Ab elnöke: "Az alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok "

  • narancs.hu
  • 2021. december 19.

Belpol

Semmilyen politikai erő nem mozdíhatja el őket - fejtette ki Sulyok Tamás.

Nem lehet vita abban, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, továbbá abban sem, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai elmozdíthatatlanok - hangsúlyozta Sulyok Tamás a saját maga által elnökölt testületről beszélve a Kossuth rádióban vasárnap.

 Sulyok Tamás az álláapontját kedden már nyílt levélben is kifejtette, amikor "az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre" kívánt reagálni, amelyek megfogalmazása szerint "az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba".

Sulyok kihangsúlyozta, eddig az Ab elnöke nem került olyan helyzetbe, hogy nyílt levelet kelljen intéznie a hatalmi ágak képviselőihez e tárgyban, mert szerinte Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott "az alkotmányosság mindenáron való betartásáról".

Sulyok Tamás egyúttal rögzítette, hogy az alkotmánybíráskodás egész Európában két nagyon fontos cölöpön nyugszik: az alkotmánybírósági határozatoknak mindenkire kiterjedő hatállyal kell bírniuk, továbbá az alkotmánybírák hivatali idejük alatt nem mozdíthatók el semmiféle parlamenti többséggel. 

"Semmilyen politikai erő el nem mozdíthatja őket, még rendkívüli jogrend esetén is biztosítani kell az Ab működését"

- szögezte le, hozzátéve, hogy "ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől".

Elmondta: az alkotmány tartalmáról lehet vita, de arról nem lehet, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, és abban sem lehet vita, hogy az Ab tagjai elmozdíthatatlanok.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.