Lorca-átiratokat tartalmazó könyve - ezekről is beszélgettünk. Urfi Péter

"Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?" Voltak bizonyos aggályaim, mikor az új irodalomtörténeti beszélgetéssorozat, a Rózsaszín szemüveg beharangozójában e sorokat olvastam. A kétségkívül parodisztikus hang, gondolom, a feltételezett közvélekedést karikírozná, de fölélő a célnak: ma már nincs az a hímsovén félhülye, aki első nekifutásra így jellemezné a női irodalmat. Ugyanakkor nehezen lehetne eltagadni, hogy a kérdéskörben bőven van még mit megtárgyalni. Az első alkalom után pedig egyértelmű, hogy a három kritikus beszélgetése nem a sértett pinabú jegyében fogant. Az értelmes és nyitott véleménycseréhez az is hozzájárult, hogy láthatólag nem a női szerzők kanonizációs problémáira, a maszkulin irodalom kirekesztő technikáira fókuszálnak, hanem az úgynevezett női írás első blikkre nem létezőnek tűnő magyar hagyományát próbálják felderíteni. Fontos momentum, hogy Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória nemcsak ismert elemzők, hanem gyakorló szépírók is. Tehát mikor előképeket, követhető vagy elvetendő példákat keresnek, személyes tapasztalatokból indulhatnak ki, és ha hiányt érzékelnek, az saját veszteségük is. Jó ötlet a meghívott vendég (persze mindig férfi) - az első esten legalábbis Térey János remekül beleillett a képbe. Urfi Péter