Az utóbbi években, amikor az egykori Jugoszlávia felé kagylóztunk, jobbára ugyanazokról az előadókról érkezett hír. Tetszenek tudni, Szerbiából Boban Markovic, Macedóniából a Kocani Orkestar, Ferus Mustafov vagy Esma Redzepova - aztán passz, már legalábbis a lemezpiacon. Szóval ideje volt, hogy frissüljön a vér; tavalyelőtt közvetve a Mostar Sevdah Reunion is felmerült ugyan, amikor Saban Bajramovic A Gypsy Legend című lemezéről beszéltünk. Bajramovicot is ez a társaság kísérte ugyanis.
A Mostar Sevdah Reunion története nehezen választható el a jugoszláviai háború történetétől. Az énekes Ilijaz Delic 1990-ben még Belgrádban élt és énekelt, onnan tért vissza Mostarba, amikor már nem bírta gyomorral, hogy a szerb nacionalistáknak szerb nacionalista dalokat énekeljen. Ugyanabban az évben Ilijaz Buttler énekesnő is odébbállt Belgrádból - ő történetesen Németországba költözött, és felhagyott a pályafutásával. A klarinétos-harmonikás Mustafa Santic végigharcolta a háborút, azután szegődött Ilijaz kíséretébe; és miután találkozott a mostari rádióban Dragi Sentic szerkesztővel, lényegében meg is alakulhatott volna a zenekar. Csakhogy Dragi épp Hollandiába nősült, ahol még öt éven át "kotlott" a hangvételen, úgyhogy már 1999-et írtunk, amikor végre szárba szökkent a Mostar Sevdah Reunion hiteles története.
De pusztán a "sevdah" históriája sem elhanyagolható. Ez a török szó eredetileg azt jelentette, hogy "szerelem", de mire bosnyák zenei stílussá nőtte ki magát, a jelentéskörébe befúrta magát a "melankólia" is (most nem beszélve a boszniai keresztények, zsidók és cigányok dalainak hatásáról). Egy olyan kávéházi stílus alakult így ki, amely nem kevésbé nevezetes rokonsággal bír, mint a zöld-foki morna vagy a portugál fadó - a sevdalinka ennek az intimitásnak, személyességnek a jegyében terjedt el úgy is mint "balkáni blues".
Ami pedig a Mostar Sevdah Reunion Titkos kapuját illeti, amögött hegedűt, bőgőt, klarinétot, harmonikát, gitárt és hozzájuk elképesztő felkészültséget hallunk. Az efféle sevdalinkát nevezhetjük városi népzenének, bluesnak, olykor dzsessznek is, de nem hinném, hogy a dobozolással most messzire jutnánk. Inkább azt tanácsos kiemelni, ami kitűnik valóban: a frissessége ellenére is veretes-historikus hangot, akár a reménytelen szerelemnek, akár a lebombázott öreg hídnak a súlyával. Kár, talán csak az kár, hogy Ilijaz hangját "megkímélte" az a végzetes-szenvedélyes "érintettség", amely Bajramovic lemezét olyan ellenállhatatlanná tette.
A szerb Ljiljana és a bosnyák Mostar Sevdah Reunion közös lemeze - Boban Markovic szólóival - távolabbra mutat a sevdalinkánál, ez inkább a Bajramovic-album párjának tekinthető. Az ilyenbe csurig belefér a Balkán, mint ahogy csurig belefér a "cigány lélek" is, bármily semmitmondó egy ilyen közhelyes, szlogenízű cím. Sőt. Nina Simone és Cesaria Evora is belefér, pedig figyeljék csak, Ljiljana alig nyitja ki a száját. És figyeljék csak, hogy dől, és micsoda kesernyés melegség dől belőle mégis - szerethetőbb anyát igazán nem kívánhatunk magunknak arról az égtájról!
Snail Records, 2003
