MaNcs 30. évf. 24. sz. (2018-06-14)
Láttam valahol, hogy a Kowalsky meg a Vega játszik az Arénában. A popzene iránt érdeklődő laikusként arra gondoltam ekkor: furcsa, hogy egy magyar zenekar játszik az Arénában, és egy számot sem ismerek tőlük. Rámegyek a YouTube-ra, szembejön a Tizenötmillióból egy c. dal, ez a ráncmentes imázsvideó a magyar honvédségről, én meg vakarom a fejem.
Nemzedékem közgazdászai hosszú ideig a magántulajdon bűvöletében éltek: a „létező” szocializmus visszásságai arra tanítottak minket, hogy az államnál aligha lehet rosszabb tulajdonost találni. A vezetők politikai lojalitás alapú kinevezése és az aktuális kormányzati elvárásoknak való megfelelési kényszer óhatatlanul rontja az állami cégek hatékonyságát, ami – éppen a közösségi tulajdon miatt – halmozódó társadalmi veszteségekkel jár.
Donald Trump hétvégi performanszára a kanadai G7 csúcson sajnos tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy vagy egy nagy hülyével van dolga a világnak, akinek fogalma sincs arról, hogy mit művel, és ez nem jó, vagy azt, hogy épp ellenkezőleg, az elnök pontosan tisztában van a cselekedeteivel, és akkor az a baj.
Emlékeznek a Vörösre? Vagy a többiek, Ficsúr, Tuskó, Túró… megvannak? A Vörös ronda kis szeplős rohadék volt, verte szegényt az isten két kézzel, bizonyosan azt próbálta visszaadni, leverni bárkin, aki szembejött, amikor felvisított, hogy: „Könyörgöm, akasszuk föl!”
Az Alkotmánybíróság két múlt heti végzésével felfüggesztette a lex CEU és a civiltörvény alkotmányossági felülvizsgálatát. (Ha olvasóink elveszítették volna a fonalat: a szóban forgó, még a múlt év tavaszán elfogadott civiltörvény regisztrációra és külföldről támogatott státuszuk feltüntetésére kötelezte az évente legalább 7,2 millió forintnyi külföldi forrást felhasználó szervezeteket, mindenféle szankcióval fenyegetve ennek elmaradását.)
Egykori főhivatalnokokat vádoltak meg hazaárulással 2011-ben, és a vád a jelek szerint koholmány volt. A rendszerváltozás utáni Magyarország egyik fontos lenyomata a Szilvásy Györgyék ellen május végén lezárult per. A bonyolult történet a minősített információk miatt nehezen összerakható, de talán nem lehetetlen.
„Ennyi bűnöző előtt én még életemben nem beszéltem” – ezzel nyitott az Országgyűlésben Jakab Péter, amire sokan felkapták a fejüket, mi is. Előtte Tordai Bence a kormányfőt tegezte le. A két parlamenti újoncot egy asztalhoz ültettük, bár világok választják el őket politikailag. Vagy mégsem?
Bár a visszhangja kisebb, mint az oroszbarátságnak, a kínai vonzódás is egyre inkább érződik a magyar külpolitikán. Vajon Kínának vannak-e velünk komolyabb tervei, vagy csak a magyar kormány stréberkedik? Utóbbi esetben is könnyen megüthetjük a bokánkat.
1968 tavaszán az Adria-parti Splitben kiváló jugoszláviai szociológusok az ifjúságról tanácskoztak. Szakszerű felmérések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az önigazgatású szocializmus lombiknemzedéke apátiába süllyedt, apolitikus és kívül rekedt a társadalmi folyamatokon; a viszonylagos jóléti szocializmus alapjaiban ingatta meg a lázadás ethoszát.
A Kádár-kor alatt egy balatonfüredi villában néhány magyar író, költő, művész az európai kultúra légkörét élvezte. A helyszín Lipták Gábor író, kultúrtörténész feleségének családi örökségéből származó nyaraló és kertje, a Lipták-villa volt. Ma a magyar irodalom ugyanebből a házból indul a világ tájai felé: 1998 óta itt működik a Magyar Fordítóház.
A The Who énekesének örökkévalósági státuszához nem férhet kétség, mégis erős túlzás lenne olyan szupersztárokkal egy napon említeni, mint Robert Plant, Ozzy Osborne vagy Ian Gillan.
Negyedszázada a Junkies frontembere, de szólóban és dalszerzőként egyre aktívabb. Szekeres Andrással poposodásról, Beatles-barátságról és politikamentes punkról beszélgettünk.
Évekkel ezelőtt megkérdeztem Fischer Ádámot, mit javasol egy operarajongónak, akinek már csak Wagner hiányzik a „repertoárjából”. Hogyan szeresse meg Wagnert? Sokat kell hallgatni, és ha azután sem megy, nem kell erőltetni, végül is nem kötelező mindenkinek szeretnie Wagnert, hangzott a válasz.
Elég egyszer belehallgatni a Klubrádió nemrég indult új műsorába, hogy értetlenkedve csapjunk a homlokunkra, ez eddig miért nem jutott senkinek az eszébe.
Mindenféle helyről érkező emberek másztak fel az enyhén ívelő zöld acélszerkezetre, hogy az eddigiektől teljesen eltérő szemszögből csodálkozzanak rá a városra.
Nem voltam a baráti körének tagja, de ismertük és kedveltük egymást. Több kiállításáról írtam, és három interjút is készítettem vele (az utolsót lásd: „Azt kell festeni, amit nem szabad”, Magyar Narancs, 2017. december 21.). Bár ezek sokkal inkább beszélgetések voltak.
Egy időben mutatták be a Katonában az Ithakát és a Kamrában az Ürgéket, így elkerülhetetlen az összehasonlítás.
Bár az alapellátáshoz tartoznak, rendszerint kimaradnak a háziorvosoknak járó támogatásokból. Az alapellátó fogorvosok az elvárható havi költségvetés feléből gazdálkodnak; a közfinanszírozott ellátás hiányát, aki tudja, a magánpraxisból pótolja. Az elmúlt fél év reménykeltő intézkedései után mégsem tudni, hogyan tovább.
Most, amikor megszűnik a Lukács Archívum, vagy ha nem, akkor olyannyira átalakul, hogy elveszti archívum jellegét, akaratlanul is az a képzet keletkezik sokak fejében… De kikében is? Ezt nem tudom pontosan, de az elgondolásuk lényegét tisztán hallom: ez a Lukács kőkemény komcsi volt; jó, rendben, művelt meg okos is talán, de végeredményben nem egyéb, mint amolyan magasabb rendű Biszku Béla. Minek ennek archívum?
Az idei év talán áttörést hozhat a daganatok elleni immunterápiában. A kutatások Nobel-díjat értek.
Már 3–4 éves gyerekeknél is fel lehet ismerni a pszichopátiára utaló jeleket, és a korai beavatkozás elengedhetetlen, ha meg akarjuk előzni az erőszakos bűncselekményeket. A szakértők elsősorban a szülők oktatásában látják a megoldást, de Magyarországon csak a javító vár az igazán zűrös gyerekekre.
A Flaar hajóépítő műhely a balatoni versenyvitorlázást meghatározó, high-tech anyagokból készülő hajóiról vált ismertté. A műhely egyik alapítójával, a hajók tervezőjével beszélgettünk.
Egy globális médiabirodalom családi belharcokkal tarkított mindennapjairól szól az HBO új sorozata, az Utódlás, nagy kedvencünkkel, Brian Coxszal a hatalomhoz ragaszkodó médiamágnás szerepében. A nagyon amerikai sorozat nagyon brit megálmodójával beszélgettünk.
