Spam mappába is kerülhettek fenyegető e-mailek

  • narancs.hu
  • 2024. május 14.

Belpol

A Nyugat.hu szerint több iskola is érintett lehet a hétfői bombariadóláncban, csak sok helyen a levelező program iktatta az üzenetet.

Bombariadó miatt ki kellett üríteni hétfőn hét iskolát Magyarországon. Két szegedi, két szombathelyi, egy budapesti, egy kulcsi és egy nyíregyházi oktatási intézmény kapott robbantással fenyegető üzenetet e-mailben.  A rendőrség sehol sem talált pokolgépet, és a fél tizenkettőre beígért robbanás el is maradt.

A nyugat.hu arról ír, hogy az a bizonyos e-mail első pillantásra nem tűnt fenyegetésnek, a tárgy rubrikában lévő szöveg sem utalt a tartalomra. Látszólag egy könyvkiadó volt a levél feladója. A lap szerint jóval több iskolához eljuthatott az e-mail, csak nem olvasták el, mert reklámnak tűnt, esetleg eleve a spam mappába rakta a levelezőprogram.

Az ügyben közveszéllyel fenyegetés miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája vizsgálódik.

A nyugat.hu egy olvasó levele alapján arról ír, hogy ezekre a helyzetekre érdemes lenne fölkészülni, megszervezni, hogy ha ki kell üríteni az iskolát, hogyan értesítsék a gyerekek szüleit.

„Nincs már napló, a felszerelések maradnak, a gyerekek az iskolában nem telefonozhatnak, alsóban nem is vihetnek magukkal mobilt. A KRÉTA felületen vannak meg a szülők telefonszámai, amiket csak internet-előfizetéssel és okostelefonnal érhetnek el a pedagógusok (ha működik), mert máshol nem tarthatók az elérhetőségek (GDPR). A pedagógusok többsége 50-60 év felett van, így sokaknak nincs is okostelefonja, így a »riadólánc« a szülőknek elég nehezen adható le... Órákba telt, mire elfogytak a gyerekek a gyülekező pontról ” – ídézte az olvasót a dunántúli hírportál.

Szlovákiában egy hete ezernél több iskola, és jó néhány egyéb intézmény, szaküzlet kapott fenyegető üzenetet:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.