színház - JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE

  • - sisso -
  • 2009. január 22.

Zene

címmel mutatta be a The Tiger Lillies zenekar sokkoperáját Ascher Tamás rendezésében, Parti Nagy Lajos átiratában az Örkény Színház társulata: zenés és sötét pszichopedagógiai komédia, ami, hogy konzekvens legyek, rém szórakoztató. Dr.
címmel mutatta be a The Tiger Lillies zenekar sokkoperáját Ascher Tamás rendezésében, Parti Nagy Lajos átiratában az Örkény Színház társulata: zenés és sötét pszichopedagógiai komédia, ami, hogy konzekvens legyek, rém szórakoztató. Dr. Heinrich Hoffman frankfurti orvos, pszichiáter, halottkém Kócos Peti és más mesék címû, 1845 karácsonyára megjelent és Európa-szerte népszerûvé vált "mesekönyve" az alapmû. A nevelési célzattal készült kötet az orvos saját illusztrációival, amelyekhez nagyon hasonlóak a színpadon megjelenõ figurák, arról szól, hogy mi történik az engedetlen gyerekekkel, és hát mondanom sem kell: horror (ujjlevágás ujjszopásért, vízbe fúlás ábrándozásért, ilyenek). A felnõttek mit sem változtak azóta, elég széles a verbális riogatások tárháza, hogy a gyermekek fizikai bántalmazásának aktuális problémáiról ne is beszéljünk - talán ezért lehet számunkra ez a darab törhetetlen tükör. Miközben a felnõttek rémtetteit (lábkitépés, orrleszedés) vagy a magukra hagyott gyerekek pusztulását (tûz általi halál, kutyabaleset) nézzük, a radikális szövegeirõl és elõadásmódjáról elhíresült kultuszzenekar dallamos sikolyait halljuk, valamint Julian Crouch és Phelim McDermott darabjának talán túlságosan is kicsavart magyar verzióján nevethetünk. Iszonyú morbid az egész. A színészek játéka zavarba ejtõ: Nagy Fruzsina jelmezeinek köszönhetõen felismerhetetlenek, csak a hang a fogódzkodó, de az sem egészen emberi. Máthé Zsolt, a rezonõr hangja megközelíti a Tiger Lillies frontemberének, Martyn Jacques-nek idegtépõ kontratenorját, és hozzá még nézni is tud, akár egy vérszívó. Az angol zenészek kifejezetten hiányoznak, de a számok hozzák az ismerõs páneurópai fílinget a német kabarétól a francia sanzonon és a wiener Walzeren át Johnny Rottenig loholva. A színészek mozgása felejthetetlenül torz, és remekül ellenpontozza a polgári boldogságot sugárzó képeskönyvdíszletet.

Mûvészetek Palotája, január 18.

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.