Karácsony szerint az M0-st nem fizetőssé, hanem ingyenessé kell tenni
Autósüldözéssel vádolja a Fideszt a főpolgármester.
Autósüldözéssel vádolja a Fideszt a főpolgármester.
A törekvés világméretű "mélyállam" létrehozására irányul Orbán örökségének bebetonozására.
Sepsi Enikő lesz. Kiderült, miért volt két pályázat és miért távozott Szarka Gábor kancellár.
A havi elszámolási rendszer visszamenőlegesen lehetetlenítené el a beruházások megtérülését.
A szavazásra jogosultak több mint fele távol maradt. Az érvényesen szavazók többsége (86%) viszont nem szeretne bányát.
A tiltást jelző táblát pedig lefestették.
Aligha maradhat így az idők végezetéig, hogy nem rendeztünk olimpiát, mondta a miniszterelnök.
Olaszországba utazott a köztársasági elnök.
Évi 150 milliárdot, öt Mészáros-féle luxusjacht árát várja ettől a fideszes államvezetés. A teljes M0-ás is fizetős lehet.
A külügyminiszter testhez simuló Armani-pólóban beszélt a tihanyi Tranzit politikai „fesztiválon”.
Nem egy, hanem öt pályázóról tudunk, de a minisztérium favoritja még mindig Keller András lehet, aki ellen kézzel-lábbal tiltakoznak a Zeneakadémián. Elolvastuk a hegedűművész-karmester pályázatát.
Minél idősebb valaki, annál inkább elszegényedik.