Bele tetszettünk ejteni valami csúnya barnát az alsóneműnkbe ma reggel, s gyorsan kihívtuk hozzá a rendőrséget, hogy cserélje ki a gatyácskánkat pelenkára. S a rendőrség egyből a helyzet magaslatára helyezte magát.
…tudniillik az operaház királyi páholyába. És ezt pont a legilletékesebbtől tudjuk meg, a nevezett intézmény vezetőjétől, Ókovács Szilvesztertől. Aki még pezsgőt is szervírozott a magas vendégnek és iskolai osztálytársainak. Magyarország: banánkirályság.
Az állami pénzek várható elvonása miatt szűkölő pártharsona üt, mint a bolondóra. Most épp Tarlósnak mennek neki a komfortérzetünk nevében – persze hátulról.
A mellébeszélés, kamuzás, a megátalkodott alakoskodás, s azon mélységes meggyőződés, miszerint nekem mindent szabad, csak ennyi sugárzik a Fidesz frakcióvezetőjének interjújából.
„Személyesen közölte Orbán Viktor a kormányhoz közel állónak tartott médiumok vezetőivel, hogy a jövőben nem tekinti szükségesnek a támogatásukat, megszűnik az eddig megszokott viszony a Fidesz és köztük” – értesült több, egymástól független forrásból is a vs.hu.
A magának óránként 2 milláért repülőt bérlő Orbán Viktor a párizsi megemlékezésről este 7 tájt visszaindulva megszakítja az útját „kis időre” Zürichben. Senki nem tudja, hogy miért.
A Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján fellépett az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkára is. Ő megúszta sérülés nélkül.