Kiállítás: Üzemi balesetek (Magyar Sajtófotó 2000)

  • Solymosi Bálint
  • 2001. április 12.

Zene

Embertelen sor áll a kultúráldozatok türelmével a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. Ez volt a millenniumi esztendő, valahogy be kell jutni, vissza, hogy megnézhessük az úgynevezett sajtófotókon, mi volt. Hogy milyenek voltak azok a körülmények, melyek beragyogták munkás hétköznapjainkat, és tettek annyi magyart boldogtalanná, zavarodottá és kedélybeteggé, hogy már sem a Vöröskereszt, sem a családi pótlék, sem a honvédség nem tudott segíteni.
Embertelen sor áll a kultúráldozatok türelmével a Magyar Nemzeti Múzeum előtt. Ez volt a millenniumi esztendő, valahogy be kell jutni, vissza, hogy megnézhessük az úgynevezett sajtófotókon, mi volt. Hogy milyenek voltak azok a körülmények, melyek beragyogták munkás hétköznapjainkat, és tettek annyi magyart boldogtalanná, zavarodottá és kedélybeteggé, hogy már sem a Vöröskereszt, sem a családi pótlék, sem a honvédség nem tudott segíteni.Egy futballmeccs ideje alatt már a kiállítóterembe juthat a vizualitás inkvizítora. Izzadva, ájultan körülnéz: na ne!, zárt, kettős sorokba rendezett látogatók, a millenniumi ünnepeknek sose lesz végük.

Elkezdek szemezni Kovács Ágival,

jó az úszószemüvege, vakít a fiatalosra vett, lestrapált dicsfény, marad a fej a hátúszás végén, munka utáni precíz vázlat mindannyiónk tavalyi csillagáról (Szabó Miklós, Mai Nap). Amúgy szépen kimunkált színes fotók a sportolóinkról, nagyon tudtunk nekik örülni, az elfáradt, hazugságoktól ment tiszta arcoknak, testeknek, helyzeteknek, mindegy, hogy örömteljes vagy örömtelen; marad a pillanat utáni hiábavalóság elemi érzete (a magyarokban?), a vesztesek elkeseredésének tudománya és a "személyes drámák" tudattalan öröme. Győzelem. Ám valahogy hiányzik a sport (maga) (nem nekem).

Nem állok be a sorba, inkább keresek egy tiszta területet, ahol láthatnék valamit, de más is így gondolhatta; eszembe jutnak a szegény sajtófotósok, ahogy keresik a helyet, ahonnan látni és láttatni lehet, és aztán jól ellesznek egymás mellett. Jól megvannak itt is, a paravánokon a képeikkel, nincs zavaró momentum, egyöntetűen felhőtlenre véve minden; ilyen volt a tavalyi, millenniumi év?

Nem történt semmi

Volt néhány üzemi baleset. Volt néhány cirkuszi (politikai), már közröhejbe sem fulladó produkció. A Mindennapi élet - társadalom ábrázolása. A Margit körút felújításának egy jelenete, BOROZ", BOROZ", BOROZ" feliratú lakókocsi vagy bádogbarakk előtt néhány munkás, az előtérben vidéki terminátor a hatalmas aszfalttörővel kezében, harcba indul, dupla éhbérért (Kovalovszky Dániel). Mert kilakoltatták őket, az Izabella utcából önként távozik egy család; az asszony a szociális háló személytelen nyugalmába burkolózik, gyerekek bágyadtan sírnak, hol a férj?, most hamarjában nem jut eszembe (Kovács Bence, Népszabadság). Kint vannak az utcán a Corvin közi vének, de ma már senki sem hallgatja meg őket, hallgatagok, állnak, mintha az egyik plaza kerengőjében.

Akinek volt pénze,

az elutazott, és megállapíthatta, hogy Irakban sem könnyű a lakosságnak, sújtja a népet az embargó; megint a felszínezett, nyomorgó kisgyerekek. Stalter György Bombay utcáit járta, és talált egy mosodát, nagy tömböket komponált szép és pusztulékony ritmikai képletté, egyfajta esztétikai örökkévalóságot sugallva; e hatalmas, árnyalt felületek alkalmasabbnak látszanak a meditációra vagy egy minutányi képzelgésre - hogyan is vannak ott az emberek? A megérdemelt I. díjat (Szabó Barnabás) az ukrajnai magyar területeken élő romák lehetetlen helyzetéről, magáról a nincstelenség létéről szóló képsorozata kapta. Volt még egy ember, a sínek között tolta hajnali napfényben csillámló biciklijét, egy vasutas a vasutassztrájk idején, valami elárvult érdeklődés az arcán, hogy talán van remény (Németh György). Tetszett.

Máskülönben meg úgy éreztem, hogy sajtófotók nélkül könnyebben felismerném, elképzelném azokat a világokat és helyzeteket, melyekről a képek hivatottak tudósítani. Mintha valami szemérmes képzelgés eredményei volnának, a magyar plakátok és magazinok pszeudoszociografikus és pszeudoesztétikus divathullámának féltékenységről árulkodó utánérzetei. Holott

más volna a dolguk

Ez nem a nyugodt és bölcs távolságtartás, nem az objektív veszett, isteni hidege, nem "szenzációhajhászás", ahogy mondták, hanem a mindennapi racionalitás érdektelensége. Mintha nem is volnának valós események, tények, csak annyiban, amennyiben szükségét látjuk egy reklámfotónak. A hülyeségnek. Az üzemi baleseteknek.

Mindazonáltal "ügyes" és "érdekes" munkák ezek. Hír kategóriában I díjas, a MÚOSZ nagydíjasa és az Év sajtófotója az, mikor Göncz Árpád leköszön, s derült kedvességgel megy Mádl előtt, ki lehunyt szemmel, nevetőrohamát tartva vissza nyugtázza a tényt. Hogy? (Gárdi Balázs, Népszabadság.)

Zsáner és humor: egyik hódolója csókot nyom Torgyán arcocskájára. (Nem annyira vicces, mint amennyire zsánertalan.) (I. díj: Habik Csaba, Magyar Hírlap.)

Képriport kategóriában I. díjas a Világbank és a Valutaalapok prágai közgyűlése elleni tüntetésről készült sorozat lett; punkok röhögnek egy padon, míg el nem indul a rendőrök rohama; száguld egy konténer, szóval klassz (Domaniczky Tivadar, Népszabadság).

Sport kategóriában az olimpiai nyeretlenekről készült képek kapták az I. díjat (Danis Barna, Nemzeti Sport). Az Emberábrázolások - portré frontvonalra behívott fotók a legszerencsétlenebbek talán, erőltetettek és erőtlenek. Vélhetően ezért egy sorozatot díjaztak, azt mutatja be, hogyan él hazánk egyetlen vastüdős légzésbénultja. (Az I. díj Markovics Ferencé.)

A zsűri tisztes tagjainak átkozottul nehéz dolguk lehetett, teljesen fölösleges volna feldúlnom az általuk kialakított értékrendet, végül is egységesen magas színvonalon dolgozó fotósok munkáit lehet látni.

A kiállítást egyébként egyöntetűen uralja az árvíz és a tűzár; mint politikai (és történelmi) emlékezetünket a döglött halak (fejek) bűze. Jut eszembe, Természet és környezet kategóriában I. díjas a ciánnal és nehézfémekkel szennyezett vizű Szamosról és Tiszáról készült képekkel Gárdi Balázs (Népszabadság), Művészet és tudomány kategóriában pedig Sopronyi Gyula (Népszabadság) Cinetrip a Rudas fürdőben című sorozatával. Úgy látszik, a millenniumi eszetlenkedésben ilyen a magyar. Előre tűzön-vízen lát.

Solymosi Bálint

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.