Napokkal a ferihegyi baleset előtt kitoloncolták a vétkes sofőr autójában utazó nepáliakat

  • narancs.hu
  • 2024. április 27.

Bűn

A halálos balesetet okozó embercsempészt és a hétfős nepáli csoportot még mindig keresik.

Három nappal a két halálos áldozatot követelő ferihegyi úti baleset előtt kitoloncolták Magyarországról azt a hétfős nepáli csoportot, akiket a karambolt okozó embercsempész szállított – tudta meg az RTL Híradó.

A múlt csütörtök éjjel történt ütközésben a szabályosan közlekedő autó két utasa halt meg. A balesetet Iavorschi Nicolai 21 éves moldovai állampolgár okozta, aki egy Volkswagen Touareget vezetett a repülőtér irányából a belváros felé. Utasai nepáliak voltak, akiket a baleset miatt segíteni megállók és a környéken lakók láttak elmenekülni a helyszínről, ketten azonban a kocsiban felejtették irataikat, így a rendőrség be tudta azonosítani őket, és már másnap körözést adott ki ellenük. Az RTL úgy tudja,

a hét fős nepáli csoport négy nappal a baleset előtt, Bács-Kiskun megyében bukott le, másnap pedig ki is toloncolták őket az országból, a moldáv embercsempész azonban sikeresen visszahozta őket.

A Telex emlékeztetett, a rendőrség még mindig keresi a sofőrt, aki ellen elfogatóparancs van érvényben, és nagy valószínűséggel börtönbüntetés vár rá. Keresik a nepáliakat is, akik ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indulhat eljárás, majd ismét kitoloncolhatják őket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.