A műtárgy-kereskedelemben nincs önértéke sem a művésznek, sem a műalkotásnak. A mindenkori árat elsősorban nem a műtárgyra mint ígéretes befektetésre vágyók pénzügyi helyzete, hanem a tanácsadók, szponzorok, galeristák, múzeumi szakemberek, művészettörténészek, műkritikusok és az aukciós galériák alkotta informális kapcsolatrendszer határozza meg. A 90-es évekre azonban a két nagy aukciós ház, a Sotheby's és a Christie's magához ragadta a kezdeményezést, és maga alá gyűrte a műtárgypiaci szereplőket. A szárnyalás egészen az évtized végéig tartott - Christopher Mason A milliárdos csalás című, óriási háttéranyagot megmozgató oknyomozó riportkönyvében a bukáshoz vezető utat járja körül kissé száraz, néhol unalmas stílusban.
A számos mellékszereplő mellett az "évszázad botrányát" négy ember valósította meg. A cipőkereskedőként induló Alfred Taubman tőkéjét azzal alapozta meg, hogy először érezte meg az alvóvárosok jómódú lakóiban rejlő erős vásárlási potenciált, ezért 1964-től kezdve "helybe vitte" a bevásárlóközpontot, majd át is alakította megszokott funkcióit. Megteremtette a szórakozás és fogyasztás mekkáit: szökőkutakkal, vízesésekkel, élő cserjékkel, liftekkel és éttermekkel, és olyan nagyszabású megnyitó gálákkal, melyek során például balett-táncosnők és bohócok ugrándoztak az ágyneműosztályon. 1983-ban vásárolta meg a mély recesszióban vergődő, elavult struktúrájú Sotheby'st, és látott hozzá a már ismert eszközökkel azon célcsoport megdolgozásához, amely a pénzét addig tőzsdei ügyletbe fektette. Az agresszív terjeszkedés során fokozatosan kiiktatta a viszonteladó kiskereskedőket, társasági és cirkuszi esemény-nyé változtatta az aukciókat, bevezette a garantált árat, és biztosította a lehetséges ügyfelek számára a hitel lehetőségét. (Ez utóbbi kettő összekapcsolása később azonban csúfos fiaskókhoz vezetett. Van Gogh Íriszek című festményét például csak papíron tudták eladni, mert a vevő sem a Sotheby'stől felvett 27 millió dolláros hitelt, sem az ennek dupláját kitevő leütési árat nem tudta kifizetni.) Riválisa, Sir Anthony Tennant 1992-ben került a pozícióit fokozatosan elvesztő Christie's élére, s nemsokára kartellmegállapodást kínált Taubmannak. A tökéletesen titokban tartott tárgyalásokat a két jobbkézre, a Sotheby's ambiciózus és törtető mindenesére, Dede Brooksra, és Christopher Davidge-re, a Christie's "mikrofonfrizurás" vezérigazgatójára bízták. Az esküdt ellenségek nemcsak felosztották a piacot, hanem a minél magasabb profit reményében megegyeztek az eladókat és a vásárlókat terhelő árverési járulékok pontos összegében: miután addigra mindenkit letaroltak a piacról, semmi sem állt útjába a maximális profit megszerzésének. A két hét különbséggel bejelentett, magasan rögzített árak miatt az amerikai Trösztellenes Csoport nyomozást indított, de semmit sem tudtak bizonyítani. Davidge azonban besétált hozzájuk, és kiterítette gondosan megőrzött jegyzeteit. Az eljárás végén Taubman egy év börtönbüntetést kapott, Brookst ezer óra közmunkára és házi őrizetre ítélték. Az ötlet kiagyalóit - akiket az angol jogrend miatt amúgy sem fenyegetett komoly retorzió - amnesztiában részesítették. Az amerikai szereplők iránt kissé elfogult Mason nem talált választ arra, hogy mi késztette Davidge-et erre a lépésre - hacsak nem a jellemében volt hiba. Ahogy egyik üzleti partnere mondta róla az újságírónak: "Eszedbe ne jusson, hogy megbízzál benne! Londonnak azon a részén, ahonnan én származom, úgy mondják, 'olyan könnyen kicsúszik a kezedből, mint aszpikos angolna egy vödör takonyban'" - hogy a fordítás hiányosságaira is utaljak.
Természetesen fordulhatunk vásárlási szándékunkkal magához az alkotóhoz - bár sokszor itt is csalatkozhatunk. Egy eredeti mű is lehet hamis. Az antedatálás jelenségét például nem csak Duchamptól ismerhetjük (az 1917-ben kiállított Forrás című, felfordított piszoárját a hatvanas években több példányban, az eredeti dátummal és álnévvel replikálta) - a korai képei iránti kereslet beleszorította ebbe Kassákot is. (Vasarely hozzá írt levelében egyenesen azt írja, hogy "Chagall, Braque, Miro, főleg Arp nagyban űzik ezt a sportot".) Egy mű hitelességét szavatolhatja a dátum, a szignó és az eredetiségi/származási igazolás. Amikor az ementálisajt-lyukasztóként, majd hamis riportokat közlő újságíróként induló Stan Lauryssens felfedezte, hogy egy Salvador Dalí-képért milyen nagy összegeket lehet elkérni, hamar arra is rájött, hogy az általa felhajtott és eladott példányokkal - minden igazoló irat megléte mellett is - valami nem stimmel. Bár karrierjét szélhámosként kezdte, és tudatában volt, hogy hamis műveket árusít - hiszen gondos megfigyelés után 666 eltérő "Dalí" aláírást tudott azonosítani -, továbbá az sem izgatta, hogy az adózatlan jövedelmüket műtárgyakba átforgató balekoknak értéktelen vackokat ad el, szinte megszállottja lett, hogy felfejtse, mi vagy ki áll a rejtélyes ügy mögött. A Dalí és én - egy szürreális sztori című könyve ennek a "nyomozásnak" a története, bár az igen szórakoztató lektűr olvasásakor erős a gyanú, hogy a szüzsét fikciós elemek is bőven terhelik. A könyvre építő hollywoodi film tervét - Dalí szerepét Al Pacinónak szánták - ugyanis megtámadta a Gala-Salvador Dalí Alapítvány, a szerzőt pedig beperelték, mert véleményük szerint hamis fényben tünteti fel a katalán géniuszt. Lauryssens és az általa "idézett" tanúk azt állítják, hogy a forgalomban lévő Dalí-művek háromnegyede kétes eredetű, s hogy az egész mögött nem áll más, mint pár művészi iparos, akik az ötlethiányos, majd később az elhatalmasodó Parkinson-kór miatt már alkotni is képtelen, de igen nagy lábon élő mester helyett és az ő megbízásából, házának titkos műtermében termelték a szürreális különc műveit. Még ha az életmű ismeretében hajlunk is rá, hogy igazi Dalík a negyvenes évek vége után nem nagyon készültek, mindenképpen mellbevágó a mester szexuális perverzióinak - már-már pornófilmet idéző - részletes leírása.
Kérdés persze, hogy ebben a játékban ki a nagyobb csaló - a pénzt bevallottan istenként tisztelő Dalí, vagy a hamisításért börtönbe is zárt Lauryssens, aki a festő népszerűségének farvizén, vélt vagy valós pénzügyi és hálószobabeli titkok feltárásával menetel a világhír felé.
Christopher Mason könyvét fordította: Nattán Balázs. Kelly Kft., 2009, 416 oldal, 2980 Ft; Stan Lauryssens könyvét fordította: Csonka Ágnes. Alexandra Kiadó, 2009, 302 oldal, 2999 Ft
