"Megcselekedtük, amit..."

Hungarian HeartBeats a WOMEX-en

  • Marton László Távolodó
  • 2011.12.10 00:00

Zene

Október végén Magyarország adhatta a legrangosabb világzenei rendezvény, a WOMEX megnyitó műsorát Koppenhágában. Ez több mint jó, és több mint kulturális hír. Nagyon ránk fért, hogy végre valami jót is mutassunk.

 

Szalóki Ági


Szalóki Ági

 

Az első World Music Expót (WOMEX-et) 1994-ben rendezték meg Berlinben, miután a világzenei szakma addigi bázisa, a Berlini Független Zenei Napok (BID) kifújt. A BID a New York-i New Music Seminar európai párjaként főleg a rockzenére irányult, így a WOMEX nemcsak a túlélést, hanem az önállósulást is jelentette a világzenei mozgalom számára. Nem kellett sok, hogy a világzene MIDEM-jeként beszéljenek róla, mely bár elsődlegesen kereskedelmi rendezvény, koncertjeivel, konferenciáival, filmvetítéseivel azért messze túlmutat a nettó árucsere keretein. Aki világzenei fesztiválszervezőként, kiadóként, újságíróként, rádiósként, filmesként, terjesztőként, ügynökként számít, az jelen van. Fellépni a WOMEX-en - egy zenekar életében ennek meghatározó jelentősége van.

1994 óta lehetőséget kapott rá az Anima Sound System, a Babos Project Romani, a Besh o droM, a Mitsoura, az Ökrös, a Parno Graszt, Nikola Parov és a Muzsikás - mely harmincöt éves munkássága elismeréseként 2008-ban WOMEX-díjat kapott.

*

Azzal a felvetéssel, hogy idén Magyarország adhatná a megnyitó műsort, az év elején keresték meg a WOMEX-eken komoly kapcsolatokat kiépítő FolkEurópa Kiadót. "Megkérdezték - mesélte Lelkes András -, mit szólnánk hozzá, de közben azt is világossá tették, hogy nem mi vagyunk egyedül, akiktől ezt kérdezik. Pár hétig emésztettük ezt a megtiszteltetést, aztán visszaszóltunk, hogy művészileg elképzelhetőnek tartjuk, vagyis csak az anyagiakon múlik. Aztán feldobtunk egy érmét... Valójában úgy kezdtünk támogatókat keresni Bandival (Líber Endre, a FolkEurópa másik vezetője - a szerk.), hogy még nem tudtuk, mi lesz ebből az egészből. Május 17-én rendeztünk egy nyilvános koncertet a Művészetek Palotájában, ahová meghívtunk egy-két újságírót: Andy Crownshaw-t, Simon Broughtont, Jo Frostot, és a WOMEX-esek, Alex Walter és Ben Mandelson is megnézték a műsort. Lényegében anélkül ment le, hogy el tudtuk volna próbálni. Még le sem jöttünk a színpadról, de már tudtuk, hogy bizonyos alapszabályokat azonnal le kell fektetnünk. Például azt, hogy miként jelenhet meg a falusi kultúra egy színpadon. Az mindenesetre az eredeti koncepciónkat tükrözi, hogy a tradícióhoz közelebb álló produkciókat érezzük erősebbnek Magyarországon. Emiatt arra törekedtünk, hogy a szerkesztéssel ezeknek a hatását fokozzuk. Úgy gyúrtuk át az anyagot, hogy sok kötőelem kerüljön bele, és ebből adódott az is, hogy a cimbalmot kiemeltük mint magyar hangszert. Ez gyakorlatilag már éjszaka eldőlt. Aztán másnap reggel beszéltem a külföldi vendégeinkkel, akik ezt megerősítették."

*

A májusi koncert éjszakája persze csak az elviek lefektetésére lehetett elég. Ahhoz, hogy a Hungarian HeartBeats című műsor elnyerje a végső formáját, meg kellett szenvedni - és ez nemcsak kemény melóval, hanem sérülésekkel is járhatott.

"Volt, aki azt mondta, hogy nem tud mit hozzátenni, és feszélyezve érzi magát a színpadon - fogalmazott Lelkes diplomatikusan. Nem emlékszem minden részletére, de a mi oldalunkról konfliktusok nélkül zajlott le a változtatás." Bármiképp is: Sebestyén Márta már a Művészetek Palotájában tartott koncertet lemondta, Berecz András, Juhász Zoltán és Bolya Mátyás pedig azt követően maradt ki a műsorból.

Both Miklósnak - aki Szokolay Dongó Balázzsal duóban és zenekarral is szerepelt - sikerült elérnie, hogy "gitárprímásként" ne népzenét, hanem saját darabot játszhasson. "Májusban - ecsetelte Dongó - egy lassú kalotaszegit játszottunk, de az nem sokat árult el rólunk, ráadásul nem is volt rendesen begyakorolva. Szegény Miki teljesen belebetegedett, hogy most mit gondolhatnak róla. Aztán szerencsére kicserélhettük egy másik számra. Mindenféle változat felmerült, végül Miki a De sötétlik... című szerzeményét javasolta. Én ismertem, játszottam már vele többször, de a többiek is hamar belerázódtak, és jól érezték magukat benne."

Dongóban azért maradt egy kis fájdalom. "Szerettem volna, ha nagyobbat domboríthatok. Megmutatni valami mélységet. Lett volna ötletem, hogy mit fújjak a világnak; hogy az erdélyi furulyamuzsikát beemeljük az európai kultúrkörbe."

*

Na, de ne rohanjunk így előre, nézzük a koncertet inkább!

Hungarian HeartBeats szereplői félkörívben helyezkedtek el a színpadon. A koreográfus Hégli Dusán rendezői balján a Tükrös zenekar, szemközt a Söndörgő, előtte Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója, jobbról pedig Szalóki Ági, mögötte Dongóval, Both Miklóssal, Dés Andrással és Novák Csabával. (Dresch Mihály - nagyon helyesen - csak annál a darabnál lépett a színpadra, amelyben furulyázott - az nagyon szerencsétlenül nézett volna ki, ha végigállja a műsort. Kádár Ignác és Baranyai Barbara táncospárja dettó.)

A Tükrös nyitott (Verbunk és oláhos) az alkalomhoz illő eleganciával, és egyben ünnepélyesen letudva a Liszt Ferenc emlékének kijáró kört. Később eljátszottak egy mezőségi darabot is, és az volt az igazi, de az előtt még labdába rúghatott az egész mezőny.

Szalóki Ági, aki Sebestyén Márta helyett került a produkcióba, délelőtt még hangszálgyulladással küszködött, estére azonban a nyoma sem érződött ennek, amiként a szerepvállalásával kapcsolatos ambivalenciájának sem.

"Az volt a feladatom - érzékeltette ezt -, hogy a magyarországi cigányzenét mutassam be, és én ezt örömmel teszem, hiszen évek óta énekelek cigánydalokat. Ezzel együtt felemásak az érzéseim. Ha én rendeztem volna a műsort, akkor inkább Lakatos Mónika, Miczura Mónika, Balogh Guszti, a Parno Graszt vagy a Khamoro képviselte volna a magyarországi cigányzenét. Mégis belementem ebbe a helyzetbe, jóllehet én eredetileg egy zongoristával, Szabó Dániellel szerettem volna játszani. Csak a zongora és a dzsessz nem fért bele a koncepcióba. Talán nem volt teljesen hiteltelen az előadásom, de nyilvánvaló, hogy az egészen más, amikor autentikus cigányzenét egy autentikus cigányzenei közegben felnövő énekes képvisel."

Valóban más, én is így gondolom, de a koncert után annyi jó kritikát hallottam Ági mélyen átélt énekéről, hogy alighanem mindez csak ízlés dolga.

"Két olyan pillanat volt a koncerten, amikor elérzékenyültem - vallotta például Balogh Kálmán. Az Ági és a Dresch Misi programja közben. Ritkán van ilyen, de kicsordult két könnycsepp a szememből. Miközben Ágit hallgattam, nem őt láttam magam előtt, hanem egy cigány asszonyt. Annak a gesztusait. Az egyik pillanatban mintha autentikus cigányzene szólt volna, aztán jött egy zenekari rész, amitől hirtelen egy másik világba csöppentem. Ettől a transzformációtól teljesen újszerűen hangzott egy cigány aszszony panasza."

A legkönnyebb helyzetbe a Söndörgő került: nem volt semmi extra feladata, "csak" hogy olyan bámulatosan játsszon, mint szokott. Ez pedig Koppenhágában sem okozott gondot neki. Sem amikor az Oj Javore, sem amikor a legújabb, a Lost Music Of The Balkans című lemeze került sorra. Ez utóbbit a World Village nemrég megjelentette Nyugaton is, így a Söndörgőnek promóciós szempontból is a legjobbkor jött ez a gála - és hát hengereltek, megfejelve a ragyogó Tompos Kátya énekével. Könnyedén, virtuózan és komoly tűzzel, ahogyan nyomot hagyni kell.

A tűz után áhítat: Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója következett a Hajnali dal című Lukács-kompozícióval.

"Kálmánnal már régóta terveztük - mesélte aztán Miklós -, hogy készítünk valami közös anyagot, csak mindig közbejött valami. Nagy szerencse, hogy a FolkEurópa kiadótól felkérést kaptunk egy cimbalomduó-lemezre, mert így legalább rákényszerültünk, hogy dolgozni kezdjünk." "Ráadásul - vette át a szót Kálmán - úgy valósulhatott meg a vágyunk, hogy még gázsit is kaptunk érte. És egy olyan anyag született, amit a mai napig meg tudunk hallgatni. Néhány fellépésünk is volt már, és egyre jobban inspirál, ahogy Miki játszik. Számomra ajándék, hogy együtt zenélhetünk."

"Természetesen nagyon fontos - fűzte hozzá Miklós -, hogy a WOMEX megismerje ezt a produkciót. De nekem az volt az elsődleges szempont, hogy Kálmánnal játsszak. Mert engem meg ő inspirál. És mindazt, ami belőlem hiányzik, a játékától megkapom. Szóval, ha valakit érdekel ez a zene, nagy örömmel vállalunk fellépéseket, de ebben nem az üzlet a döntő, hanem az egymás iránti szeretet és tisztelet."

Szokolay Dongó Balázs és Both Miklós közös vállalkozása szóba került már. A Nincsen kenyér, nincsen só... furulya-gitár duó után következett a már említettDe sötétlik... című Napra-szám. Attól azonnal átforrósodott a levegő, és rögtön kiderült, hogy ez a két csávó "őrjítő" tud lenni. Szóval a csúcs... De ez a feldolgozás korántsem csak kettejükről szólt, kísérőik éppúgy hozzátették a magukét. Zavarba esett a legvadabb rock is, olyan erőt és intenzitást tanúsítottak népi hangszereikkel. Nem lepne meg, ha ennek az alkalmi formációnak (Szokolay Dongó Balázs: szaxofon, Both Miklós: gitár, Árendás Péter: brácsa, Lukács Miklós: cimbalom, Novák Csaba: bőgő, Dés András: ütőhangszerek) újabb alkalmakra is késztetése támadna a jövőben...

Dresch Mihály - Lukács Miklóssal társulva - a Bánat, bánat című örökzöldet fújta. És hát ahogy Balogh Kálmán említette, összefacsarodott az ember szíve tőle. De hát Dresch - akár a népzene, akár a dzsessz felől közelítünk hozzá - már csak ilyen. Zsigerien letisztult, konzekvens és mélységgel teli.

*

"Ez az este rámutatott arra - összegzett Balogh Kálmán -, hogy Magyarországon ma mi történik a népzenében és a világzenében. Úgy érzem, sikerült teljes képet nyújtanunk. Azt kell mondanom, hogy az életemben tegnap adódott meg először, hogy a Tükrös zenekar mezőségi zenéjét annak teljes fényében tudtam érteni és szeretni."

Ezt pedig Szalóki Ági mondta:

"Azt éreztem, hogy igazi egymásra figyelés volt a színpadon. És bár korábban többekben hasonló bizonytalanság volt, mint bennem, végül mégis az elégedettség támadt úrrá mindenkiben, hiszen megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Mi itt valami egészen mást tudtunk megmutatni, mint ami otthon tapasztalható. És mindenki megértette, hogy a kivagyiságot most félre kell tennünk. Hogy itt nem az egyéni teljesítményekről szól a történet, hanem valami másról, ami közös szülemény."

A visszajelzéseket, kritikákat tekintve ugyancsak pozitív összképről számolhatok be. Ahogy ilyenkor lenni szokott - és ahogy ez rendjén való -, kinek az egyik, kinek a másik előadó tetszett jobban. Meg hát olyan is volt, aki szerint az efféle "revüműsorokon" már túl van a világ.

Mindenesetre a koncert után hosszasan, állva tapsolt a közönség. És igen, utána valami büszkeségfélét érezhettünk, úgy generálisan. Amit az elmúlt hónapok kormányzati politikája megrongált, azt a világzenénk finom fájdalomcsillapítókkal gyógyította. Már legalábbis egy estére. Köszönet a Hungarian HeartBeatsnek érte.

Csak az a kérdés, hogyan ússzák meg a szervezői...

"Amikor úgy tűnt, hogy megvan rá a fedezet, megkezdődött a kulturális támogatások csökkentése, és így a miénk is elbukta a harmadát. Most úgy nézünk ki, hogy a harmincötmilliós költségvetésből van egyharmad a Nemzeti Kulturális Alapnak, az Artisjusnak és EJI-nek köszönhetően, van egyharmad a Gazdasági és Igazságügyi Minisztérium országimázs-építésre szánt keretéből és magánszponzoroktól, és még hiányzik egyharmad. A legnagyobb részt Bandival a saját gyerekeink elől tettük bele. Az ígéretekkel együtt nem ilyen drámai a helyzet, de a bankszámlánkon az még nem látható."

Ez lenne a végszó?

WOMEX 2011, Koppenhága, október 26-30.

Neked ajánljuk