Publicisztika
Értetlenek - Seres Mária népszavazási kezdeményezése és a politikai elit
Noha 2006 ősze óta százszámra érkeznek a választási bizottsághoz az újabb és újabb népszavazási kezdeményezések, az Albert házaspár ún. tb-mentő próbálkozását leszámítva magánszemély sosem tudta átlépni a népszavazási kezdeményezés sikeréhez szükséges tartós nyilvánosság és közérdeklődés ingerküszöbét. Ebből a szempontból a képviselők számára csak számla ellenében adható költségtérítés kérdését fölvető Seres Mária sikere egyértelmű. Nem is meglepő, hogy egyre több a találgatás a magát a politikától mindig távol tartó állampolgárként meghatározó nyíregyházi építész asszonyról és a kezdeményezéséről: a vélelem szerint valaki vagy valakik nyilván állnak mögötte. Hogy valóban Tomcat árnyéka rajzolódik-e ki Seres Mária mögött, voltaképpen érdektelen. Utólag persze hatással lehet a kezdeményezés végkimenetelére - de mindazt, amit Seres Mária fellépése nyomán eddig tapasztalni lehetett, nem érinti. Unger Anna