Riport

Fordított világok

"Európa fordít" - HALMA-találkozó

  • Urfi Péter
  • 2009. április 30.

Könyv

Kis vidéki villa csendes kerttel, a házban könyvek és képek. A balatonfüredi fordítóházról kevesen tudnak, pedig a magyar irodalom közvetítőinek átmeneti otthona kultúránk egyik legfontosabb helye. Akkor is az, amikor nem tartanak benne jelentős európai konferenciát - most viszont éppen erről volt szó.

Magyarország egyetlen fordítóháza 1998-ban nyitotta meg kapuit - ehhez az kellett, hogy a József Attila Kör által gründolt alapítvány két éven keresztül kitartóan verje az asztalt, és kilincseljen mindenfelé a Lipták Gábor író volt lakhelyének felújításához szükséges pénzekért. Végül összejött, és máig sikerül tartani a hely lelkének mondott Rácz Péter elképzelését, mely szerint fontos, hogy az alapítvány több lábon álljon: a támogatók között a kulturális minisztérium és az EU mellett a helyi önkormányzat és Veszprém megye is szerepel, igaz, utóbbi idén meggondolta magát, és nem járult hozzá a költségekhez.

Pedig az itt folyó munka fontosságát nehéz lenne túlbecsülni. A magyar irodalom idegen nyelvre fordítói közül egyszerre hatan élvezhetik a ház kényelmét és a 2-8 hétre szóló ösztöndíjat. Rácz Pétertől megtudtam, hogy az érdeklődés folyamatos, szinte egész évben telt ház van. Az ide érkezők a híres-hírhedt, ámde egyre drágább balatoni lángoson és a megfizethetetlen nyugalmon kívül a folyamatosan bővülő, szótárakkal és kézikönyvekkel is felszerelkezett könyvtár áldásaiból részesülnek, ahová érkezésük előtt maguk is rendelhetnek könyveket. Gyakorlatilag bárki jöhet: akinek kiadói szerződése van, arra a kuratórium (Géher István, Lator László, Rácz, Schein Gábor, Vörös István) általában rábólint, legfeljebb várnia kell kicsit. Főleg szépirodalmat és főleg kortárs szerzőket fordítanak, de már a tavalyi listán is látszik a spektrum szélessége: Mikszáth elbeszéléseitől kezdve Fülep Lajos Művészetén át Lovas Ildikó tavaly megjelent könyvéig terjed a skála. Évente több fordítói szemináriumot is tartanak: ilyenkor egy-egy tapasztalt kolléga és meghívott előadók próbálnak meggyőzni egy csokor kezdő fordítót, hogy érdemes magyar irodalommal foglalkozni. Őszintén szólva Balatonfüred az egyik leghatásosabb érvnek látszik lenni a túlfinanszírozottnak éppen nem mondható munka mellett.

Miközben vízfejű kis hazánkban bármely pesti konferencia nagyobb figyelmet kap, mint a Magyar Fordítóház működése, utóbbi szép csendben európai fontosságú helyszínné nőtte ki magát. Két évvel ezelőtt a fordítóházak szövetsége (Réseau Européen des Centres internationaux de Traducteurs littéreraires - RECIT) tartott itt vezetőségi ülést, most pedig a még fiatal, de rendkívül ambiciózus HALMA menetrend szerinti találkozójának adott otthont. A 22 ország 27 irodalmi alkotóházát tömörítő,

egyre nagyobb lobbierejű

szervezet az ismert asztali játék után kapta a nevét, ami görögül "ugrást" jelent, jelen esetben pedig egyfajta intenzív cserét, melynek keretében a részt vevő házak delegáltjai (írók, fordítók, irodalomszervezők) a partnereknél vendégeskedhetnek, dolgozhatnak.

A négynapos együttlét három nyilvános programja közül az első A magyar irodalom helye Európában címen futott. Veszélyes terep, de a kínálkozó közhelyeket majdnem végig sikerült elkerülni, vagy legalább erős példákkal életesebbé tenni, úgy, hogy mindez az irodalmunkat a maga szédítő mélységében nem ismerő külföldiek számára is érdekes lehetett. A kulturális minisztérium nevében a részt vevőket köszöntő Budai Katalin a tetszetős saramagói fordulatot idézte: a világirodalmat fordítók írják. Ez akkor is igaz, ha a fordítások nemcsak minőségükben, de alapvető karakterükben is eltérőek. Csordás Gábor három műfajt különböztetett meg: az első az a kivételes fenomén, ha egy kultúra elsajátítása zajlik a fordítás által - ennek paradigmatikus példája volt, amikor a rómaiak magukévá fordították a görög szellemet. Az informatív fordítás mintegy tájékoztat a műről, ha nem is teszi belsővé azt, de ez is sokkal jobb, mint a szintén gyakori diplomáciai fordítás, amikor udvariasságból ültetnek át műveket, esetleg kötelező penzumként, ahogy ez például a baráti szocialista országokban történt. A fordítás mindhárom esetben politikai kérdés, figyelmeztet Csordás, és utal az írók és irodalmak mögött álló gazdasági erő fontosságára is. Földényi F. László Kazinczy Sterne-fordítását említi: a korában kifejezetten modern Sentimental Journeyből sikerült biedermeier regényt eszkábálni. "Jó, hogy megvan magyarul? Persze hogy jó. De megvan-e magyarul?" - kérdezi Földényi, s a választ nem nehéz kitalálni. Nem ez az egyetlen mű, amit a Schein Gábor által moderált beszélgetés résztvevői szívesen látnának új fordításban, de a hiányosságok felsorolásánál (például, hogy nincs még teljes Proust magyarul, vagy hogy Ivo Andric rosszul van fordítva és így tovább) érdekesebb volt Márton László fölvetése, aki a nemzeti irodalomnak tekintett corpus esetlegességéről beszélt. Miért csak a magyar nyelven írt szövegek tekintendők a magyar irodalom részének? Vagy ha így döntünk, akkor miért szerepel az irodalomkönyvekben Janus Pannonius, és miért marad ki seregnyi, szintén latinul verselő kortársa? Selyem Zsuzsa erdélyiként látja azt, hogy a románoknak nem jelent akadályt,

ha valaki más nyelven

alkot: Ionescót úgy is nemzeti kincsnek tartják, hogy híres drámáit franciául írta, és meg is tiltotta, hogy azokat románul előadják.

Az elméleti fejtegetések után másnap a gyakorlat embereié, a fordítóké volt a szó. Hiába volt kissé széttartó és vontatott a beszélgetés, jó lett volna, ha minden irodalmi napszámos meghallgatja, lehetőleg kétszer is. Mert bár szemmel láthatólag nem ők a magyar irodalom leginvenciózusabb olvasói, de hogy sokat köszönhetünk nekik, az egészen biztos - mégsem ismerjük őket. Yu Ze Min esete jól mutatja, milyen hatalmuk lehet a magyar közönség számára teljesen ismeretlen fordítóknak. A napközben egy budapesti cipő-nagykereskedés alkalmazásában álló, belgyógyász végzettségű kínai fiatalember gyakorlatilag az egyetlen fordítónk - ő dönti el, ki jelenik meg a kínai piacon, és rajta múlik a siker, ami megdöbbentően nagy: Kertész Imre Gályanaplója olyan népszerű, hogy kalózkiadásokban is terjed, Esterházy Egy nője pedig komoly vihart kavart, és a hallottak alapján nem elképzelhetetlen, hogy Nádas Péter jókora túlzása - tudniillik, hogy literatúránk az Egy nővel lett volna nagykorú - az erotikáról alig vagy csak körülményesen beszélő kínai irodalomban válik igazzá. Vickó Árpád szerbre, Tereza Worowska lengyelre, Rostás-Farkas György lovárira fordít - mindegyik különleges történet, gazdag életmű és valahol sikersztori is. Szerbiában Konrád György és Végel László közvetítette az európai liberalizmust, de Hamvas Béla is széles körben ismert; Lengyelországban Márai naplója mára az értelmiségi közbeszéd alapvető részévé vált, és legkelendőbb exportírónk sikerének hatására lassan divatba jött magyarokat olvasni - mindez nem kis részben Worowska és Vickó erőfeszítéseinek köszönhető.

A két kerekasztal között, péntek este Esterházy Péter olvasott fel hosszan, gondosan a Hahn-Hahn grófnő pillantásából, a nemrég elhunyt nagyszerű helyi borásznak, Figula Mihálynak ajánlva. Tőlem jobbra füredi lányok nevetgéltek, balra a szlovénok nem értették, de illedelmesen figyeltek - szép konstelláció. A részt vevő kulturális vezetők számára nyilvánvalóan nemcsak a nyilvános rész programjai voltak fontosak, de a délelőtti tárgyalások és az esti borozások már nem tartoznak a tudósító asztalára.

Balatonfüred, április 23-26.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.