A DK kiírta, hogy Orbán=Borkai, Bede Zsolt megpróbálta széttépni a tábláikat

  • narancs.hu
  • 2019. október 23.

Belpol

Kisebb balhé volt a Zeneakadémia előtt.

A DK politikusai "Orbán=Borkai", illetve "Féltek kijönni az emberek közé" feliratú táblákkal érkeztek a Zeneakadémiához, ahol Orbán Viktor mondott ünnepi beszédet.

A Mérce tudósítása szerint megjelent az ismert kormánybarát radikális, a Vadhajtások oldalt szerkesztő Bede Zsolt, bántalmazta a párt egyik aktivistáját, és ki is tépte az egyik táblát a kezéből.

A videó tanúsága szerint a DK-sok végül mégiscsak feltartották a némileg meggyűrődött táblákat.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.