Jövőre szétosztják az iparűzési adó egy részét a járások között

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. október 7.

Gazdaság

Ez lesz az ún. Versenyképes járások program. 

Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Navracsics Tibor közölte: a program elindításának célja, hogy nagyobb dinamikát adjanak a területi felzárkózásnak. A jövőben szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar falu program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával.

Ismertetése szerint a program lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be a területfejlesztési alapba és válna „visszapályázhatóvá” a járások által.

Ez a forrás a Pénzügyminisztérium kalkulációja szerint 65 milliárd forint lesz. 

A járások ugyanarra az összegre pályázhatnak, mint ami az iparűzési adó többleteként megjelent, ugyanakkor ha ez a többlet az évi 250 millió forintot nem éri el, akkor a költségvetés kiegészíti ezt.  „Azaz legalább 250 millió forintos keretre pályázhat minden járás, a vármegyeszékhely-központú járások esetében ez az összeg 500 millió forintot jelent” – jelezte.

Navracsics Tibor hozzátette: a 174 járásból 135 olyan járás van, ami 250 millió forintos pályázati összeggel rendelkezik, hat megyeszékhely pedig 500 millió forintos keretet kap. A megyeszékhely-központú járások esetében is igaz az, hogy ha az iparűzésiadó-többlet nem éri el az 500 millió forintot, a költségvetés kipótolja 500 millió forintig.

A tervek szerint összességében 141 járás jut nagyobb fejlesztési forráshoz, mint ami az iparűzési adó többlete lenne, és 33 olyan járás van, ami 250 millió forint feletti többlettel rendelkezik majd 2025-ben. A többlet összegét garantáltan megkapják a járások - mondta a miniszter, hozzátéve: a pályázat céljait a kormány jelöli meg az előző év őszéig.

A projekt kidolgozására és a pályáztatás menetének lebonyolítására úgynevezett járási fejlesztési fórumok jönnek létre. Ezek vezetői a járásszékhelyi polgármesterek lesznek, tagjai pedig az önkormányzati hivatallal rendelkező települések polgármesterei - ismertette Navracsics Tibor. A döntéseket a fórumoknak kétharmados többséggel kell meghozniuk, aminek egyik célja, hogy„tompítsák a város és környéke közötti esetleges ellentéteket” – tette hozzá.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.