Magyar Narancs: Hogy kezdődött?
Vigi: Egy baráti társaság azonos zenei ízléssel elhatározta, hogy zenekart alapít. Először csak berúgtunk, miközben Sex Pistolst, Ramonest és Motörheadet hallgattunk, aztán feldolgozásokat játszottunk, s végül saját nótákat írtunk.
Galacs: Melyekkel mindjárt falakba ütköztünk. A Kispipa vendéglő tulajdonosa szabadtéri koncertet szervezett, ahol valaki fasiszta megnyilvánulásokat hallott. Egyszerűen befeketítettek minket, ránk kenték, hogy tizenhét-tizennyolc évesen fasiszták vagyunk. Idézést kaptunk a rendszert bíráló szövegek miatt, és a nevünk ellen is kifogást emeltek. Mit képzelünk, terror van Keleten? Meg kellett változtatnunk.
Vigi: A koncertfelvételeken soha nem lehetett érteni, hogy az énekesünk mit énekel, annyira gyenge volt a technika. De amikor bevittek minket, szóról szóra visszamondták a dalszövegeket, mintha papírról olvasták volna.
Galacs: Olyan minőségi felvételeket készítettek, hogy csak úgy irigykedtünk.
Vigi: Dauer fiatalkorú volt, így nem került börtönbe, csak felfüggesztettet kapott. Akkoriban az összes punkzenekar a vásárra vitte a bőrét. Komoly ellenállás volt, a koncertekre több ezer nyitott fülű fiatal járt. Meg sem fordult a fejünkben, hogy valaha lemezt készíthetünk.
Galacs: Ha valaki azt mondja, hogy tizenegy lemezünk lesz, azt gondoltuk volna, diliházba vele. Az első háromszámos demónkat Grandpierre Attilának köszönhetjük. Aztán a nyolcvanas évek végére enyhült a helyzet, habár a Fekete Lyuk főnöke komoly előadást tartott arról, hogy miről énekeljünk.
Vigi: De azért annak a régi időnek is megvolt a maga varázsa. Szájhagyomány útján terjedt a bulik híre, és ha valami történt, az eseményszámba ment. Most teleplakátozhatod a várost... passzív a nép, nagy a közöny, rengeteg a program, és kevés a pénz.
MN: Régen éppúgy csatáztatok a skinheadekkel, mint a rendőrökkel. Most mi a helyzet?
Vigi: Most nyugalom van.
Galacs: Valaha be voltak tiltva a koncertjeink, ma a rendőrség békén hagy - ez pozitív.
Vigi: Ezzel szemben a modernizáció azt hozta, hogy sok helyen olyan vállalkozók működtetnek klubokat, akiknek semmi közük a rock ´n´ rollhoz, az a fő profiljuk, hogy minél több forintot hasítsanak ki a dologból. Nem fizetnek a zenekaroknak, nincs se öltöző, se hidegzuhany, csak elmész, beviszed a közönséget, és semmi. Ha megjelenik a lemezünk, lejátsszuk Magyarországon a kötelező köröket, de többnyire külföldön turnézunk.
MN: Abban viszont nagyon otthon vagytok.
Vigi: Egy gyerekkori barátság miatt külföldön jó kapcsolataink alakultak ki, így évente megjárunk egy-két turnét, ami negyven-ötven koncertet jelent. Közép-Európában gyakorlatilag mindenhol voltunk: Németországban, Ausztriában, Svájcban, Hollandiában, Lengyelországban, Csehországban, Jugoszláviában. Északon Dániáig jutottunk.
MN: Külföldön mennyit vesznek ki a szövegekből?
Galacs: A kisugárzását értik. Olyanok vagyunk, amilyenek, és ha erre rááll a közönség, mindegy, hogy Belgrádban, Zürichben vagy Dél-Amerikában vagyunk.
Vigi: Néhány nótát eljátszunk angolul. Attól vagyunk sikeresek, hogy nem csinálunk hókuszpókuszt a fénnyel meg a látvánnyal, ami elvakítaná a közönséget. Az emberben van egy kis tűz, lemegy a klubba, száz-kétszáz kölyöknek bedugja az erősítőbe a stekkert, és az, ha megszólal...
Vigi: 1993-ban Szerbia oroszlánbarlangjában, Belgrádban jártunk. Akkor éppen csendesedett a háború, de még ment a lövöldözés.
Galacs: Több éve nem tartottak semmilyen zenei rendezvényt, mert bojkott volt az ország ellen. A főutcán csendőrök járkáltak szerb katonaruhában, nagy szakállal és kézifegyverekkel.
Vigi: Az autóúton kiégett, kilőtt járművek...
Galacs: ...mint egy fantasztikus filmben.
Vigi: Ott volt a Polyák és a Gerbovits is. Kitaláltuk, hogy a legvékonyabb vezesse az autót, mert ha rálőnek az autóra, nyilván a sofőrt akarják kilyukasztani. A Gerbovits volt a legvékonyabb, ő ült oda, hogy nehezebben találják el.
MN: És a közönség?
Galacs: Csak a szerbek jöttek. A horvátokkal háborúztak, hermetikusan le volt zárva köztük a határ. A Művészeti Akadémián léptünk fel, telt ház volt, óriási tömeg.
Vigi: Várták a bulit, lojálisak és kulturáltak voltak, a zenét művészetnek fogták fel. Egyetemistáknak, értelmes fiataloknak játszottunk, akik elítélték az öldöklést. Sok szerb barátunk mondta, hogy ez nem az ő játszmája, ezt a háborút senki nem kívánta a fiatalok közül.
MN: Jóval felhőtlenebb lehetett Svájcban.
Galacs: Svájc egy teljesen más világ, de ott sem gondtalan az élet. Munkanélküliség, globalizáció, környezetvédelem és a homoszexuálisok jogai - ezek a problémák.
Vigi: Nem a punkok a buzik, de ezt a témát így ne feszegessük. A punkok körében a házfoglalás megy, és a cirkusz a rendőrséggel mindig arról szól, hogy meddig maradhatnak. Azok a punkok, akikkel szemben annyi az előítélet, Zürichben népkonyhákat és színházat működtetnek, olyan szervezetten, hogy az ember ledöbben. És ez nem csak Svájcra érvényes, Nyugaton máshol is ez van.
Galacs: Bernben a lecsúszott embereknek jól felszerelt mozijuk és könyvtáruk van, a különböző nyelvű kiadványok között még magyart is találtam. Egy frankért ebédelhetsz a kínosan tiszta népkonyhán - ezek a dolgok nagyon szimpatikusak.
Vigi: Nem akarom Magyarországot bántani, de bőven van különbség a hazai és a nyugati punk életforma között. Itthon csupán egy jó buli...
Galacs: ...és csak a külsőségekben jelenik meg, ott pedig egy valós életforma. Az életük részévé vált, akár a politika.
MN: A németeknél mi újság?
Galacs: A német punkok kifejezetten a nácik ellen küzdenek. Németországban, ha valaki punk, az csak baloldali lehet, aki skinhead, az meg egyértelműen náci. Ez a viszony. Összecsapnak tüntetéseken és más rendezvényeken, Berlinben május 1-jén és Hannoverben a Káosz Napokon.
MN: És milyen a világra tekinteni Győrből?
Vigi: Nem vagyok nagy világmegfejtő. Néha tele a hócipő az egésszel, de vannak pillanatok, amikor az apró dolgok igen értékesnek tűnnek.
Galacs: Minden olyan, mint régen, csak másképpen.
