Gyurcsány: "Ez a kormány törvénytelen"
A DK elnöke évértékelő beszédet mondott a párt tisztújító kongresszusán.
A DK elnöke évértékelő beszédet mondott a párt tisztújító kongresszusán.
Takács Péter szerint a kormány nagyon törekszik együttműködni az orvosi kamarával, de valahogy nem jön össze.
És még mindig csörögnek a telefonok.
Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz a párt.
Templom, uszoda, temető és üzlet is szenvedett kárt a szombati szélviharban.
Munka van, készülni kell a rendszer utáni világra.
A kamara szerint nincs más lehetőség, a helyzet kritkus.
A lap pert vesztett, de nem fizette ki a perköltséget. Most már a végrehajtási költséget is muszáj lesz.
38 ezer forint volt az eredeti összeg, de „a kialakult gazdasági helyzet miatt” 960 ezer lett.
A diáklány jelenleg Budapesten tanul. Egy reggeli műsorban beszélt a nagy port kavart beszédét követő fejleményekről.
A baloldali pártok követői átlagosan 50 fölött járnak, sőt, a DK-sok inkább hatvanasok.
Szórólapon állította az önkormányzat, hogy nem lesz napi 40 ezer köbméter a gyár vízigénye. A tanulmány szerint viszont ezt az értéket jóval meghaladhatja az üzem fogyasztása.
Berec Zsolt a megyei közgyűlés alelnöke volt, több tárgyaláson is részt vett, viszont semmire nem emlékszik abból, ami ezeken elhangzott.