Újdelhiben sok a riksás, de épül a metró, lehet, hogy nemsokára betevõ nélkül marad a sok szorgos személyszállító. Mondanivalóját tekintve ennél igazabb állításra nem telik ehelyütt, hacsak az nem számít ide, hogy Indiában bizony sok a kisember, ám kevés az igazán jószívû kisember (tényleg: a szegénység önmagában még nem érdem), a gazdagok pedig még ennél is ramatyabbul állnak szívjóságból. Vitatkozni ezzel a megállapítással sem lehet, bár versben, filmen, de vízi balettben is elég rosszul veszi ki magát, ha a mûvész ezzel jön. Nos, most ezzel jön, meg azzal, hogy azt is tudja, hol lakik a színtiszta emberség. Hol, hol, hát az angyalian naiv, az együgyûségig együtt érzõ riksásban, aki nem is üzemanyaggal, hanem empátiával hajtja a halott papától rá maradt motoros tákolmányt. Éppenséggel mi sem vagyunk fából, ha kell, papírral tudjuk igazolni, hogy szeretjük a kisembert, és ha jóság mutatkozik a vásznon, rögtön közelebb hajolunk, csak hogy ránk is sugározzék valamicske belõle. Az amali jóság azonban nem sugároz, hanem csöpög, mint egy rossz bollywoodi fõcsõ: szeressétek a szent együgyût - mondja a sûrû fesztiválszereplésre készülõ filmes, és mielõtt felszállna a gépe, még hátraszól: ja, és óvakodjatok a gazdagoktól, pénzsóvár és iszákos valamennyi. Egy-egy díszpinty pedig még gyilkolni is képes, csak hogy ne a riksásra szálljon a gyermekeit jól megviccelõ, a filmbe holtában is belebeszélõ milliomos öröksége. Célközönségként hirtelenjében a hazai riksásokat tudnánk megjelölni, de nekik még bõven van idejük felkészülni a metrós fenyegetettségre.
A Best Hollywood bemutatója
* és fél
