A DK és a Momentum is kiszélesítené a vitát az EP-jelöltek körében

  • narancs.hu
  • 2024. május 18.

Belpol

A DK a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét, a Momentum a Tisza Párt "valódi listavezetőjét" várja vitára.

"Vitára hívjuk a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét" – írja közleményében a Demokratikus Koalíció (DK).

Mint fogalmaznak, "a demokratikus vita jó, az embereknek joga van tudni az EP-választás előtt, hogy a pártok, politikusok milyen Európa-képet képviselnek. A felmérések szerint csak a Fidesznek, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájának és a Tisza Pártnak van esélye arra, hogy több képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe. Vagyis érdemes megnézni, hogy ezek a politikusok mit képviselnek. Mert nemcsak a listavezetők lesznek ezeknél a pártoknál EP-képviselők, sőt a Tisza párt esetén a listavezető maga mondta, hogy ő nem lesz az."

Ezért a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjei vitára hívják a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét: 

  • Dr. Molnár Csaba várja Gál Kingát és Dávid Dórát. 
  • Dr. Vadai Ágnes várja Gyürk Andrást és Tarr Zoltánt. 
  • Rónai Sándor várja Győrffy Balázst és dr. Kulja Andrást. 
  • Tüttő Katalin várja Hölvényi Györgyöt és Lakos Esztert. 

"Nincsenek feltételeink. Lehet bármikor, bárhogy. Lehet pártonként egy fővel, külön, de lehet akár többen is. Nekünk minden megfelelő. Ha a többiek azt akarják, hogy ne álljunk meg az ötödik helyezettnél, nekünk úgy is jó" – írja közleményében a DK.

A Momentum is bővítené a vitakört: Miután a TISZA Párt nem vett részt a tegnapi Partizán-vitán, Cseh Katalin vitára hívta Dávid Dórát, a TISZA valódi listavezetőjét, és három kérdést is megfogalmazott felé:

“Tisztelt Dávid Dóra, nem tudom, követte-e tegnap a Partizán csatornáján az EP-listavezetőknek rendezett vitát - én a magam részéről egy hiánypótló rendezvénynek tartom, nagyon fontos kérdésekben ismerhették meg a választók a jelöltek álláspontját, terveit és eredményeit.

Magyar Péter hiányzott erről a vitáról. Viszont lehetőség még lesz, hogy a TISZA Párt is bemutathassa a terveit egy demokratikus vita keretében - például szerdán, a Szabadság Körei által szervezett vitán, amelyen a Momentumot képviselve én is ott leszek, és amelyre Önt is meghívták.”

Cseh Katalin 3 kérdést is feltett Dávid Dórának, amire a Momentum korábban nem kapott választ Magyar Pétertől:

  • Akkor is odaadná az uniós pénzeket Orbán Viktor kormányának, ha az semmilyen antikorrupciós garanciát nem adna a pénzek szabályos elköltésére?
  • Akkor is békét kellene kötnie Ukrajnának Oroszországgal, ha ez jelentős ukrán területek feladásával járna?
  • Akkor is az európai integráció gyengítése mellett érvel, ha ezzel az EU végleg elveszítené nagyhatalmi státuszát az USA és Kína mellett?

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.