Az író első kötetének rokokó játékossága és permanens derűje engem, látszólag paradox módon, éppen az irodalom (és saját magam) komolyan vételére és felelősségére figyelmeztet, olyannyira, hogy hatásvadász kezdőmondatomat az utolsó előtti bekezdés elejére száműztem, hogy mielőbb tisztázhassam a könyvet egy kézenfekvő, ám jogtalan vád alól.
Arról van szó, hogy ebben az "irodalmi tükörlabirintusban" - ahogy Tóth Krisztina nevezi a fülszövegben - vers, novella, esszé és fordítás játszik egymásba, így aztán könnyen éled a gyanú, hogy egy pályakezdő "összegereblyézett" munkáit adta ki a József Attila Kör. De aki végigtekint a 24 éves író tekintélyes publikációs listáján, látja tanulmányait, esszéit, könyv- és filmkritikáit, fordításait, verseit és novelláit a legjobb (irodalmi) lapokban, az hamar rájön, hogy a kötet nem szedett-vedett gyűjtemény, hanem tudatos válogatás.
Jól szerkesztett - ez a közhely a Repülési kézikönyvről szólva elkerülhetetlen. Szembeszökő, ahogy - mint Baudelaire versében szín, hang és illat - két különböző írásból "egymásba csendül" egy-egy szó, jelenet, motívum. Ez olykor egészen direkt: a kötetzáró novella főhőse a Barokk olvasóterem című írás cselekményének egyik emlékezetes mozzanatát álmodja meg; néha pedig csak sejthető, mint A részeg hajó-fordítás és az azt szimmetrikusan keretező írások összefüggései. Precíz komponáltság jellemzi magukat az írásokat is, ám ez, különösen a verseknél, sokszor inkább zavaró.
Az egész vállalkozás nagyszerűsége ugyanis nem fedheti el az egyes szövegek (egyes részleteinek) relatív gyengeségét - nagyok a különbségek. A versek között ott a klasszikus szépségű Mint Genkyu-en kertje Japánban (kezdődő szerelmek elmélyítéséhez ajánlott) és a külön tanulmányt érdemlő, szonettekből álló, kapcsolatelemző lírai dialógus, a Kettős - de ott Az utolsó nyár is, unalmas rímeivel, mosolyogtató sznobizmusával, kiszámítható befejezésével. A prózák között nincsen kifejezetten rossz, csak egy-egy mondatot, hasonlatot, szófordulatot érzek modorosnak, mesterkéltnek, illetve rendre belefuthatunk "az életbenÉ" kezdetű bölcselmekbe is. Mindezekre a visszásságokra a narrátor legtöbbször reflektál, ellenpontoz - de attól még idegesítők, a hosszú olasz és latin idézetekről, a sok angol és francia kifejezésről nem is beszélve. Üdítő viszont a prózák finomtól az obszcénig terjedő humora, rossz poén alig-alig akad (kivétel a Velencei fejezet teljesen fölösleges galambepizódja: "Dr. Burroghy Tubic, a Velencei Galambkongresszus idei soros elnökeÉ" stb.). Kiemelkedő teljesítmény a kötetet nyitó és záró két novella, az önironikus Hogyan fejezheti be az ember az írást? és A hiánycikkek boltja. Utóbbi borgesi leleménnyel elegyít (lány)regényes cselekményt és filozófiát, sok önreflexióval és utalással. (Fikció és valóság - micsoda meglepetés - egybemosódik: a Dunajcsik egyik álnevét viselő főhős a Dunajcsik blogját olvasó lány szobájában a számára ismeretlen könyvek között említ egy Dunajcsik által fordított regényt például.)
Hiba volt Borgest emlegetnem, hiszen ha számba akarnánk venni a kötetben fellelhető hatásokat, utalásokat és parafrázisokat, könynyen zavarba jönnénk attól a gazdagságtól, amit találunk. Wagner, Greenaway, Calvino és még sokan mások csak mellékszereplők, Proust és Kafka, Szentkuthy és Nádas azonban már jóval gyakoribb vendég(szöveg)ek. Nem akármilyen parafrázist érdemelt ki magának József Attila (Eszméletvesztés), Esterházy Péter (Egy srác) és Tóth Krisztina (Ködök éve). Megkapó, hogy ezek a hatások és utalások milyen jól megférnek egy írói világban, amelynek létmódja a műfajok közti átjárás, amely egyszerre kissé archaikus (jambusok, rímek, operák) és 21. századi (blogok, fórumok, laptopok) - valahogy mégis homogén.
Dunajcsik Mátyás meleg. Ennek a mondatnak - igazságtartalmától függetlenül - látszólag nem sok keresnivalója van egy irodalmi kritikában. Ha azonban félretesszük szemellenzőnket és vaskalapunkat, és bevalljuk magunknak, hogy igen, mi is csípőből referenciálisan olvasunk, tehát külső információk és a szövegei alapján folyamatosan megalkotunk egy szerzőképet, ami aztán visszahat a szövegértelmezésre, ami visszahat a szerzőképre és így tovább - ha ezt belátjuk, akkor igenis fontos, hogy a Repülési kézikönyv szerzőjéről elhihető, hogy homoszexuális. Ami mellesleg igazi szemantikai adu ász: a kiüresedett klisék (szex, szerelem, gyengédség) és a megsárgult metaforák egyszerre életesebben kezdenek el viselkedni, miközben az olvasó a magyar nyelvű szépirodalomban eddig jobbára ismeretlen tájakon járhat. Mondanom sem kell, hogy a nemiségről szóló diskurzusoknak is eminens tárgya lehet a kötet.
József Attila Kör, L'Harmattan Kiadó, 2007, 182 oldal, 1500 Ft
