Elkezdek szemezni Kovács Ágival,
jó az úszószemüvege, vakít a fiatalosra vett, lestrapált dicsfény, marad a fej a hátúszás végén, munka utáni precíz vázlat mindannyiónk tavalyi csillagáról (Szabó Miklós, Mai Nap). Amúgy szépen kimunkált színes fotók a sportolóinkról, nagyon tudtunk nekik örülni, az elfáradt, hazugságoktól ment tiszta arcoknak, testeknek, helyzeteknek, mindegy, hogy örömteljes vagy örömtelen; marad a pillanat utáni hiábavalóság elemi érzete (a magyarokban?), a vesztesek elkeseredésének tudománya és a "személyes drámák" tudattalan öröme. Győzelem. Ám valahogy hiányzik a sport (maga) (nem nekem).
Nem állok be a sorba, inkább keresek egy tiszta területet, ahol láthatnék valamit, de más is így gondolhatta; eszembe jutnak a szegény sajtófotósok, ahogy keresik a helyet, ahonnan látni és láttatni lehet, és aztán jól ellesznek egymás mellett. Jól megvannak itt is, a paravánokon a képeikkel, nincs zavaró momentum, egyöntetűen felhőtlenre véve minden; ilyen volt a tavalyi, millenniumi év?
Nem történt semmi
Volt néhány üzemi baleset. Volt néhány cirkuszi (politikai), már közröhejbe sem fulladó produkció. A Mindennapi élet - társadalom ábrázolása. A Margit körút felújításának egy jelenete, BOROZ", BOROZ", BOROZ" feliratú lakókocsi vagy bádogbarakk előtt néhány munkás, az előtérben vidéki terminátor a hatalmas aszfalttörővel kezében, harcba indul, dupla éhbérért (Kovalovszky Dániel). Mert kilakoltatták őket, az Izabella utcából önként távozik egy család; az asszony a szociális háló személytelen nyugalmába burkolózik, gyerekek bágyadtan sírnak, hol a férj?, most hamarjában nem jut eszembe (Kovács Bence, Népszabadság). Kint vannak az utcán a Corvin közi vének, de ma már senki sem hallgatja meg őket, hallgatagok, állnak, mintha az egyik plaza kerengőjében.
Akinek volt pénze,
az elutazott, és megállapíthatta, hogy Irakban sem könnyű a lakosságnak, sújtja a népet az embargó; megint a felszínezett, nyomorgó kisgyerekek. Stalter György Bombay utcáit járta, és talált egy mosodát, nagy tömböket komponált szép és pusztulékony ritmikai képletté, egyfajta esztétikai örökkévalóságot sugallva; e hatalmas, árnyalt felületek alkalmasabbnak látszanak a meditációra vagy egy minutányi képzelgésre - hogyan is vannak ott az emberek? A megérdemelt I. díjat (Szabó Barnabás) az ukrajnai magyar területeken élő romák lehetetlen helyzetéről, magáról a nincstelenség létéről szóló képsorozata kapta. Volt még egy ember, a sínek között tolta hajnali napfényben csillámló biciklijét, egy vasutas a vasutassztrájk idején, valami elárvult érdeklődés az arcán, hogy talán van remény (Németh György). Tetszett.
Máskülönben meg úgy éreztem, hogy sajtófotók nélkül könnyebben felismerném, elképzelném azokat a világokat és helyzeteket, melyekről a képek hivatottak tudósítani. Mintha valami szemérmes képzelgés eredményei volnának, a magyar plakátok és magazinok pszeudoszociografikus és pszeudoesztétikus divathullámának féltékenységről árulkodó utánérzetei. Holott
más volna a dolguk
Ez nem a nyugodt és bölcs távolságtartás, nem az objektív veszett, isteni hidege, nem "szenzációhajhászás", ahogy mondták, hanem a mindennapi racionalitás érdektelensége. Mintha nem is volnának valós események, tények, csak annyiban, amennyiben szükségét látjuk egy reklámfotónak. A hülyeségnek. Az üzemi baleseteknek.
Mindazonáltal "ügyes" és "érdekes" munkák ezek. Hír kategóriában I díjas, a MÚOSZ nagydíjasa és az Év sajtófotója az, mikor Göncz Árpád leköszön, s derült kedvességgel megy Mádl előtt, ki lehunyt szemmel, nevetőrohamát tartva vissza nyugtázza a tényt. Hogy? (Gárdi Balázs, Népszabadság.)
Zsáner és humor: egyik hódolója csókot nyom Torgyán arcocskájára. (Nem annyira vicces, mint amennyire zsánertalan.) (I. díj: Habik Csaba, Magyar Hírlap.)
Képriport kategóriában I. díjas a Világbank és a Valutaalapok prágai közgyűlése elleni tüntetésről készült sorozat lett; punkok röhögnek egy padon, míg el nem indul a rendőrök rohama; száguld egy konténer, szóval klassz (Domaniczky Tivadar, Népszabadság).
Sport kategóriában az olimpiai nyeretlenekről készült képek kapták az I. díjat (Danis Barna, Nemzeti Sport). Az Emberábrázolások - portré frontvonalra behívott fotók a legszerencsétlenebbek talán, erőltetettek és erőtlenek. Vélhetően ezért egy sorozatot díjaztak, azt mutatja be, hogyan él hazánk egyetlen vastüdős légzésbénultja. (Az I. díj Markovics Ferencé.)
A zsűri tisztes tagjainak átkozottul nehéz dolguk lehetett, teljesen fölösleges volna feldúlnom az általuk kialakított értékrendet, végül is egységesen magas színvonalon dolgozó fotósok munkáit lehet látni.
A kiállítást egyébként egyöntetűen uralja az árvíz és a tűzár; mint politikai (és történelmi) emlékezetünket a döglött halak (fejek) bűze. Jut eszembe, Természet és környezet kategóriában I. díjas a ciánnal és nehézfémekkel szennyezett vizű Szamosról és Tiszáról készült képekkel Gárdi Balázs (Népszabadság), Művészet és tudomány kategóriában pedig Sopronyi Gyula (Népszabadság) Cinetrip a Rudas fürdőben című sorozatával. Úgy látszik, a millenniumi eszetlenkedésben ilyen a magyar. Előre tűzön-vízen lát.
Solymosi Bálint
