A magyar kultúrtörténet szellemi-spirituális műhelyeinek sorában - Vasárnapi Kör (a fiatal Lukács György és barátai); Sziget (Kerényi Károly, Szerb Antal és mások) és társaik - fontos helyet foglal el az 1945 és 1949 között működött Európai Iskola. A tagságot elsősorban képzőművészek és művészettörténészek alkották, de irodalmárok és orvosok is voltak körükben. Az utóbbiak közé tartozott Gegesi Kiss Pál (1900-1993) gyerekgyógyász is, akit több okból is számon tart a művészettörténet. Forgács Hann Erzsébet szobrászművész férje volt, az Európai Iskola alapító tagja, jelentős műgyűjtő, és végül művészeti íróként is tevékenykedett. Több mint ezer tételből álló műgyűjteménye 1957-ben Martyn Ferenc javaslatára, Hárs Éva művészettörténész munkája eredményeképpen került a pécsi Janus Pannonius Múzeum birtokába; jelen kiadvány egyrészt a gyűjtemény legfontosabb darabjait (Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula, Egry József, Bálint Endre, Anna Margit, Schaár Erzsébet és mások munkáit), másrészt Gegesi Kiss és Forgács Hann pályájának művészettörténeti kontextusát mutatja be.
Jól érezhető a törekvés, hogy a kötet egyensúlyba hozza egymással az orvos és a műgyűjtő-esszéista Gegesi Kiss alakját. Az írások sorát rövid életrajz nyitja, melynek főbb pontjaiból a szakmai karrier íve bontakozik elő; az életrajzot követő tévéinterjú (készítette Kardos István) szövege alapján a nagyszabású kutatói, gyógyítói és tudományszervezői pálya szakmai részletkérdéseiről informálódhatunk. (Ebben az interjúban is megjelenik a műgyűjtői tevékenység, de csupán afféle mellékszál.) Az orvosi oldal ellensúlyaként következik Práger László beszélgetése, mely a hetvenes évek elején készült, szorosan az Európai Iskola működéséhez kapcsolódóan. E beszélgetés legizgalmasabb részei talán azok, amelyekben Gegesi Kiss az Európai Iskolához tartozó alkotóművészek, illetve a "teoretikusok" kapcsolatáról beszél. Gegesi Kiss több kiadványban is megkísérelte értelmezni azt a szellemi-történelmi szituációt, melyben az iskola megkezdte működését; ezek közül jelen kötet (művészeti írásainak részletes bibliográfiája mellett) újra közli Gegesi Kiss Élet, ember, művészet című munkáját, amely 1946-ban jelent meg. Itt felvetődhet a kérdés, hogy milyen intellektuális rangot kell tulajdonítanunk Gegesi Kiss esszéinek. Erre Nagy András is utal a kötet egy helyén, némi távolságtartást sejtetve ez ügyben. "Sajátos módon ennek a lebegő, 'túl általános' kontextusnak a túlzottan tágas, dilettánsnak ható elméleti fejtegetése jelenik meg az Európai Iskola teoretikusainak, így elsősorban [...] Gegesi Kiss Pálnak művészeti írásaiban". Gegesi Kiss fent említett írása az életfilozófia és élményesztétika fogalmi készletéből építkezik, mondandóját némi utópisztikus túllelkesültséggel színezve; egyrészt érdekes dokumentum, ahogy egy szemtanú látta az Európai Iskola szellemi háttérvilágát, másrészt világossá teszi azokat a pozíciókat is, melyek alapján a kommunista kultúrpolitika az iskola munkáját később dekadensnek és irracionalistának minősíthette.
Forrásértékű az a visszaemlékezés, melyet Gegesi Kiss készített az Európai Iskola történetéről Passuth Krisztina közreműködésével. A korszak szereplőiről rajzolt, láttató erejű kisportrékat és más érdekes részleteket tartalmazó szöveg egyik legérdekesebb része arról szól, hogy mely szempontok alapján dőlt el, kiket hívjanak meg az Európai Iskola tagjai körébe. Jól körvonalazódnak itt azok a határvonalak, melyek a fiatalok számára is elfogadható "nagy öregek" (Czóbel, Egry, Márffy), a teljességgel elutasított Római Iskola, valamint a napjainkban egyre jobban felértékelődő "másodvonal" (Kádár, Scheiber, Schönberger) között húzódtak meg. Gegesi Kiss nem szépíti saját szerepét, nyíltan beszél arról, hogy egyrészt mennyire ellenkezett ízlésével például a nonfiguratív festészet (melyet nem támogatott), másrészt arról a ma már szinte értelmezhetetlen társadalmi távolságtartásról is, mely az elismert orvosprofesszor, illetve a húszas éveik közepén járó fiatal művészek kapcsolatát jellemezte. Gegesi Kiss alapítója, szervezője, támogatója, ideológusa volt az Európai Iskolának; érdekes olvasni, ahogyan az akkori progresszív művészvilágot egy határozott, ítéleteiben biztos, elfogultságait és erőszakosságát sem tagadó, ízig-vérig középosztályi habitussal rendelkező "nem-művész" idézi meg. A kötetet Anghy András Délután című, Forgács Hann Erzsébet szobrairól írott esszéje egészíti ki, melynek gondolatmenete az ember testtartásának és gesztuskészletének esztétikai értelmezési hagyományából indul ki, az idevágó irodalomból Kleist Marionett-színház tanulmányától kezdve Lessing Laokoónjáig terjedően válogatva; majd (Franz Rosenzweig egy megjegyzése nyomán) a Forgács Hann szobrok képi intenzitásának értelmezési kulcsát egy bibliai előképben, az isteni "találkozásban részt vevő teremtmény" szakrális távlatokat is nyitó alakjában pillantja meg.
Röviden szólni kell a kötet figyelemre méltó fotóanyagáról is; a Gegesi Kiss- és Forgács Hann-portrék mellett sok életképet is közöl a kötet, melyeken művész barátok láthatók (Vilt Tibor, Egry József, Kmetty János, Schaár Erzsébet), de a könyv negyvenharmadik oldalán egy riportfotószerűen rögzített, a fiatal Vas Istvánt és Szántó Piroskát megörökítő hangulatos pillanatfelvételt is megtekinthetünk.
Janus Pannonius Múzeum, 2008, 167 oldal, az ár feltüntetése nélkül.
