1. Narancs címlap
  2. Kultúra
  3. Zene

Lemez: A professzionalizmus randalírozása (Pat Metheny Trio: Live)

publikálva
2001/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy dupla koncertalbumról van szó, amit az együttes 1999- 2000-es világ körüli turnéján rögzítettek. Ez már önmagában is egy műfaj, amolyan összegző, korszaklezáró dolog, apró kis üresjáratokkal fűszerezve, a korai nagy slágerektől az új album promóciójáig. Bő két óra, avagy: mit kell tudni ma a világ talán legnépszerűbb dzsesszgitárosáról?

Egy dupla koncertalbumról van szó, amit az együttes 1999- 2000-es világ körüli turnéján rögzítettek. Ez már önmagában is egy műfaj, amolyan összegző, korszaklezáró dolog, apró kis üresjáratokkal fűszerezve, a korai nagy slágerektől az új album promóciójáig. Bő két óra, avagy: mit kell tudni ma a világ talán legnépszerűbb dzsesszgitárosáról?

A zene ennek megfelelően eklektikus, de nem posztmodern, hiányzik az egymás mellé rendelés diszkrét bája. Sajnos Metheny túl komolyan veszi magát, mint az őszinte rock, és ez néha áttüremkedik a lemezén. Stilárisan bizonytalan az anyag, csúszkál a műfajok között, a hangzáskép olykor finom és elegáns, mint Wes Montgomeryé, de amikor Metheny gitárszintetizátoron nyomat, az olyan, mint egy fénymásolt Jimi Hendrix, annak minden indulata nélkül. Általában hideg ez a zene, hiába hámozzuk át rajta magunkat, a végére sem tudjuk meg, ki ez a pali, és mit gondol a világról; bár a tapasztalat azt mutatja, a befogadót csak segíti, ha a mű nem szól semmiről. Methenynek briliáns a technikája, jó érzéke van a melódiákhoz, ezzel együtt a kompozíciói jellegtelenek, tobzódik bennük a talmi csillogás. Némi felüdülést jelent, amikor sztenderdeket játszik, ezekből három erre a válogatásra is rákerült.

A ritmusszekció egészen kiváló. Larry Grenadier bőgős, akit Brad Mehldau nagyszerű triójából ismerhetünk, egyszerre dinamikus és finom, Bill Stewart dobos gazdag és intenzív ritmusokat terít a gitár alá, és ők ketten nagyon együtt vannak. Csak azokat a dobszólókat kéne elhagyni, amiknek semmi közük semmihez, viszont a közönséget lelkes tapsikolásra késztetik, mint a cirkuszban, amikor az artistának sikerül a tripla szaltó.

Ha kinyesnénk a szintetizátoros részeket, akkor egy kissé unalmas, de nagyon színvonalas anyagot kapnánk. A gyűjtőknek feltétlenül ajánlott, aki most ismerkedik Methenyvel, az is kaphat egy képet az életműről; akinek kimarad, az nem veszít sokat, én meg még birkózom vele egy keveset.

Czabán György Kolbász

Warner, 2000

publikálva
2001/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...