Tizenhat nagyközséget és hét "megyei várost" csatoltak a fővároshoz 1950. január elsejével, közülük Újpest volt a legnagyobb. 1930-ban több lakosa volt, mint Miskolcnak, és már 1910-ben is az ország negyedik legnagyobb ipari városa volt. Alapítólevelét 1840-ben adta ki a fóti uradalomhoz tartozó terület birtokosa, gróf Károlyi István, de a betelepülés már az előző évtizedben megkezdődött, majd lendületesen folytatódott, miután a Pesten érvényes céhkötöttségek itt nem akadályozták az iparűzést. Ráadásul a Károlyi család támogatta zsidó családok betelepedését, akik azután megalapozták a település korabeli húzóágazatait, a fa- és a bőripart.
Mindebből ma ha sok nem is, de annyi mindenképpen érzékelhető, hogy Újpest valóban önálló nagyváros volt. Egyik budapesti külvárosban sincsenek olyan impozáns, régi középületek, mint az itteni városháza, a postapalota, a zsinagóga vagy a műszaki szakközépiskola. A hatvanas-hetvenes évek nagy lakótelep-építkezései persze teljesen átalakították a városképet, így a száz évvel ezelőtt, a várossá alakulás idején létrejött erőteljes településkarakter csak töredékeiben érzékelhető: főleg a belváros organikus és tömör egysége esett szét. A régi Újpestből a Váci úttól befelé eső, innen északkelet felé induló Baross utca környékén láthatunk talán a legtöbbet.
A helytörténeti gyűjtemény az egyik fő közlekedési útvonalról, az István útról nyílik. Egy többé-kevésbé funkcióját vesztett szolgáltatóházban, egy korábbi bankfiók földszinti helyiségeiben található, nem éppen történelmi levegőjű környezetben. Az első tárlók az efféle gyűjtemények kötelező gyakorlatával indítanak: kőbalták, cserepek, szarmata, kelta, római időkből származó maradványok (itt, a limes túloldalán is állt egy castrum - őrtorony -, mégpedig a Megyeri Csárda - immár az egyik legrégebbi épület - helyén). Aztán középkori mezőgazdasági eszközök - ebből az időszakból egy templom még látható romjairól szólnak feljegyzések a XIX. század végéről. A Károlyi-uradalom majorsági központjának épületeit viszont csak 1970-ben bontották le. A tárgyi emlékek szintjén hatalmas ugrással máris a Károlyi-féle községalapítás időszakában járunk, amikor is Lőwy Izsák tímármester megalapította az első bőrfeldolgozó üzemet, amely a fényesen felívelő, majd a rendszerváltás előtti években már csak tovadöcögő bőr- és cipőipar kiindulópontja volt. A tímáripar kéziszerszámai sorakoznak egymás mellett, a faiparból kiágazó sajátos specializált tevékenység, a hangszerkészítés eszközei (Pokorny József Első Harmónium Üzeméből) társaságában.
A fellendülő ipar bemutatásából kisugárzó lendületet a hazafias felhorgadás emlékezete töri meg: 1848 emlékét Lebstück Mária személye testesíti meg, aki 18 évesen már a bécsi forradalomban is részt vett, majd Magyarországra jött, és a szabadságharcban a főhadnagyi rangig vitte: ott volt Branyiszkónál, megsebesült a kápolnai csatában, aztán a szabadságharc leverése után az aradi várban raboskodott. Jónák József vezérőrnaggyal kötött harctéri házasságából itt szülte meg a fiát, aki később Újpest tűzoltóparancsnoka lett - ezért élte le élete utolsó évtizedét a városban.
Eközben Újpesten a kisiparból gyárak nőttek ki. Elsősorban a fővárosi kereslet lendítette fel az olyan ipari ágazatokat, mint a parketta- vagy az enyvgyártás. A lakosság többsége eredetileg Pestről kiköltöző iparos volt, az ipari fellendülés aztán már mindenhonnan vonzotta a munkaerőt. 1848-ban 638, 1870-ben már közel hétezer lakosa volt az 1907-ben városi rangra emelt településnek. Pár év elteltével csupán a Wolfner Bőrgyárban 1700 fő dolgozott. Ebből lett az 1993-ra becsődölt Táncsics Bőrgyár, amelynek néhány felújított épületében működött néhány évig a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény, a jelenlegi WAX.
A gyáriparközpontú közelmúltra utaló fényképek részleteiben elmélyülő látogatóban felmerül: talán össze lehet még gyűjteni a gyárak belső tereit ábrázoló fotókat is, hiszen pillanatokon belül a lezárt múlt részévé válnak a pár évtizede még természetesnek, mindennapinak tekintett munkahelyi körülmények, munkaszervezési megoldások, amelyek részleteit vizuális emlékek híján nehéz lesz rekonstruálni. Nem is beszélve az egyéb apró finomságokról: egy helytörténeti közlemény szerzője például a múlt visszahozhatatlan, ugyanakkor igencsak karakteres sajátosságaként említi az újpesti bőrgyárak környékén uralkodó, jellegzetesen átható szagot.
A városi fejlődés magával hozta a kultúrélet fellendülését is: már 1905-ben felépült a szecessziós stílusú színház, amely büszkén tudhatta fellépő művészei között Blaha Lujzát, Márkus Emiliát, Latabár Árpádot. A vonatkozó tárló egyfajta hangulati összképet mutat be, amelyben színházi csecsebecsék mellett látható például az új munkásotthon felavatását megragadó fénykép, továbbá a helyi sportélet utalásszerű emlékei, mint például a város által Halassy Olivérnek adományozott serlegek. Alighanem az egyik lábfejét egy gyerekkori baleset miatt elveszítő olimpiai és Európa-bajnok úszó-vízilabdázó tekinthető Újpest leghíresebb emberének. Vagy talán Berda József, a költő? A helyiség hátsó falában négy kis kuckó nyílik egymás mellett, az egyik az ő relikviáit őrzi: legendás, állandóan hordott rövidnadrágját, kirándulóhelyek jelvényeivel teleszögelt botját, hátizsákját és jól ivó bohém szegénylegénységének védjegyét, egy demizsont.
Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény, Bp. IV., Berda József u. 48. Nyitva: kedd-péntek 10.00-14.00, szombaton 10.00-14.00
