"Olyan, csak másképpen"

Auróra zenekar

  • Kriszta
  • 2001. április 12.

Zene

A CPg együttesről megemlékező interjúnk (Magyar Narancs, 2001. január 4.) nyomán mintegy felpörgött a punkélet hasábjainkon, így keveredtünk Győrbe, történetesen. Ahol, vagy húsz éve, Terrorist néven bontakozott ki - illetve szakadt meg - az Auróra zenekar pályafutása. "Hungária, Hungária, ne nézz ki az utcára, az oroszok menetelnek koszos barna ruhába"-féle szövegeik miatt szinte észrevétlenül kötöttek ki a rendőrségen. Énekesük, Dauer hamarosan egy gondosan visszaplombált kamionban távozott az országból, a többiek pedig Auróra néven folytatták, valamivel bölcsebben...

Magyar Narancs: Hogy kezdődött?

Vigi: Egy baráti társaság azonos zenei ízléssel elhatározta, hogy zenekart alapít. Először csak berúgtunk, miközben Sex Pistolst, Ramonest és Motörheadet hallgattunk, aztán feldolgozásokat játszottunk, s végül saját nótákat írtunk.

Galacs: Melyekkel mindjárt falakba ütköztünk. A Kispipa vendéglő tulajdonosa szabadtéri koncertet szervezett, ahol valaki fasiszta megnyilvánulásokat hallott. Egyszerűen befeketítettek minket, ránk kenték, hogy tizenhét-tizennyolc évesen fasiszták vagyunk. Idézést kaptunk a rendszert bíráló szövegek miatt, és a nevünk ellen is kifogást emeltek. Mit képzelünk, terror van Keleten? Meg kellett változtatnunk.

Vigi: A koncertfelvételeken soha nem lehetett érteni, hogy az énekesünk mit énekel, annyira gyenge volt a technika. De amikor bevittek minket, szóról szóra visszamondták a dalszövegeket, mintha papírról olvasták volna.

Galacs: Olyan minőségi felvételeket készítettek, hogy csak úgy irigykedtünk.

Vigi: Dauer fiatalkorú volt, így nem került börtönbe, csak felfüggesztettet kapott. Akkoriban az összes punkzenekar a vásárra vitte a bőrét. Komoly ellenállás volt, a koncertekre több ezer nyitott fülű fiatal járt. Meg sem fordult a fejünkben, hogy valaha lemezt készíthetünk.

Galacs: Ha valaki azt mondja, hogy tizenegy lemezünk lesz, azt gondoltuk volna, diliházba vele. Az első háromszámos demónkat Grandpierre Attilának köszönhetjük. Aztán a nyolcvanas évek végére enyhült a helyzet, habár a Fekete Lyuk főnöke komoly előadást tartott arról, hogy miről énekeljünk.

Vigi: De azért annak a régi időnek is megvolt a maga varázsa. Szájhagyomány útján terjedt a bulik híre, és ha valami történt, az eseményszámba ment. Most teleplakátozhatod a várost... passzív a nép, nagy a közöny, rengeteg a program, és kevés a pénz.

MN: Régen éppúgy csatáztatok a skinheadekkel, mint a rendőrökkel. Most mi a helyzet?

Vigi: Most nyugalom van.

Galacs: Valaha be voltak tiltva a koncertjeink, ma a rendőrség békén hagy - ez pozitív.

Vigi: Ezzel szemben a modernizáció azt hozta, hogy sok helyen olyan vállalkozók működtetnek klubokat, akiknek semmi közük a rock ´n´ rollhoz, az a fő profiljuk, hogy minél több forintot hasítsanak ki a dologból. Nem fizetnek a zenekaroknak, nincs se öltöző, se hidegzuhany, csak elmész, beviszed a közönséget, és semmi. Ha megjelenik a lemezünk, lejátsszuk Magyarországon a kötelező köröket, de többnyire külföldön turnézunk.

MN: Abban viszont nagyon otthon vagytok.

Vigi: Egy gyerekkori barátság miatt külföldön jó kapcsolataink alakultak ki, így évente megjárunk egy-két turnét, ami negyven-ötven koncertet jelent. Közép-Európában gyakorlatilag mindenhol voltunk: Németországban, Ausztriában, Svájcban, Hollandiában, Lengyelországban, Csehországban, Jugoszláviában. Északon Dániáig jutottunk.

MN: Külföldön mennyit vesznek ki a szövegekből?

Galacs: A kisugárzását értik. Olyanok vagyunk, amilyenek, és ha erre rááll a közönség, mindegy, hogy Belgrádban, Zürichben vagy Dél-Amerikában vagyunk.

Vigi: Néhány nótát eljátszunk angolul. Attól vagyunk sikeresek, hogy nem csinálunk hókuszpókuszt a fénnyel meg a látvánnyal, ami elvakítaná a közönséget. Az emberben van egy kis tűz, lemegy a klubba, száz-kétszáz kölyöknek bedugja az erősítőbe a stekkert, és az, ha megszólal...

Vigi: 1993-ban Szerbia oroszlánbarlangjában, Belgrádban jártunk. Akkor éppen csendesedett a háború, de még ment a lövöldözés.

Galacs: Több éve nem tartottak semmilyen zenei rendezvényt, mert bojkott volt az ország ellen. A főutcán csendőrök járkáltak szerb katonaruhában, nagy szakállal és kézifegyverekkel.

Vigi: Az autóúton kiégett, kilőtt járművek...

Galacs: ...mint egy fantasztikus filmben.

Vigi: Ott volt a Polyák és a Gerbovits is. Kitaláltuk, hogy a legvékonyabb vezesse az autót, mert ha rálőnek az autóra, nyilván a sofőrt akarják kilyukasztani. A Gerbovits volt a legvékonyabb, ő ült oda, hogy nehezebben találják el.

MN: És a közönség?

Galacs: Csak a szerbek jöttek. A horvátokkal háborúztak, hermetikusan le volt zárva köztük a határ. A Művészeti Akadémián léptünk fel, telt ház volt, óriási tömeg.

Vigi: Várták a bulit, lojálisak és kulturáltak voltak, a zenét művészetnek fogták fel. Egyetemistáknak, értelmes fiataloknak játszottunk, akik elítélték az öldöklést. Sok szerb barátunk mondta, hogy ez nem az ő játszmája, ezt a háborút senki nem kívánta a fiatalok közül.

MN: Jóval felhőtlenebb lehetett Svájcban.

Galacs: Svájc egy teljesen más világ, de ott sem gondtalan az élet. Munkanélküliség, globalizáció, környezetvédelem és a homoszexuálisok jogai - ezek a problémák.

Vigi: Nem a punkok a buzik, de ezt a témát így ne feszegessük. A punkok körében a házfoglalás megy, és a cirkusz a rendőrséggel mindig arról szól, hogy meddig maradhatnak. Azok a punkok, akikkel szemben annyi az előítélet, Zürichben népkonyhákat és színházat működtetnek, olyan szervezetten, hogy az ember ledöbben. És ez nem csak Svájcra érvényes, Nyugaton máshol is ez van.

Galacs: Bernben a lecsúszott embereknek jól felszerelt mozijuk és könyvtáruk van, a különböző nyelvű kiadványok között még magyart is találtam. Egy frankért ebédelhetsz a kínosan tiszta népkonyhán - ezek a dolgok nagyon szimpatikusak.

Vigi: Nem akarom Magyarországot bántani, de bőven van különbség a hazai és a nyugati punk életforma között. Itthon csupán egy jó buli...

Galacs: ...és csak a külsőségekben jelenik meg, ott pedig egy valós életforma. Az életük részévé vált, akár a politika.

MN: A németeknél mi újság?

Galacs: A német punkok kifejezetten a nácik ellen küzdenek. Németországban, ha valaki punk, az csak baloldali lehet, aki skinhead, az meg egyértelműen náci. Ez a viszony. Összecsapnak tüntetéseken és más rendezvényeken, Berlinben május 1-jén és Hannoverben a Káosz Napokon.

MN: És milyen a világra tekinteni Győrből?

Vigi: Nem vagyok nagy világmegfejtő. Néha tele a hócipő az egésszel, de vannak pillanatok, amikor az apró dolgok igen értékesnek tűnnek.

Galacs: Minden olyan, mint régen, csak másképpen.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.