Lemez
Mariano Azuela híres - a mexikói forradalom alatt játszódó - regényének a címét mentették át. Egy közkatona csalódik a parancsnokaiban, és rádöbben, hogy csak a lentiekre számíthat - hát így. A Los de Abajo is olyan társaság, amely radikálisan balosnak tartja magát, és forradalmár elődei között éppoly büszke Zapatára, mint a ´68-as (mexikói) diáklázadókra - hogy a latin-amerikai mozgalmi dalokról ne essék szó. Teszi mindezt egy olyan országban, amelyről azt tartja, hogy korrupt és lealázza a szegényeit. (S ahol a Paula és Paulina készült.) Ha úgy tetszik, ez egy plebejus és idealista zenekar; és én azt gondolom, nagyon is ránk fér ez a kis plebejus idealizmus, kivált, ha annyi energia és erő lakik benne, mint a Mau Mauban, a Poguesban, a Mano Negrában vagy a Chumbawambában.
1992-ben, amikor a zenekar megalakult, tizennyolc-húsz évesek és zömmel egyetemisták voltak a tagjai. Pillanatokon belül koncertezni kezdtek: underground művészkörök, politikai bulik - jelentős távolságra a fősodortól. Nem bírtak, nem akartak leállni velük a kiadók, felvettek hát két kazettát, azt árulták a koncerteken, míg David Byrne (Luaka Bop cége) rájuk nem tette a kezét.
Épp egy éve jött ki a debütáló CD, de Európában inkább most kapott visszhangot, a nyári turnéjuk után. "Latin-Ska", "Punk-Salsa" - örvend s osztályoz a sajtó; a berlini HeimatKlänge fesztivál az orosz-amerikai anarchista Emma Goldmanra utal: "Amire nem tudsz táncolni, az nem az én forradalmam."
Nagyon jó lemez a Los de Abajo, a legjobb, amit ebben a műfajban hallottam. Elmondható róla, milyen eredeti és változatos ötvözete a skának, salsának, mambónak, rocknak + mit tudom én, minek, de ennél fontosabb számomra, hogy tele van melegséggel, humorral, hogy magával ragad, hogy lendülete és hitele van. Ha tudnék egy ilyen balos pártot, beleszállnék, komolyan.
Marton László Távolodó
Luaka Bop/Warner, 1998
(Kapható vagy megrendelhető a Wave lemezboltban.)
