A Pokoli lecke szerencsétlen és szellemtelen címe ellenére is sűrű, meglehetősen vaskos anyag. A koncepció egyszerű, de bravúrosan kivitelezett: a Kartel tagjai képregényhősök, akik kellemes dél-amerikai hangulatban éldegélnek, miközben erős magyar hatással dalolnak életről, halálról, szerelemről, bár ezen utóbbiról a már megszokott és bízvást sajátosnak nevezhető értelmezésben.
A Döglégy for presidenttel kezdődik tulajdonképpen az album, ami rögtön sláger, bár viccnek kicsit erős egy olyan országban, ahol reális esélye volt annak, hogy az angol királynő összefusson Torgyán Józseffel. Már itt megjelennek a gitárok, ami erősen megdobja a lemez zenei jellegét, bár visszahallgatva a korábbi albumok nyugati parti kegyetlen lassúi is élvezhetők.
Mostanra teljesen összeállt a csapat, Pierrot és a Kartel már szavak nélkül is megértik egymást, sehol sem érezhető a kompromisszum a rózsaszirmot szagolgató popzenész és a kezelhetetlen állatokból álló hiphop formáció együttműködésében. Ami kezdetben kihívás volt Pierrot számára, mostanra beépült a művészetébe, az anyagokon hallani, hogy nem megrendelésre szállítja őket, hanem mint sajátját írja az egyébként elképesztően húzós témákat.
A fentebb már említett Döglégy for president megadja az alaphangot, de Az ember legjobb barátja, az Egy pszichopata naplója és a Kőbánya blues II. is abszolút sláger, meg most, hogy belegondolok, A popszakma rémei és a Másnap is, tulajdonképpen a lemez fele hibátlan, a másik fele pedig kell ahhoz, hogy az első fele viszonyítható legyen.
A bravúros borítógrafikára már csak egy sor maradt, de hát ez mégiscsak egy lemezkritika, úgyhogy a többit majd a képzőművészet rovatban egy másik alkalommal.
Para-Kovács Imre
Private Moon Records, 2001
