Könyv
Frusciante igazából John volt, és a Red Hot Chili Peppers gitárosa. Lehet, hogy ez a Jack Stephen King alkoholista, családirtó szálloda- gondnokára utal, ki tudja, annyi referencia gyűlik össze ebben a könyvben, és egyik sincs függelékben feltüntetve a fordító részéről, bár ezt ilyen újszerű regények esetében talán megkívánná az átültetőkódex, de egyébként sem hiszem, hogy M. Gizella végighallgatta volna a Red Hot vagy a Sex Pistols összes lemezét, ami szerintem elengedhetetlen a kannibál életérzés átéléséhez. Szóval John, az igazi, valóban otthagyta a bandát, azaz a zenekart a siker csúcsán. Elege volt a sztárdarálóból, és a japán turnén lelépett. Azóta állítólag újra kacérkodik a sztársággal, úgyhogy ez a húzása nem volt annyira hiteles, mint Kurt Cobain öngyilkossága, de Brizzi ezt tizennyolc évesen még nem tudhatta. Szar a világ. Mégis írt egy olyan könyvet, amelyből a fordítás ellenére is átjön a radikális, fiatal, olasz életérzés. Egy olyan fiúról, akinek mindene a punk, az antiprohibicionizmus és a vegytiszta szerelem. Neki és nemzedékének nem volt Zabhegyezője, szegényeknek - gondolhatják az amerikai kritikusok. Nem tudtak felnőni, most mit csináljanak? Ott voltak a hatvannyolcas szüleik, hogy megutálják az efféle baloldaliságot, és elmentek a Che Guevara-i vörösség felé, zenével, eklézsia-neurózissal fűszerezve. A könyv nagyon élvezhető részét képezi Alex gyónása, ami a kereszténység kritikájának egyik legjobb kortárs megjelenítése. Igen, itt van még ez az Alexség, a főhőst Alexnek hívják. Szintén utalás. A Mechanikus narancs hősére, akit öregek téptek szét. De mégiscsak bizarr úgy interpretálni őt, hogy az öreg Alex, bár a cajga és tanarak kifejezéshez képest ez semmi. Az olasz szleng - főleg, ha mű, mint esetünkben - átültetése valóban igen nehéz feladat lehet. A tanaraknak viszont nem megbocsátható. Ha jól emlékszem, a mi általános iskolás korunkban is csak magukra alkalmazták viccesen a pedagógusok, esetleg a szülői munkaközösségek gyűlésein írt csasztuskákban bukkant fel ez a kifejezés.
De térjünk vissza az új olasz írónemzedékre, akiket pulp generációnak is neveznek a Pulp Fiction óta. Tondelli, a beszédszerű írás nagyapja nevezte el őket kannibáloknak, ami sokkal sajátosabban hangzik, aztán meghalt AIDS-ben a nyolcvanas évek coolja, a Weekend postmoderno szerzője.
A kannibálok nem létező hagyományokra építenek, mert Olaszországban egy csomó ilyen irodalmi dolognak nem volt hagyománya, ettől tűnik úgy, mintha rosszul majmolnák Amerikát. Pont a nyelv az, ami innovatív a regényeikben, ezért nehéz fordítani. A nyelv, ami egyrészt elszakadt az Isteni színjáték-beli halott nyelvtől vagy egyáltalán az írott nyelvtől, mert az olaszoknál a kettő között ma is éles különbség van. Náluk mások az élmények, a zenék, a tévé, a quiz show-k, a márkák, a képregények hősei, még az internet is, ők pedig ezekhez nyúlnak, ami szentségtörésnek és generációs hendikepnek számít náluk. Ha hasonlíthatnánk Hazai Attiláéhoz a regényeiket, azt mondhatnánk, hogy skizók. Brizzi mint talján Hazai. Ezek után tartozom legalább egy másik név említésével a nemzedékből. Niccolo Ammaniti például, aki római, és állítólag az egész radikális műnyelvezetével együtt jobban képviseli a kannibálokat, mint Brizzi. Brizzi mégis sztár. Jó néhány nyelvre lefordították, és meg is filmesítették, amolyan Szerelem első vérig Itáliában stílusban. Szerettük Beri Arit tizenhárom évesen, de ez azért mégis túlzás. Hazai is filmesített ugye. Gyanús ez a párhuzam. A felolvasásokat viszont frappánsabban oldják meg, bár nálunk is elindult hajdan valami a Tilos az Á-ban. Enrico Brizzi például baráti rockzenekarral, a De Glaennel turnézik, és az első akkordok előtt felolvas. Jovanottit nem vállalná, az ő nyelve túl művelt, mainstream volna számára.
Szóval nagy a döbbenet ezeknek az írócsótányoknak az olvastán, de melyik az a fiatal tollrágó, aki ne lenne elragadtatva magától mindezek ellenére, sőt ezért. Az olaszoknak ez jutott. Ha Amerikában születnek, kis Brett Easton Ellisek lettek volna. A Jack Frusciante megértethet velünk valamit, amit a vespán érez a társadalomból való kivonulás közben az olasz fiatal, miközben hajába túr a szél. Annak ellenére, hogy a Jollinvicta hátizsákmárkát nem fordították le. Majd megértjük ezt az egyenruhát is, ha kiadják sorban ezeket a regényeket, akár annak idején a makkos cipőt és a cugehőrt, ami társul hozzá.
- sisso -
Európa Kiadó, fordította: Magyarósi Gizella, 1999, 980 Ft
