Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Ezek az adatok nem csak arról tanúskodnak, hogyan állnak a pártok pár héttel a megmérettetés előtt, de az egyik fél számára kedvező számok – pláne ha azokat különféle variációban több egymástól látszólag független felmérésben is viszontlátja a szavazópolgár – nyilván fokozott magabiztosságot kölcsönöz a versenyben vezető párt híveinek (az utóbbi hónapokban kijött adatok tükrében ez egyértelműen a Tisza), illetve bizonytalanságot, esetleg elkeseredettséget szülhet a versenyben lemaradók körében. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem igaz a Fideszre, amelynek vezetőiből csak még agresszívebb kampányolást hoznak elő a kedvezőtlen, habár a nyilvánosság előtt jórészt tagadott számok. Az viszont, hogy valami nem stimmelhet a százalékokkal, az is mutatja, hogy immár Orbán főszereplésével, egyben személyes irányításával zajlik a finomkodástól mentes, agresszív kommunikációval, riogatással és a szokásos szavazatvásárlással teljes kampány.
Kinek van igaza?
A politikai közvélemény-kutatások lassacskán már százéves történetében számos példát lehet találni arra, hogy a számok tükrében már nyertesnek vélt politikai szereplő, párt bónusz szavazatokat húzhat be (a bandwagon effectet 〈utánfutóhatás〉 ráadásul még a 19. században írták le, az amerikai demokrácia körülményei között; a jelenség lényege, hogy valaki azért tesz valamit – esetünkben úgy szavaz valakire –, mert azt látja, hogy mások is azt csinálják). Nos, ilyenre nálunk is akadhat példa: a Tisza is kasszírozhat olyan, pártválasztásukban a felmérések tanúsága szerint még bizonytalan szavazókat, akik a trendibb pártra szavaznak. Ám arra mérget vehetünk, Magyar Péter és pártja aligha fog előre inni a medve bőrére, amíg ellenfele a sok tekintetben óriási erőfölényben lévő, a piszkos eszközökkel is elért győzelmek terén pedig rutinos Fidesz, illetve személyesen Orbán. A Fidesz módszereihez hozzátartozik, hogy a számára kedvezőtlen adatok után saját holdudvarába tartozó kutatócégek számaival válaszol – amelyek rendre köszönőviszonyban sincsenek a többiek adataival. Némileg rejtély, hogy látszólag ugyanazon sokaságból vett reprezentatív mintára hogyan jöhet ki ekkora, ráadásul a szinkron és diakrón metszetekben is érvényesülő diszkrepancia, ami már szakmai, módszertani kérdéseket is felvet. Tudjuk jól, a „Kinek van igaza?” kérdés ilyen esetekben nem egykönnyen válaszolható meg; a mért adatok verifikációja akkor történhetne meg, ha az adatfelvétellel egy időben rögvest tartanának egy próba- (vagy rögtön éles) választást is. Annyit már Mráz Ágoston Sámuel, a deklaráltan kormánypárti Nézőpont Intézet vezetője (utoljára még februárban publikáltak felmérést azzal, hogy a végül az urnához járulók között 4 százalékkal nyerne a Fidesz a Tisza előtt) is elárult egy szakmai vitán, hogy a Nézőpontnál sok mindent számításba vesznek azon felül, hogy ki melyik párt mellett teszi le öntudatosan a voksot. És azután értékválasztásaik, attitűdjeik, esetleg korábbi szavazói döntéseik alapján rendre több Fidesz-szavazót találnak meg, mint a független közvélemény-kutatók.
Utóbbiak közül ismeretes módon leginkább a pár hete már 20 százalékos Tisza-előnyt mérő Medián hívta ki maga ellen a kormánypárt haragját, és ez Hann Endre és intézete elleni diszkreditáló szándékú kampányban csúcsosodott ki. Habár az elsőre jogtalannak tűnő módon megszerzett nyers, korrigálatlan adatsorok elfogult és szakmaiatlan petraktálása (ráadásul Deák Dániel hiteltelen előadásában) önmagában is számos kérdést felvet, hatása sem egyértelmű. Ráadásul a historikus adatok elemzése nyomán (mint ebből az alapos analízisből kitűnik) láthatja bárki, hogy a Medián korántsem mindig mérte alul a Fideszt, miközben a rendszeres felmérők között, az utolsó adatfelvételt nézve ők tévedtek a legkevesebbet.
Mennyi az annyi?
Bár lehet, hogy a publikált adatait tekintve a többséggel szembemenő Nézőpont és a többi kormánypárti közvélemény-kutató számait a pillanatnyi helyzet helyett inkább az április 12-re kitűzött célszámoknak érdemes tekinteni, valójában a nem kormánypárti intézetek inkább egy irányba húzó számai is felvetnek kérdéseket. Legutóbb egy beszélgetésen Tóka Gábor társadalomkutató, a 444-en futó Vox Populi blog szerzője fogalmazta meg kétségeit azt illetően, hogy tényleg olyan nagy (a biztosan szavazó pártválasztók között immár kétszámjegyű) a Tisza előnye – a már idézett Medián-pollnál ugyan csekélyebb mértékű, de mondjuk a legutóbb kutatási eredményt publikáló IDEA Intézet szerint 12 százalékos. Tóka meglátása szerint ez különbség kisebb: inkább 6-7 százalékos a Tisza-előny – a független intézetek ugyanis, korántsem holmi rosszindulatból fakadóan, rendre alábecsülik a Fidesz szavazóinak számát. Mindez viszonylag új jelenség, hiszen 2018-ig bezárólag inkább az volt a tendencia, hogy független közvélemény-kutatók felülbecsülték a fideszes szavazók számát. A megkérdezettek szívesen említettek egy folyamatosan offenzívában (és nyerésben) lévő pártot, de nem mindig szavaztak rá. 2022-ben ez már kevésbé érvényesült, talán nem függetlenül attól, hogy a Fidesz ekkor tudott végül mozgósítani a legtöbb, a hagyományos magszavazói rétegeken kívüli, politikailag nem is mindig tudatos csoportokat. Tóka maga úgy sejti (habár ezt a hipotézist ismét csak nehéz lenne verifikálni), hogy a független közvélemény-kutatók akár 4-5 százalékkal is alulmérik a Fideszt. Hagyatkozik itt a Minerva Intézet korábbi mérésére, amelynek során megkérdezték azt is, hogy ha családi beszélgetéseken szóba kerül a politika, akkor bekapcsolódik-e a csevejbe az adott illető. Nos, a tiszások 80 százalék felett válaszolták azt, hogy igen, míg a fideszeseknek csupán nagyjából 50 százaléka mutatkozik aktívnak közéleti kérdésekben.
Ez alapján valószínűsíthető, hogy sokan akkor sem vallják meg határozott világnézeti alapú pártkötődésüket, ha közvélemény-kutatók faggatják őket
– pláne, ha azok nem is „baráti” cégek. Ez alapján Tóka 40-41 százalékra teszi a Fidesz támogatóit – és ha ehhez hozzávesszük a legtöbb intézet szerint is bejutónak számító Mi Hazánkra adott (egyelőre még szintén bizonytalan számú) voksokat, akkor az jelentősen megnehezítheti a legnagyobb (de mondjuk csak relatív többséget szerző) párt esélyeit a kormányalakításra.
A bizonytalanok és a problémáik
A másik, nem kevésbé fontos és számos bizonytalanságot rejtő tényező a pártválasztásukat, illetve részvételi szándékukat tekintve bizonytalanok aktivitásának és a szavazóurnánál is érvényesülő preferenciáinak megbecsülése. Erre tett kísérletet a Republikon Intézet a februári pártpreferencia-kutatásukkal egyidőben zajlott adatfelvételen alapuló legutóbbi elemzésében. Ennek nyomán számos izgalmas, bár némely elemében vitatható megállapításra jutottak. Magyarországon ezek szerint a felnőtt korú magyar lakosság mintegy 23 százaléka bizonytalan a pártválasztását illetően, ez nagyjából 1,8 millió embert jelent. A bizonytalanok és a pártválasztók között demográfiai és politikai jellegű törésvonalak is húzódnak: a bizonytalanok körében ugyanis felülreprezentáltak a 40 év felettiek, a vidéki városokban élők, a szakmunkások. A bizonytalanok fele szinte biztosan nem vesz részt a választáson és mindössze egyötödük részvételében lehetünk bizonyosak. A bizonytalanok körében ugyanakkor láthatóan több tartaléka van Magyar Péternek, mint Orbán Viktornak. Ezt azonban árnyalja, hogy némileg többségben vannak azok, akik szerint nem fog sikerülni a kormányváltás. A bizonytalanok körében alulreprezentáltak a jobboldaliak és felülreprezentáltak a magukat baloldalinak vallók, ami rámutat a megfelelő baloldali alternatíva hiányára és arra, hogy jobboldali választók (a szélsőjobbtól a jobbközépig terjedő spektrumot nézve) a bőség zavarával küzdhetnek a most kialakuló pártrendszerben. Jellemző az is, hogy a bizonytalanok a gazdasági és megélhetési problémákat tartják a legsúlyosabbnak. Ha ezeket (és a fenti) szempontokat is figyelembe vesszük, akkor alighanem több ponton is módosításra szorulnának a sűrűn publikált kutatási eredmények – ráadásul néha egymásnak is ellentmondó tendenciák érvényesülnének a korrekció során. És persze idén is csak április 12-én este (vagy másnap hajnalban) derül ki, hogy ki tévedett nagyobbat és kinek az idősorba rendezett eredményei mutattak a valós eredmény felé.
