cyberhírek

  • .
  • 2011. április 14.

Tudomány

Hármas csillag Különleges hármas csillagot fedeztek fel a Kepler-űrteleszkóppal az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének asztronómusai. Ennek legfényesebb főkomponense egy vörös óriáscsillag, körülötte pedig egy vörös törpékből álló kettős csillag kering. Népszámlálás Az idén először interneten is ki lehet tölteni a népszámlálási kérdőíveket októberben: minden állampolgár levélben kap a kérdőívekhez egy internetes belépési kódszámot is, melynek segítségével a népszámlálás honlapján válaszolhat a kérdésekre. Szuperszámítógép Üzembe helyezték az ország legnagyobb, 18 teraflop teljesítményű szuperszámítógépét a Debreceni Egyetemen.
Ezzel a Magyarországon 2001-ben kiépített szuperszámítógép-rendszer számítási kapacitása a hetvenszeresére, tárolási kapacitása a százszorosára nő.

Jódhiány Jelentősen emelkedhet a jégeső-elhárítás idei költsége a Dél-Dunántúlon a hatóanyagárak - részben a japán Fukusima-1 atomerőmű sérülésével összefüggésben bekövetkezett - emelkedése miatt. A jód ára 200, az ezüsté 150 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Szuperbaktérium Újdelhiben vett vízmintákból NDM-1 rezisztenciagént mutattak ki, amely csaknem valamennyi jelenleg használatos antibiotikummal szemben ellenállóvá teszi a baktériumokat. A gén olyan mikrobákban is megtalálható, melyek kolerát és vérhast okoznak.

Fosszília Egy német kutató úgynevezett fogólábú fátyolka lárváját fedezte fel egy balti borostyánban, amint az egy pók hátán ül: ez a kivételes lelet első ízben dokumentálja a különleges viselkedést kövületen, bizonyítva, hogy az már 44 millió éve is létezett.

Végtagpótlás Kutatóknak egyszerű vegyi koktéllal sikerült elérniük egerek izomrostjainál, hogy egy újranövő végtag kezdeti stádiumának sejtjeivé váljanak. A gőték és szalamandrák mellett így most már emlősök is képesek lehetnek újranöveszteni elvesztett végtagjaikat.

Titkosszolgálat Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megtiltaná a Skype, a Gmail és a Hotmail használatát Oroszországban, mert ezek számára ismeretlen algoritmusokat használnak az információ kódolásához, "ellenőrizetlen használatuk pedig biztonsági kockázatot jelent az országnak". A betiltást szorgalmazók szerint a terroristák például gyakran használják a Skype-ot, és a szolgáltató nem kívánja megosztani protokolljait az FSZB-vel. Az elképzelés ellen többen tiltakoztak: jogvédő szervezetek szerint a kommunikációs rendszerek betiltása "jelentős lépés lenne az Észak-Koreává változás útján", mert ezek a tilalmak a bűnözőket nem fogják zavarni, és jogszerűségük erősen kétséges.

Kódtörő verseny Több mint tíz éve megoldatlan bűnügy miatt fordult a nyilvánossághoz az FBI: egy 1999-ben meggyilkolt férfi zsebében kódolt üzenetet találtak, amelyet sem az FBI saját kódtörői, sem az Amerikai Kódfejtők Szövetsége szakértői nem tudtak megfejteni. A kódolt feljegyzést most nyilvánosságra hozták, azt remélve, hogy amatőr titkosírás-rajongók vagy rejtvénykedvelők megfejthetik. A nyomozók vélekedése szerint a rejtélyes dokumentum tartalmazhatja az indítékot és esetleg az elkövető személyére utaló információkat is.

Nanomedicina Olyan nanorészecskéket állítottak elő az IBM kutatói, amelyek laborkísérletekben sikeresen vették fel a harcot az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokkal. Az új nanorészecske úgy célozza meg és pusztítja el a veszélyes baktériumokat, hogy az egészséges sejteknek nem árt, ráadásul biológiailag lebomló polimerből készül. Mivel a fertőzött sejtek elpusztulnak, a kutatók reményei szerint a baktériumok képtelenné válnak arra, hogy rezisztenciát alakítsanak ki a bevitt gyógyszerrel szemben. Az új antibiotikumokat kereső kutatók több évtizede versenyben vannak a gyorsan mutálódó baktériumokkal. Jelenleg csak az Egyesült Államokban évente 19 ezer ember hal meg egyedül az MRSA (meticillinrezisztens Staphylococcus) fertőzése miatt, és Európában is hasonló nagyságrendű az áldozatok száma.

Blogháború Összehangolt támadás indult az orosz ellenzék blogjait összegyűjtő LiveJournal ellen, feltehetően az ott zajló politikai diskurzus miatt - adta hírül az Index az AFP nyomán. A támadás első hulláma Alexej Navalnij ellenzéki jogász és újságíró blogja ellen indult, aki többször is élesen támadta az Egyesült Oroszország pártot, csalóknak és tolvajoknak nevezve őket. Ilyen támadásokat korábban is indítottak orosz bloggerek ellen, például a 2008-as orosz-grúz háború alatt, amikor viszonylag szabad diskurzus folyt az eseményekről orosz blogokon. A LiveJournalt 1998-ban hozták létre amerikai diákok, és 2007-ben vásárolta fel egy orosz vállalat.

Tengeralattjáró A világ óceánjainak legmélyebb árkait akarja felfedezni Richard Branson milliárdos üzletember azzal a repülőgépszerű tengeralattjáróval, amit Kaliforniában mutatott be a múlt héten. Az 5,5 méter hosszú hajó képes 11 ezer méterrel a felszín alá süllyedni - az első küldetés célja a világtenger legmélyebb pontja, a csendes-óceáni Mariana-árok lesz. A Virgin Group alapítójának új, Virgin Oceanic elnevezésű programja keretében a mélytengeri repülő két év alatt ötször merül majd az óceánok fenekére. A második, az Atlanti-óceán legmélyebb pontjára, a Puerto Ricó-i árokba vezető expedíción maga Branson lesz a pilóta. A további úti célok között szerepel a Grönlandi-tenger Molloy-mélysége, a Déli-Sandwich-árok a Déli-óceánban, valamint a Diamantina-árok a Déli-óceánban. A program költségvetése becslések szerint 10 millió dollár körüli.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.