Könyv - Küldetéses vétó - Mészáros István: A tőkén túl. Közelítések az átmenet elméletéhez - Első rész: Az ellenőrizhetetlenség árnya

  • Lendvai L. Ferenc
  • 2009. február 26.

Zene

Az 1956-os emigráns Mészáros István, a brightoni University of Sussex emeritus professzora valószínűleg a leginkább ismert Lukács-tanítvány Nyugaton és a legkevésbé ismert Lukács-tanítvány Magyarországon. A kettőnek ugyanaz a magyarázata: Mészáros ortodox lukácsiánus, vagyis ortodox marxista. A tőkén túl alighanem a főműve. Már pusztán méretei lenyűgözők: a 994 oldalas angol eredetiből (Beyond Capital. Towards a Theory of Transition, Merlin, London, 1995) most magyarul megjelent kötet a mű I. része csupán. A továbbiak: "II. A szocialista kritika történelmi küldetése" és "III. A tőkerendszer strukturális válsága", végül "IV. Kísérletek kapcsolódó témákról". Lendvai L. Ferenc

Az 1956-os emigráns Mészáros István, a brightoni University of Sussex emeritus professzora valószínűleg a leginkább ismert Lukács-tanítvány Nyugaton és a legkevésbé ismert Lukács-tanítvány Magyarországon. A kettőnek ugyanaz a magyarázata: Mészáros ortodox lukácsiánus, vagyis ortodox marxista. A tőkén túl alighanem a főműve. Már pusztán méretei lenyűgözők: a 994 oldalas angol eredetiből (Beyond Capital. Towards a Theory of Transition, Merlin, London, 1995) most magyarul megjelent kötet a mű I. része csupán. A továbbiak: "II. A szocialista kritika történelmi küldetése" és "III. A tőkerendszer strukturális válsága", végül "IV. Kísérletek kapcsolódó témákról".

Kettős mottóként a szerző egy Hegel- és egy Marx-idézetet választ: az első az általános, maradandó tőke (vagyon) fogalmáról szól, a második arról, hogy Európa mint egy lehetséges szocialista forradalom színhelye csupán a világ egy kis zuga. Hegel a szerző szerint a fönnálló alapviszonyok megváltoztathatatlanságának elvét fogalmazta meg az "általános, maradandó tőke (vagyon)" elvével, s innen ered az a napjainkban végképp eluralkodott nézet, miszerint a kapitalizmussal szemben "nincs alternatíva". A szerző programja, amint kifejti, hármas jelentéssel bír: 1. túllépni a tőkén mint olyanon; 2. túllépni A tőkén, mely befejezetlen koncepció maradt; 3. túllépni az eredeti marxi projektumon. Marx A német ideológiában még úgy vélte, hogy a kommunizmus csak az uralkodó népek tetteként lehetséges; mottóként idézett szkeptikus gondolata egy 1858-as leveléből való. Amikor - a profitráta csökkenésének törvényéhez kapcsolva - szükségszerűnek mondta a kapitalista termelés csődjét, nem vett figyelembe két ellenhatást: "egyfelől az imperialista terjeszkedés, másfelől a monopolista fejlemények új életet lehelnek a tőkerendszerbe". Az előbbi tendenciára Rosa Luxemburg, az utóbbi mozzanatra Herbert Marcuse hívta föl később a figyelmet.

Mészáros szerint az előbbi már kifutotta magát, az utóbbi azonban még nem: "Kalifornia és Ausztrália gyarmatosítása, valamint Kína és Japán bekebelezése után [a Marx-levél példái] a tőkének nem maradt több fölfedezendő kontinense gyarmatosítás és annektálás céljára. De ez csak a bolygó 'extenzív totalitása' értelmében volt igaz. A már fölfedezett és annektált tágas térségek 'intenzív totalitását' illetően még nagyon messze járt a tőkerendszer attól, hogy elérje termelő terjeszkedésének és fölhalmozásának határait." Ha az eredeti gyarmatosítás a globalizáció erőszakos formája volt, a mai globalizáció fölfogható a gyarmatosítás békés formájának. "Ha valami, hát a tőke behatolása az 'alulfejlett' világ minden egyes zugába csak súlyosbította ezeket a problémákat. 'Modernizálást' ígért, ám [...] közreműködése csak növekvő szegénységet, krónikus eladósodást, megfékezhetetlen inflációt és bénító strukturális függőséget eredményezett." A tőkerendszerből való kitörésnek

szükségszerűen kudarcba fulladt

kísérlete volt az orosz forradalom, egy "bekerített forradalom a 'leggyöngébb láncszemnél'; [...] a legrosszabb várakozásokon is képes volt túltenni". A kísérlet elméleti földolgozását Lukács adta a Történelem és osztálytudatban, s magának a forradalomnak és elméletének is a "hozzárendelt osztálytudat" koncepciója volt az alaphibája: "Lenin tétele, miszerint 'az osztálytudatot csakis kívülről hozhatják a munkásosztálynak', a polgári értelmiség közreműködésével - nem meglepő, hogy e tételt végtére Lukács is magáévá tette -, történelmileg alkalmazhatatlannak bizonyult a huszadik századi fejlődés során." A mai helyzetet elemezve Mészáros rámutat, hogy tévednek, akik e rendszernek csupán egyes mozzanatait kívánják megreformálni, például azok, "akik úgy képzelték, megvalósítható alternatívát képesek kialakítani a szocialista projektummal szemben, arra buzdítva ennek követőit, hogy váltsanak 'vörösről zöldre'[...]". A kitétel Rudolf Bahro könyvére utal, s hasonlóan értékeli a szerző a Római Klub eszméit is "a Don Quijote módján kárhoztatott tünetekről". Hiába látványosan nyilvánvalóak ugyanis a globális környezetrombolás tényei: "A tőkerendszer még a legnyilvánvalóbban romboló oldaláról is megreformálhatatlannak bizonyult." Ez azonban nem csodálható: "A tőke mindenek fölött álló ellenőrzési mód, fölötte áll annak, ahogyan [...] ellenőrzést gyakorolnak őfölötte a magántőkések (vagy utóbb a szovjet típusú állam hivatalnokai)." A tőkerendszer (mely általánosabb a kapitalizmusnál) elidegenedett gépezet: "terjeszkedés orientálta és fölhalmozás hajtotta rendszer".

Ám (Mészáros állításának ellentmondva) éppen extenzív terjeszkedését illetően nem látszik megtörni a lendülete: Kína és India gazdasági fejlődése mindenképpen ezt igazolja, s egy halom régiót a tőkés modernizáció még csak nem is érintett. Hogy pedig egy ilyen folyamat következményei nemcsak negatívak lennének, ahhoz elegendő megfontolnunk Marx fejtegetéseit az indiai brit uralomról. A volt gyarmati országok nem tűzik ki célul, hogy visszatérjenek korábbi állapotaikhoz, állampolgáraik pedig tömegesen menekülnek a volt gyarmatosító anyaország védőszárnyai alá. Ezzel szemben például Ronald Inglehart már évtizedekkel ezelőtt megjelent művei, így mindenekelőtt a The Silent Revolution (1977) szerint legalábbis mutatnak jelek az intenzív terjeszkedés leállására - persze lehet, hogy ezek csupán "a látszat valóságát" mutatják. Világos, hogy egy ilyenfajta teljes leálláshoz a használati értékre történő termelésnek kellene fölváltania a csereértékre történő termelést. Ez elvileg ugyan lehetséges, de akkor illúziónak fog mutatkozni Marx elképzelése a kommunizmusról mint a kapitalizmushoz hasonlóan dinamikus termelési rendszerről.

Az állam beavatkozása e folyamatokba - amelynek elve nemcsak Hegelnél, de Smithnél is megtalálható - Mészáros szerint végső soron a rendszer működésének zavartalanságát hivatott biztosítani: "Az állam szerepe roppant fontos, [...] hiszen ő jelenti a végső biztosítékát annak, hogy valamiképpen kezelhető a termelők ellenszegülése, potenciális lázadása." Apokaliptikus víziója szerint a tőkerendszer korlátozhatatlan és ellenőrizhetetlen önmozgása "egy szép napon a teljes leálláshoz vezethet", és akkor szertefoszlik majd Mill ábrándképe a liberális demokráciáról, "amelynek a valóságban csakis a globális önkényuralom tökéletes lidércnyomása felelhet meg. Az önkényuralom olyan formája, amelyhez képest Hitler náci Németországa a demokrácia mintájaként tündökölne." Ezzel Mészáros egy olyan alternatívát vázol föl, amely az engelsi-luxemburgi

"szocializmus, vagy barbárság"

alternatívájának megfelelője. A tőkerendszer haszonélvezője ugyan a fejlett tőkés országok relatíve kis csoportja (a nagy monopóliumok nem "multinacionálisak", hanem transznacionálisak), ám valójában nemcsak a periféria problémáit nem tudja megoldani: a fejlett országokban sem érvényesülhetnek megfelelően olyan hátrányos helyzetű csoportok jogai, mint a nők vagy az etnikai kisebbségek. A leginkább nyilvánvalóan azonban a munkanélküliség problémája mutatja meg a tőke abszolút határainak aktiválódását.

Ezt annak idején Malthus a maga híres-hírhedt törvényével igyekezett magyarázni (Marx A tőkében legalább oly hevesen bírálta ezért, mint Mészáros e könyvben a "végzetes önhittségű" Hayeket), s a reformtörekvések csak időleges sikereket hozhattak e téren: "A keynesi irányvonalat követő sikertörténet tehát nagyon rövid közjáték volt a tőkerendszer XX. századi történetében. A 'teljes foglalkoztatottság' és a militarista termelés közti kapcsolatot rendszerint mellőzik, vagy hamis színben tüntetik föl [...]". Kétségtelen, hogy napjainkban nyolc évtizede nem látott válságon megy át a globális kapitalizmus, s ez mindenütt a munkanélküliség már szinte elképzelhetetlennek gondolt növekedésével jár. "Mostanában tehát a tőkés módra legfejlettebb országokban krónikus munkanélküliség formájában bekövetkező 'népességrobbanás' jelent súlyos veszélyt egészében a rendszer számára" - írta több mint tíz esztendeje Mészáros. A mostani válság hatására állítólag megemelkedett a példányok eladása A tőke köteteiből (ez akkor is szép, ha történetesen nem igaz).

A mű további, egyelőre csak angolul olvasható részei előbb Lukács elméletének mélyenszántó elemzésével mutatják be a szocialista kritika történelmi jogosultságát, egyszersmind tragikus sorsát a XX. században, majd a marxi örökség mai helyzetét elemzik. A szerző rámutat, hogy Marx elmélete meghatározott történelmi körülmények között született, de már eredeti megfogalmazásában túlmutatott rajtuk. Például a munkás helyzetének folyamatos rosszabbodásáról (az ún. "abszolút elnyomorodás") szóló marxi tételből a legtöbb kritikus ma az egész elmélet nyilvánvaló cáfolatát olvassa ki, miközben Marx világosan megmondta, hogy tételének - ugyanis nem gazdasági, hanem társadalmi síkon való - érvényessége független attól, vajon a munkás fizetése alacsony-e, vagy magas. A befejező rész pedig a tőkerendszer strukturális válságának részletes elemzése: a termelési folyamat általában vett és a tőkerendszer viszonyai közötti formájának elemzésétől ível a tőke destruktív önreprodukciójának folyamatáig és a korábbi világválságra adott elégtelen, illetve hamis válaszokig (Keynes és New Deal, illetőleg fasizmus és sztálinizmus), hogy azután az átfogó változás szükségességének bemutatásáig jusson. "Hogy e gépezet létezik, és hogy hatalmas, ezt tagadni szélsőséges ostobaság lenne. Éppígy nem zárhatja ki vagy minimalizálhatja senki a tőke ama képességét, hogy folytatódó önvédelmének már most meglévő hatalmas fegyvertárába újabb eszközöket vegyen föl. Mindamellett ama tény, hogy e létező gépezet [...] egyre kevésbé bizonyul hatékonynak, e mélyülő strukturális válság komolyságának mértékét egyértelműen megmutatja."

Mészáros kritikája a - kapitalista, államkapitalista, posztkapitalista - tőkerendszerről: éles elméjű és sok tekintetben jogos kritika. Elméleti jogosságán túlmenő gyakorlati igazsága azonban azokon a gyakorlati kérdéseken áll vagy bukik, hogy eléri-e ez a rendszer ténylegesen az abszolút extenzív és intenzív korlátait, s hogy lehetséges-e vele szemben csakugyan, nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is, egy minőségileg más alternatíva. E kérdésekre a magunk részéről nem tudunk más választ adni, mint azt, hogy jelenleg - ma, holnap vagy akár holnapután - ilyen történelmi helyzet perspektívája nem mutatkozik. Ami nem jelenti, hogy soha nem is állhat elő. De Mészáros István könyve valójában nem is a mai, a holnapi vagy a holnaputáni jövő lacikonyhája számára készült receptek gyűjteménye. Látszatra kevesebb, valójában több; protestáló hit és küldetéses vétó, kiáltó szó a pusztában, írás a falon: "mene tekel".

L'Harmattan-Eszmélet, Budapest, 2008, 401 oldal, 3650 Ft

Neked ajánljuk