Magyar Narancs: Játszol a Junkiesban, duóban is fellépsz a gitárosotokkal, Barbaró Attilával, és dalokat írsz másoknak. Hogyan jön ezekhez a szólókarrier?
Szekeres András: Igényem volt rá. Attilával „Lennon–McCartney-ként” minden dalt közösen jegyeztünk, de amikor megírtam az Erdőt az első Hiperkarmára, rákaptam az egyéni dalszerzés ízére. A kilencvenes években nagy hatással voltak ránk az olyan zenék, mint például a punkba Beatlest keverő Wildhearts, de aztán felfedeztem az akkori brit zenekarokat, a Supergrasst, a Pulpot, a Suede-et, az Oasist, és úgy éreztem, hogy én is szívesen játszanék ilyet. Ebből született 2004-ben a Stereomilk, amibe szerelmes lett a Petőfi rádió, de nem tudta kifutni magát a zenekar.
MN: Miért?
SZA: A magyarok valamiért nem vevők a brit vonalra. Például az Oasis nagyszerűségét mindenhol elismerik, csak nálunk nem. A Stereomilkkel hiába volt olyan hónap, hogy minket játszott legtöbbet a Petőfi, nem tudtak sztárt csinálni belőlünk, a koncerteken – jó esetben – 100–150-en voltak. Aztán összekülönböztünk Almási Endrével, akivel a zenekart vittük, mert mindketten kontrollmániások vagyunk, és beláttam, hogy ha a saját dolgomat akarom csinálni, csak a szólókarrier jöhet szóba.
MN: Hogyan került a dalod az első Hiperkarma-lemezre?
SZA: Úgy, hogy jóba’ lettünk Bérczesi Robival. Ez egy Beatles-barátság: közös pont volt az életünkben a Beatles iránti rajongás, így haverkodtunk össze, és amikor elkezdte az első Hiperkarmát írni Birkás Gergőnél, akivel van egy közös stúdiónk, én is ott lógtam állandóan. Akkoriban az volt a szleng arra, ha valaki drogozott, hogy be van erdőzve, Robi pedig akart ilyen címmel egy dalt. És engem kért, hogy írjam meg.
MN: Intő példa volt, amikor Bérczesi pár évre eltévedt az erdőben?
SZA: Abszolút. A Junkiesszal is előfordult, hogy a zene rovására ment a bulizás, amikor a Nihil című album sikere miatt 1998 táján másfél évig heti három koncertet játszottunk, de észrevettük magunkat: lemondtuk a hátralévő turnét, és megfogadtuk, hogy ezt így soha többé nem csináljuk. Ez alkati kérdés is. Robi akkor engedte el magát mindig, amikor elvesztek a céljai.
MN: Más is született Beatles-barátságból?
SZA: Például a Haladék című szám az új Sziámi AndFriends-lemezre. Kirschner Péterrel, aki Müller Péter zenekarát vezeti, szintén a Beatles hozott össze. Engem anno annyira elkerült a magyar alter, hogy még a Kispált is a Kiscsillagon keresztül szerettem meg, de amikor Sziámi, akivel Péter révén összebarátkoztam, az A38-as szerzői estemen már-már kántálva elénekelte az egyik dalomat, ráéreztem a magyar alter transzba ejtő lüktetésére. A koncert után aztán odajött hozzám, hogy írjak neki egy dalt – ebből lett a Haladék.
MN: Akkor már jó pár éve írtál másoknak.
SZA: Egy időben mi voltunk Barbaróval a popszakma Mr. Wolfjai a Ponyvaregényből, akik az utolsó pillanatban megoldják a problémát. Ha vészhelyzet volt, és kellett egy szöveg, minket hívtak. Így született a Királylány is, amiből a Hooligans legnagyobb slágere lett. Ez úgy jött össze, hogy egyszer azt mondtam Kiss Endinek, a Hooligans dobosának, hogy nem túl jók a szövegeik, inkább bízzák ránk. Erre átküldte a Királylányt, mi meg 20 perc alatt írtunk rá szöveget. Épp próbáltunk a Junkiesszal, és késett Riki [Church, a zenekar Marilyn Mansonra hajazó basszusgitárosa – S. T.], ezért úgy gondoltuk, hogy megszívatjuk. Róla szól a dal: a „Szemedbe nézek, egy gyönyörű szép szivárvány” például a színes kontaktlencséire utal. Utána ránk szálltak a kiadók, újabb és újabb Királylányokat akartak. Tóth Gabitól Gáspár Laciig mindenkivel dolgoztunk, de egyre gyengébbeket írtunk, úgyhogy egy ideje leálltunk. Már csak az izgalmas felkéréseket vállaljuk el. Nem akarunk kiégni, mert az a Junkies rovására menne.
MN: Közben stúdiót is vezetsz, ahol például a Pluto, az Alvin és a Mókusok vagy a Junkies lemezei készültek.
SZA: Azt mostanában kicsit elengedtük, mert untat a producerkedés. Még 2002-ben kezdtük el Birkás Gerivel, amiben biztos közrejátszott, hogy akkoriban omlott össze a lemezpiac, és kellett egy vállalkozás, hogy több lábon álljunk. Mert mi soha nem kerestünk pénzt a lemezekkel, hiába adtunk el például tizenvalahány ezret a Nihilből. Hülyék voltunk, nem ezzel foglalkoztunk. Irigylem a mai zenészeket, akik már húszévesen tudják, mit akarnak, és azt tudatosan megvalósítják. Mi annyi idősen csak azt tudtuk, hogyan kell megfogni a söröskorsót.
MN: Mondjuk, a nihilista punk nem lett volna túl hiteles, ha olyan tudatosan építitek fel, mint Fluor Tomi a Wellhellót.
SZA: Hát, igen. A Nihil után lett menedzserünk, aki rendszert vitt a zenekar életébe, de amit nyertünk a réven, azt elvesztettük a vámon. A Junkies azért volt sikeres, mert nihilista punkok voltunk, és amikor jól nevelt punkok lettünk, azt a közönség megérezte, és visszaesett a népszerűségünk. De azt a sex, drugs & rock ’n’ rollt olyan formában nem is lehetett folytatni. Most pedig már semmi okunk a panaszra. A Junkies olyan, mint a Ramones: soha nem futott be igazán, de nem is tűnt el, és ma már több embernek játszunk Budapesten, mint amikor a csúcson voltunk a Nihillel. A 2000-es években volt egy leszálló ág, de a 2012-es Mi van veled? Semmi? című lemezünk Fonogram-díjat nyert. Azt a lemezt kvázi egyedül írtam, de azóta Attila is magára talált, aminek azért örülök, mert a legjobb Junkies-számokat ától cettig ő jegyzi.
MN: A Junkies frontembereként az is kikezdheti a hitelességed, hogy szólóban popzenét játszol?
SZA: Biztos van, aki azt gondolja, hogy eladtam magam, de ki akartam írni magamból ezeket a számokat. Ezt nem lehet a pénzért csinálni. A zenélés egy játék, aminek semmi értelme, ha nem élvezed. A Junkies egyes lemezei sem előzetes megfontolásból lettek poposabbak, hanem azért, mert fejlődtünk zeneileg. A könnyűzenében nagy a pálya, és mi szeretjük az egészet befutni ahelyett, hogy ötször megcsinálnánk ugyanazt a lemezt.
MN: Így el tudjátok kerülni azt is, hogy a Junkies a nosztalgiáról szóljon? Sorra csináljátok a jubileumi bulikat a klasszikus lemezekkel.
SZA: Ezt a jubileumozást mi kezdtük el a 2000-es évek elején, amikor a menedzserünk agyonhajtott minket. Kéthetente játszottunk a Pecsa sörkertben, ezért kitalálta, hogy legyen valami apropója a buliknak: legyen Nihil- meg Káros-nap. Működött, mert sokan jöttek és jól is kerestünk vele, de aztán megnyitott az ingyenes Zöld Pardon, és a sörkert bezárt. Szerintem belefér, hogy ha húszéves egy lemez, akkor megemlékezzünk róla. Manapság a közönség csak egy konceptbulira kapja fel a fejét, egy sima koncert nem mozgatja meg annyira őket. Ettől még nem leszünk nosztalgia-zenekar. Időről időre adunk ki új lemezt, és a fesztiválműsorunk minden korszakunkat felöleli. Sőt, a legnagyobb slágerünk most a Már csak a pénzért csinálom és a Rockandroll és tehén. Ezek kétéves számok. Akkor miről beszélünk?
MN: Mondjuk, még arról, hogy ha punk és nihilizmus, miért került el titeket a műfaj politizáló lendülete?
SZA: Magyarországon nincs kultúrája annak, hogy egy zenész kinyilvánítsa a politikai véleményét. Mi kiegyensúlyozottan utálunk mindenkit, de nem akarjuk megosztani a közönséget. A Zöld Pardon bezárása kapcsán született Nincs pardonban sem a politika, hanem az emberi hülyeség ellen lázadunk, az új szólólemezemen a Kivándorlók pedig az emberi oldaláról fogja meg ezt a társadalmi jelenséget.
MN: Felmerült benned is, hogy menni kéne?
SZA: Csak annyiban, hogy szívesen tartanék egy féléves szünetet, mert a zenekarral már 25 éve nyomjuk. Gitárt se vinnék magammal, csak dolgoznék, töltődnék valahol Amerikában. A jövőben szeretnék kevesebb, de nagyobb koncertet adni, és minél többet írni. 25 év után már az mozgat meg igazán, ha ki kell lépni a komfortzónámból, és mondjuk, Müller Péternek kell szerezni egy dalt. Ez az, ami inspirál.
Szekeres András június 21-én mutatja be A túlon innen című szólólemezét az ELLÁTÓházban.
