Az emigráns, a Szovjetunióból kiutasított Nobel-díjas orosz költõ, Joszif Brodszkij húsz év alatt, tizenhét tél folyamán öt heteket töltött a városban, eredetileg angolul írt (nyilván ez az oka az angolszász névforma alkalmazásának) esszéje ezek lírai és filozofikus jellegû, önéletrajzi elemekkel, kedélyes anekdotákkal teletûzdelt lenyomata. A nyári város nem érdekli, mindig csak télen tartózkodott itt, s ilyenkor (nem csak a turisták kis számának köszönhetõen) még pontosabban mutatkozott meg számára, hogy Velencében a tükrözõ felületû víz a fõszereplõ, melyet egyértelmûen az idõ leképezõdésének tekint. Ezzel a formára fittyet hányó, anarchikus mûködésû elemmel szemben az épített környezet szükségszerû négyszögletessége, a város labirintusszerûsége áll; "a tér, amely itt sokkal inkább tudatában van az idõhöz viszonyított alsóbbrendûségének", mintha kompenzálná e viszonyt egy csak rá jellemzõvel: a szépséggel. Brodszkijnak mindenesetre - talán épp emigráns létébõl fakadóan, mint gyakorlott átutazónak - sikerül mértéket tartania Velencérõl szólva, hiszen e szépséget nem egyszerûen önmagáért valónak látja és láttatja, hanem kiemelt szerepûnek a történelemben.
Az 1989-ben íródott esszé címe Watermark volt, ehhez képest a magyar változat kissé túlzónak hat, ám ennél komolyabb problémát nem nagyon találhatunk Hetényi Zsuzsa jegyzetekkel dúsított, remek fordításában.
Typotex, 2008, 127 oldal, 1900 Ft
*****
