Kiállítás - Zabolátlanul - "Gyí, lovam..." / Ló a városban. Válogatás a Fővárosi Képtár grafikai gyűjteményéből

  • - kovácsy -
  • 2011. április 14.

Tudomány

Ha nem állna ott a megszorító alcím, lenyűgözően sokoldalú, több közgyűjtemény összefogásával született kiállítást vizionálhatna a látogató. Volna ott minden: lósport és kilovaglás, postakocsi és lovas rendőr, hajóvontatás, lefüggönyözött hintó és omnibusz, zabzsák, patkó, zsokésapka. Ehelyett mindössze egy - igaz, tágas - szobányi rajzot, metszetet, akvarellt látunk. Viszont igen gyorsan világossá válik, hogy így is meglepően gazdag, változatos a kiállított anyag, amely persze gyötrő kérdéseket is felvet, további kultúrtörténeti kutakodásra sarkallva a látogatót. Hogy mást ne mondjak: miért pont "gyí"? És vajon ugyanígy biztatták-e lovaikat a német vagy tót kocsisok is, akik a kiállított anyag zömének a keletkezésekor, az előző századforduló előtt és körül igencsak jelentős számban éltek a fővárosban?

Ha nem állna ott a megszorító alcím, lenyűgözően sokoldalú, több közgyűjtemény összefogásával született kiállítást vizionálhatna a látogató. Volna ott minden: lósport és kilovaglás, postakocsi és lovas rendőr, hajóvontatás, lefüggönyözött hintó és omnibusz, zabzsák, patkó, zsokésapka. Ehelyett mindössze egy - igaz, tágas - szobányi rajzot, metszetet, akvarellt látunk. Viszont igen gyorsan világossá válik, hogy így is meglepően gazdag, változatos a kiállított anyag, amely persze gyötrő kérdéseket is felvet, további kultúrtörténeti kutakodásra sarkallva a látogatót. Hogy mást ne mondjak: miért pont "gyí"? És vajon ugyanígy biztatták-e lovaikat a német vagy tót kocsisok is, akik a kiállított anyag zömének a keletkezésekor, az előző századforduló előtt és körül igencsak jelentős számban éltek a fővárosban?

Maga a kiállítás felfogható egyetlen illusztrációs kísérletnek is. Amit bizonyít, az természetesen nem újdonság, újbóli átélése viszont kifejezetten szórakoztató.

Arról van szó, hogy mennyire meghatározzák az érzékelésünket, befogadási készségünket az előfeltevéseink. A képek túlnyomó többsége ugyanis egyáltalán nem a lóról vagy a lovaglásról szól, viszont így nézve őket rögtön társadalom- és kultúrtörténeti összefüggéseiben látjuk az állatot. Ha képzőművészeti kiállítás darabjaiként szemlélnénk a műveket, legfeljebb vállat vonnánk: bizony, bizony, milyen sok ügyes kezű rajzoló dolgozott a fővárosban. A rajzok többsége, ha jó minőségi szinten is, mégiscsak amolyan tizenkettő egy tucat benyomást hagy az emberben, az a néhány kiemelkedő pedig inkább valamilyen tematikai furcsasága miatt válik el az átlagtól, semmint katartikus erejének sodrásával. De most - sugallja a kiállítás rendezője, Mattyasovszky Zsolnay Péter - nem a műalkotás áll a középpontban, hanem egyetlen részlete, az ábrázolás gyakran csak mellékesen feltűnő tárgya, a ló. A ló mint munkaállat. A fővárosi ló.

A képek elrendezése is ennek megfelelően, a lóhasználat különféle módozatai szerint történt, miközben ha nem is szigorúan, de nagy vonalakban tiszteletben tartja az időrendiséget, hogy a végére eljuthassunk a kézzelfogható lóvalóságtól az elvont lóig. Rögtön a bejáratnál áttekinthetjük a tartalomjegyzéket, miszerint megjelennek majd a parádék, a carousselek (vagyis a társas lovaglóalakzatok) kényes paripái, a társasági szórakozás, a sétalovaglás négylábú kellékei, aztán lesz munka, közlekedés, majd pedig eljutunk egészen a kentaurokig és Pegazusig.

Ami az úrlovasnak szórakozás, az a lónak persze munka: nem biztos, hogy Sándor Móric lovasbravúrját (aki szívesen nézelődött lóháton pipázva a Sándor-palota erkélyéről, miután fellovagolt a Várba vezető, róla elnevezett lépcsőn), amikor átugratott egy hármas fogat fölött, a lova is annyira élvezte a mutatványt, mint az "ördöglovas" - mindenesetre festményen elég látványos a szeszélyes nagyúri gesztus. Az Alexandra Pavlovna tiszteletére rendezett lovasparádé ábrázolása viszont azt a kérdést veti föl, hogy létezett-e Pest-Budán is Batthyány-lovarda, vagy netán Kisbér a helyszín, ahová a szerelmes József nádor végül is simán elkocsikáztathatta alcsúti kastélyából ifjú feleségét, I. Pál cár leányát. Az utóbbi esetben ez volna az egyetlen vidéki helyszín az egész kiállításon, melynek urbánus légköre a továbbiakban egyre jellemzőbbé válik. Az úrlovas-tematikán belül említést érdemel még Forray Iván rajza (Bátor lovas a jeges árban) az 1838-as nagy árvíz idejéből a jégtáblák között lovagló délceg úrról, akit rémült kisasszonytekintetek követnek, esdeklőn pillantva elő emeleti függönyök mögül.

Soborsini Forray grófból egyébként utóbb világutazó lett, végigrajzolta Egyiptomot és a Líbiai-sivatagot - efféle ismereteket azonban nem volna helyes számon kérni a kiállításon, minthogy a szöveges kiegészítések is a lótematikára összpontosítanak. A merítés széles: Nagy Lajos Képtelen természetrajzától ("A lovat életének nem minden szakában hívják lónak, mert eleinte csikónak hívják, s csak később lesz ló, lósága után pedig, miközben, ha nagyon jól megy neki, paripa is lehet, végül gebe lesz, legvégül pedig virsli, sőt...") lóügyi törvényeken át (kocsi- és lóadóról, társaskocsi-üzlet gyakorlásáról) lószólásokig (lefagyott a lónak a szarva, vén lóra nem illik vörös hám, cifra szerszám stb.). Aztán vannak persze Ady-versek meg egy Ábrányi Emil-költemény is, amelyben a Halál gyűjt bérkocsiba gazdagot és szegényt. A bérkocsi-tematika meglehetősen gazdag, még balesetet is láthatunk, rémült tekintetű áldozattal Goró Lajos ceruzája alól. A vasúti tisztviselőből lett autodidakta rajzolónak és illusztrátornak köszönhetjük, hogy tudomást szerezhetünk a lovas kocsival történő hóelszállítás és a lovas mentőkocsi létezéséről, továbbá arról, hogy 1902-ben korhű lovagi tornában lelhette kedvét a székesfőváros közönsége. Megjelenik a lóvasút is, amelyről a XIX. század közepén még sokan hitték, hogy nagy jövő vár rá, olyannyira, hogy tervek készültek egy országos lóvasúthálózat kialakítására is.

A lósorsban is ott rejlő mulandóságról számol be a kiállítás legriasztóbb darabja: a Millenniumi Kiállítás egy részletén trófeaként falra függesztett felszerszámozott lófejeket láthatunk - és innen kétségkívül az elvontságok felé nyílik csak kivezető út. Kádár Béla idillje szerelmes ember- és lópárral csak az első lépés. Pauer Gyula tornászszobrán (képünkön) a valódi és a tornaszer ló hasonul egymásba. Batthyány Gyula festményén pedig kentaurok közelednek félreérthetetlen szándékkal bájos, alélni kész hölgyekhez, kikísérve mintegy a látogatót a lóban gazdag egykori hétköznapokból.

Kiscelli Múzeum, nyitva: április 17-ig.

Neked ajánljuk