Hoppál Péter megtalálta a helyét – Lélegzetelállító mutatvány a Fővárosi Nagycirkuszban

  • narancs.hu
  • 2015. január 11.

Villámnarancs

A Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján fellépett az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkára is. Ő megúszta sérülés nélkül.
Hoppál Péter

Hoppál Péter

Fotó: MTI/Kovács Attila

Sajnálatos módon Hoppál nem a trapézon mutatta meg, mit tud, de még egy árva oroszlán szájába sem merte bedugni a fejét, csak: beszédet mondott. Mely beszédben azt az örömteli bejelentést tette mint a terület kormányzati felelőse, hogy eztán hungarikum (csupa nagybetűvel) lesz „a magyar cirkuszi lovasakrobatika”. Naná, a cseh legfeljebb bohémikum lehetne… De ne akadjunk fenn az ilyen apróságokon. S azon se kezdjünk szörnyülködni, hogy az működik itt nyilvánvalóan a legkevésbé, amire ezt az egész kisebbrendűségi komplexusainkra alapozott áruvédjegyet kitalálták, az tudniillik, hogy egy csomó, a világon tökéletesen egyedülálló dologgal vagyunk jelen a piacon, csak eddig valahogy nem volt píárjuk. Persze, a magyar műlovar, az magyar műlovar. Sőt, hát a ló eleve egy magyar állat, a hülye nyugatiak származnak csak a majomtól, mi nyilvánvalóan a lótól származunk, most már azt is tudjuk, hogy konkrétan az ostorpattintásra két lábra álló lótól.

Nos, ennyit felemelkedésünk, emberré válásunk történetéről. Ám itt valójában mégiscsak arról lehetett szó tegnap a cirkuszban, hogy a kultúráért felelős államtitkár elnézte a programfüzetet, s a műlovart terjesztette fel hungarikumnak.

Noha nyilvánvalóan a bohócot kellett volna.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.