Nem mintha ez olyan fontos lenne, de a főszereplő viszonylag könnyen azonosítható. A könyv felénél kerül elő a régi történet, amikor Fülöp atya megkérte az állítólag szent víziókkal megvert-megáldott apácát, húzza le róla sáros bakancsát, majd miután az megbotránkozott, nagyot röhögve fordult sarkon: "Ez a nő nem lehet szent! Hiányzik belőle az alázat!" Ha eddig a pontig voltak is kétségeink, itt már igazán nem esik nehezünkre felismerni Néri Szent Fülöp - ahogy Goethe hívta: a humoros szent - egyik leghíresebb sztoriját. Az élet és irodalom minden területén tájékozott olvasóink természetesen emlékezhetnek rá, hogy lapunknak már mesélt erről, mármint akkor még készülő kisregényéről az ifjú költő ("Ne képeslap legyen", 2009. április 30.). Ugyanitt beszélt arról, mit lehet, mit érdemes kezdeni a "kultúrtörténeti hordalékkal": hogy ennek számára csak akkor van értelme, ha önmagán átszűrve teszi élővé a hagyományt. Így lett valóban mai, erős költői anyag két világhírű galéria jórészt klasszikus képeiből (Vissza Londonba), így játszott bele két első kötetébe barokk poétikát, régi versformákat, helytörténetet és még sok egyebet.
De, mondom, ebben a hosszabb vonatút alatt elfogyasztható regényben sem a szereplők azonosítása vagy a múlttal való párbeszéd lenne a lényeg. Sőt: Fülöp visszaemlékezéseit, a "hivatalos" életrajzból ismerős történetek egyébként érzékletes újramondásait a szövegből kissé kilógó, gyengébb részeknek érzem. Merthogy az alapszerkezet feszes és átgondolt. Az öreg pap vezetésével működő oratórium - a gazdag pederaszták baldachinos ágyaiból kikecmergő kamasz fiúk átmeneti menedéke - látszólagos, felszíni eseménytelenségében is izgalmas világ. Egy zivatar által elmosott bújócska, egy piaci alkudozás vagy egy rosszkor jött gyomorfájás úgy tud fontossá, jelentésessé válni, hogy a sejtetések sohasem erőltetettek. Az iskola falai között cikázó szexus szintén úgy lesz érzékelhetővé, hogy semmilyen célozgatással nem szegi kedvünket az elbeszélő. A főtörténet három napja a rejtélyes, arisztokratikus fiú, Cassio betoppanásával kezdődik, és az ő végső távozásával ér véget. A másik nyolc gyerek karaktere kevéssé egyénített, nincs önálló személyiségük, de ez a csendes outsider minden titokzatossága ellenére átélhető figura. A középpontban viszont egyértelműen Fülöp ellentmondásos alakja áll. A gyerekek által istenített nevelőé, a városiak által tisztelt és szeretett atyáé, akinek terhes a szent szerepe, de a vizes köpenyt azért húzza fel, hogy "vezekeljen egy kicsit", aki lelkiismeretesen piálja át a napokat, és aki akkurátusan igyekszik bolondnak látszani: "arcának bal oldalán meg volt hagyva, jobb oldalán le volt borotválva az ősz szakáll. A szája fölött jobb oldalon meg volt hagyva a bajusza, baloldalt pedig le volt borotválva."
Ilyen egyszerű mondatokból áll össze a szöveg. Van egy-két suta megoldás, akad néhány kiemelkedően erős kép (az öngyilkos nőt karjaiban tartó szerzetes vagy a "szélkakashoz hasonlító fejszerkezet"), de többségében rövid, leíró megjegyzések sorjáznak egymás után. "Összerázkódott. Fázott egy kicsit. Leült az ágya szélére" - és így tovább, hosszan. Bátor húzás, hiszen hagyományosan az ilyen, tisztán narratív szerepű "töltelékek" visszaszorítására szokás törekedni. De Fülöp életének monotonitásához nagyon is passzolnak ezek az egyszerű tőmondatok, és bár kezdetben lehet idegesítőnek tartani (hadd vezekeljen az olvasó is kicsit), visszatekintve már sokkal szívesebben olvasnék többet az így előadott napi rutinról, mint a történet előrehaladtával sokasodó emlékekről vagy a szerkezetbe nehézkesen illeszkedő, amúgy jóval mozgalmasabb epizódokról.
Ennek a formának az igazi ereje a befejezésben mutatkozik meg. A zárójelenet egy vészjósló alaphelyzetből finom humorral vezet át a botrányig és tovább, egészen a profán csodáig, miközben visszafelé világítja meg azt, ami mindvégig, száz oldalon keresztül ott motoszkált nyugtalanítóan a sötétben. Természetes és egyértelmű, az előzményekből szervesen következő, ugyanakkor kiszámíthatatlan, meghökkentő lezárás. Mindez a fent részletezett, szenvtelen és visszafogott stílben, tömören és ritmusosan előadva. Nem hibátlan könyv a költőként már befutott szerző első prózai munkája, de egy ilyen zárlat után szamárság lenne "ígéretes bemutatkozásról" hadoválni.
Kalligram, 2010, 105 oldal, 2000 Ft
