Zene

A szállodai Télapó halott: szívén szúrt seb, farkán óvszer. Egy emelettel feljebb a hangszórokból a Csendes éj szól - karácsonyra készül Reykjavík, turisták lepik el a büféasztalt, jövőre - ezek szerint - más lesz a Télapó.

A mindössze huszonötödik életévét taposó Pándi Balázs karrierje már most eseménydúsabb, mint a legtöbb hazai zenészé. A budapesti punk/hardcore színtérről indult fiatal dobos a Mayhem-énekes Csihar Attila mellett szinte az egyetlen olyan magyar zenész, akit világszerte ismernek. Turnézott a To Live And Shave In L.A. nevű kultikus amerikai zenészkollektívával (amelyben Andrew W. K. és Thurston Moore is megfordult már), rendszeresen koncertezik Otto von Schirach amerikai breakcore zenésszel, együtt dolgozik a Venetian Snares művésznéven alkotó Aaron Funkkal, aki vitán felül a kortárs elektronikus zene egyik legmeghatározóbb alakja, mindemellett olyan előadók koncertjeit szervezi le Magyarországra, akik megkerülhetetlenek a kortárs underground zenében (Kid 606-től Jamie Saften át a Mastodonig). A Fészek klubban, egykori munkahelyén beszélgettünk - először régi anekdoták kerültek szóba, például az a sztori, amikor Balázs a nyolctagú Page99 zenekarnak szervezett koncertet Budapesten.

A film, kell-e mondani, valós eseményt dolgoz fel, abból az előfeltevésből indulván ki, hogy olyan legendásnak mondott párviadalt, médiamitológiai pankrációt mutat meg nagyvászonra dramatizált formában, melyről mindenki tud, s örül, ha így is átismételheti ismereteit. Ez persze badarság, hiszen a korosztály, amely a jelzett tévéeseményt látta a maga idején (1977), és figyelni is tudott rá, az mára 50+-os, és nem jár moziba. Az ügyben elsődlegesen érintett amerikaiakról beszélünk, róluk pedig már 1975-ben azt dalolta David Bowie, hogy "Do you remember your president Nixon / Do you remember the bills you have to pay / Or even yesterday?". A nem amerikaiak pedig már a Pető-Kónya-vitára (1991) sem emlékeznek, az előfelvetés tehát alapjaiban elhibázott. - vágvölgyi -

Lehet, hogy máskor is a népre kellene bízni a dolgot, mert úgy tűnik, nincs minden veszve, és a kvízjátékban szerzett nyomógombos rutint a nézők egész jól alkalmazzák a kortárs képzőművészetre. Igaz, a két kurátor, Petrányi Zsolt és Spengler Katalin nem vállalta teljesen a népítélet kockázatát, és döntő módon beleszólt a válogatásba, így sosem tudjuk meg, hogy nekik vagy a magyar MTV közönségének köszönhetjük-e ezt a számos ponton nagyon érdekes kiállítást. Kürti Emese

Emlékszünk a gyerekkori tapasztalatra: bámulunk ki a robogó vonat ablakán, és úgy érezzük, mintha körbe mennénk. A töltés mellett a póznák, a bokrok, az őrházak csak suhannak hátrafelé, távolabb viszont a domboldal, valami épület, a facsoport meg majdhogynem egy helyben áll. Ezt nevezi Schivelbusch panorámaszerű észlelésnek, amely a látnivalóknak a sebességből következő gyors váltakozásából és megsokszorozódásából adódik. Ellenpéldának egy Goethe-idézetet hoz: utazás kocsin, részletező szemlélődés. - kovácsy -

E rovat múlt heti ajánlója jószerével számunkra is megmagyarázhatatlan módon több olvasó érdeklődését is felkeltette. Egyikük pusztán többet szeretne megtudni a Bach család - Határ Győző fordulatával élve - érdemén felül kutyába vett tagjáról, míg mások inkább arra kíváncsiak, hogy a legutóbb emlegetett P. D. Q. Bach személyes leleményünk szülötte-e.

2077-ben vagyunk, nálunk talán már elkészült az M6-os autópálya, metrókra nem fogadnánk - míg Los Angelesben már tizenöt szinten száguldanak a japán autók, s repülő robotok őrzik a biztonságot. Csak megint baj van az androidokkal. Persze Japán az imposztor: az ENSZ rosszallása ellenére sem hagyták abba a robotfejlesztéseket ott, ahol a nemzetközi egyezmények és Asimov regényei szerint abba kéne.

Julianus barátról, Kőrösi Csoma Sándorról vagy Teleki Sámuelről a legtöbb ivarérett magyar állampolgár nagy valószínűséggel hallott már valamit harangozni, de Hell Miksa, Jakabos Ödön vagy Kompolthy Jób nevére nyilván sokan vonnák meg a vállukat. Kubassek János szép kiállítású, gazdag képanyagú könyve róluk, az elmúlt századok magyar utazóiról és felfedezőiről szól: az olvasmányos, közérthető szövegek legfeljebb tízoldalas élet- és korrajzokban ismertetik kalandvágyó eleink munkásságát.

címmel mutatta be a The Tiger Lillies zenekar sokkoperáját Ascher Tamás rendezésében, Parti Nagy Lajos átiratában az Örkény Színház társulata: zenés és sötét pszichopedagógiai komédia, ami, hogy konzekvens legyek, rém szórakoztató. Dr.

Minden nyelvnek megvannak a maga rákfenéi: ilyen például a nyelvtan, azzal a sok megjegyezhetetlen marhasággal, amikben még logika sincs, és egyébként is, hol egyeztethető össze egy szabad ország liberális eszményeivel édes anyanyelvünk ily' kegyetlen keretek közé szorítása? Magyarországon a sajátos nyelvfelszabadító mozgalomnak elsősorban a vesszők, másodsorban az egybe-, avagy különírás szabályai esnek áldozatul: nem hivatalos és sajnos egyre több hivatalos csatornán támadnak a legkülönbözőbb helyekről vesszők, máshol meg bekezdések múlnak ki nélkülük (lassan kevesebb benne a rendszer, mint a magyar népesség tatárjárás kori elrendeződésében), és egymás sarkára hágnak a "meg ettemek" és a "mostmárok". De nem kell szégyenkeznünk, pontosabban nem egyedül kell: angolszász területeken, úgy tűnik, az idézőjel a grammatika egyik legproblematikusabb pontja. Ám az angol ajkú nép találékony: ha már adott egy ilyen mókás kis vesszőcskékből álló izé, marhaság lenne talonban hagyni, valamire csak használni kell.

Újdelhiben sok a riksás, de épül a metró, lehet, hogy nemsokára betevő nélkül marad a sok szorgos személyszállító. Mondanivalóját tekintve ennél igazabb állításra nem telik ehelyütt, hacsak az nem számít ide, hogy Indiában bizony sok a kisember, ám kevés az igazán jószívű kisember (tényleg: a szegénység önmagában még nem érdem), a gazdagok pedig még ennél is ramatyabbul állnak szívjóságból.

Régi meggyőződésem, hogy Velencéről lehetetlen úgy megszólalni, hogy elkerüljük a közhelyeket, a dilettantizmust, a túlcsorduló érzelgősséget, a giccset, illetve a tautológiát. E város ugyanis egyfelől túltelíti esztétikai befogadóképességünket, másfelől viszont a kreativitás, az emberi találékonyság, végső soron pedig a gondolkodás emlékműve, sőt maga az ábrázolt-felépített gondolat.

Amikor Zöldné Bulla Emma Török utcai Pincecsárdája - ahol a végén már három generáció dolgozott: Emi néni, a fia és az unokája - jó pár évtized után tavaly lehúzta a rolót, sokak számára bizonyossá vált, hogy Buda elesett. "Na de ott van még a Csendes!" - mondogattuk.

lemez - PATRICIA PETIBON: AMOUREUSES Nyakunkon a Haydn-év. Ennek is köszönhető, hogy a legkiválóbb szoprán dívák egyike, Patricia Petibon első Deutsche Grammophon-lemezére (vezényel: Daniel Harding) Joseph Haydn áriáiból is felvett néhányat.