Zene

Egy dupla koncertalbumról van szó, amit az együttes 1999- 2000-es világ körüli turnéján rögzítettek. Ez már önmagában is egy műfaj, amolyan összegző, korszaklezáró dolog, apró kis üresjáratokkal fűszerezve, a korai nagy slágerektől az új album promóciójáig. Bő két óra, avagy: mit kell tudni ma a világ talán legnépszerűbb dzsesszgitárosáról?

"Nagy seggfej voltam, és emiatt bajba kerültem. Választás elé állítottak: vagy bevonulok a haditengerészethez, vagy többekkel közösen a nagy kövekből kicsiket csinálhatok" - így az erősen karikatúraábrázatú énekes-gitáros Huey Morgan, aki a kényszerszolgálat letöltése után, 1993-ban alakította meg Fun Lovin´ Criminals nevű trióját.

Magyar Narancs: Mitől lesz underground egy DJ produkciója?

a hazai DMC (DJ Mixing Championship azaz DJ-bajnokság) első napját vagyis a classic dayt, amelyen a lemezjátszók varázsában élők szerint hagyományosnak

Embertelen sor áll a kultúráldozatok türelmével a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. Ez volt a millenniumi esztendő, valahogy be kell jutni, vissza, hogy megnézhessük az úgynevezett sajtófotókon, mi volt. Hogy milyenek voltak azok a körülmények, melyek beragyogták munkás hétköznapjainkat, és tettek annyi magyart boldogtalanná, zavarodottá és kedélybeteggé, hogy már sem a Vöröskereszt, sem a családi pótlék, sem a honvédség nem tudott segíteni.

Különös helyet foglal el Fehér László a kortárs képzőművészetben, kiállításait mindig hatalmas várakozás előzi meg. Sokan a legnagyobb élő festőnknek tartják, de szép számmal akadnak olyanok is, akik enyhén szólva nem nagyon lelkesednek munkáiért. Ismert mester lévén, rajongóinak, irigyeinek, kritikusainak egyaránt - persze különböző módon - elvárásaik vannak. Ez az érdeklődés a magyar viszonyok között már önmagában is különös jelenség, de sokkal fontosabbnak tűnik az a tény, hogy Fehér László meg is felel nekik.

A CPg együttesről megemlékező interjúnk (Magyar Narancs, 2001. január 4.) nyomán mintegy felpörgött a punkélet hasábjainkon, így keveredtünk Győrbe, történetesen. Ahol, vagy húsz éve, Terrorist néven bontakozott ki - illetve szakadt meg - az Auróra zenekar pályafutása. "Hungária, Hungária, ne nézz ki az utcára, az oroszok menetelnek koszos barna ruhába"-féle szövegeik miatt szinte észrevétlenül kötöttek ki a rendőrségen. Énekesük, Dauer hamarosan egy gondosan visszaplombált kamionban távozott az országból, a többiek pedig Auróra néven folytatták, valamivel bölcsebben...

Azon gondolkozom, miközben az entert próbálom kipiszkálni a zsíros klaviatúrából, hogy mikorra tehető az a pillanat, amikor megszerettem a Kartelt. Olyan régen nem lehetett, mert legutóbbi írásomban még freudi alapokon nyugvó elemzésben utasítottam el az egészet, nem tagadva bizonyos szórakoztató vetületét a dolognak, viszont tegnap sem lehetett, mert ezt a cédét már kifejezetten vártam. Talán akkor fordult meg bennem a dolog, amikor a Z´ meg két munkatársa a Zana-interjú után arról csacsogott, hogy az azért mégsem lehet, hogy a Zolee tényleg lavórokat hányjon tele a karácsonytól, és ahogy csevegtek, ahogy értelmezték a művészt, akit Ganxsta Zoleenak hívnak, akkor elindult bennem valami, hogy de tényleg menjenek már a picsába, mondjuk, vagy ilyesmi, és inkább legyen egy lemezen három szám, amivel messze nem értek egyet, mint ez a végtelenül visszataszító, kimért píszí takony.

Szégyellje magát, aki azt hiszi, hogy Kaszás Attilát, aki "másodállásban" a (kultusz)kormányzat nagy néha renitens pénzosztó szerve, a brutálisan (magyarul: fideszesen; pej.: várhegyisen) visszaállamosított Nemzeti Kulturális Alap éppen most pénzekről, azaz életről-halálról döntő színházi kuratóriumának elnöke, ez a poszt és aktualitás röptette volna egynémely lap címoldalára. Hiszen Szomory Hermelinjének a főszerepét, Pálfi Tibort játssza az Új Színházban.

Sokan azt mondják, hogy Murray generációja legjobb tenorszaxofonosa. 1955-ben egy kaliforniai zenészcsaládban született, kilencévesen kezdett zenélni, a hetvenes évek közepén tűnt föl New Yorkban, ahol éppen a loft korszak dühöngött. Padlásműtermekben nyomatták hajnalig a kor vezető avantgárd zenészei, akik közül hárommal alakította meg 1977-ben a World Saxophone Quartetet (Hamiet Bluiett, Oliver Lake, Julius Hemphill), majd csatlakozott a John Carter vezette Clarinet Summithoz. Dolgozott James Blood Ulmerrel a Music Revelation Ensemble nevű formációban, de alapvetően a saját útját járta, következetesen építi az életművét. Legjobban kvartett formációban érzi otthon magát, de szívesen dolgozik nagyzenekarral, ahol tágabb tere nyílik zeneszerzői és hangszerelési elképzeléseinek a kibontására, ám logisztikai okokból ez a formáció leggyakrabban: oktet.

Ha igényes, mégis szórakoztató zenéről van szó, egyszerűen nem lehet betelni a mostanában feltűnően kreatív németekkel (külön felhívnám mindenki figyelmét arra a vélhető friccre, aki Petofi néven gyárt zenéket). A Jazzanováról már sokan hallottak, a Compost kiadóról már mi is ejtettünk szót, ideje hát megismerkedni az Infracom! kiadóval is, amely az egyik legigényesebb (most jön a leegyszerűsítő címkézés) nu jazz label. Jó szokás szerint vannak saját produkcióik (elég csak az Aromabart vagy a Haciendat említeni), emellett pedig gyűjtik és kompilációkon adják ki a rokonlelkű kiadók dolgait, s érkeznek is a zenék szerte Európából - függetlenül a szerzők és előadók nacionáléjától.

lenne a kérdés, hogy az alábbi lemezek közül melyiket érdemes megvásárolni, mi mást felelhetnék, mint hogy remélhetőleg kiderül...

Történt, hogy Friderikusz Sándor televíziós showman, üzletember egy nap mélyen a saját szemébe nézett, és így szólt: nem lesz ez így jó. Ebből nem lesz egészséges önbecsülés, Pulitzer-díj, kiszélesedése közönségkörnek. Mindig csak a léha csillogás-villogás, tömegszórakoztatás. Holnaptól másképpen beszélgetek.